Fehér kéményseprők
Ha a Fehér kéményseprők velünk, ki ellenünk?
A "fehér" a tisztaságot jelképezi, a "kéményseprő" pedig annak az öntudatos embertípusnak a szimbóluma, amely napkeltétől napnyugtáig, az éjszakát sem kihagyva küzd a tisztátalanság, a korom és a piszok ellen. A mozgalom annyira civil, hogy egyúttal választási szövetség is. Megalakulása után nem sokkal aláírásgyűjtésbe kezdett az ajánlószelvények eltörlése érdekében: ettől azt reméli, hogy lehetősége lesz bekerülni a parlamentbe.
A Fehér kéményseprők most az Otthonvédők mellé álltak. Ehhez a társasághoz tartozik például a Magyar Antifasiszta Ligaszövetség nevű formáció, de a Magyar Gárda is bejelentette már csatlakozási szándékát, meg azt, hogy szívesen segédkezik az úgynevezett "gyors reagálású önvédelmi zónák" kialakításában. Így forrnak egységbe az egymást taszító pólusok.
Szóval: katyvasz a köbön.
Az igen kiterjedt - több tízezer szervezetet számláló - civil szektorban külön hadtestekkel rendelkeznek a pártok csatlósaiként működő egyesületek és alapítványok, a burkolt gazdasági vállalkozások és a lóvéra hajtó érdekcsoportok, a félnótás álmodozók és a dilettáns önjelöltek gyülekezetei. Mintha egyre többen lennének, különösen választások közeledtével.
A legfőbb baj ezzel az, hogy olyan valóban fontos ügyeket is képesek lejáratni vagy komolytalanná tenni, mint - jelen esetben - a hitelkárosultak kilakoltatása elleni küzdelem. Máskor (lásd tévékuratóriumok) az állam jóvoltából hatalomhoz és befolyáshoz jutnak, így aztán mi sem természetesebb annál, hogy hobbihorgászok és ufókutatók alakítják a médiapolitikát.
Pár évvel a rendszerváltás után, amikor a pártok népszerűségi mutatója kezdett átbillenni a negatív tartományba, még reménykedhettünk abban, hogy megszerveződik az a bizonyos civil társadalom, amely hatalmi érdekektől független, polgári tartást ad ennek az országnak. Ilyen illúzióink ma már aligha lehetnek.
Viszont azok is hoppon maradnak, akik csakis azért aggatják magukra a "civil" jelzőt, mert úgy okoskodnak, hogy a szónak még van hitele. Törődjenek bele: már ennek sincs. És éppen miattuk.