Elválasztva, összekötve
Lényeges mozzanat viszont, hogy Obama elődje, Bush elnök következetesen és nyakasul elzárkózott minden, kétoldalú szerződésbe foglalt újabb fegyverzetkorlátozástól, talán azért, hogy folyamatosan terhelje az oroszokat. Itt változás történt, a hírhedt cseh-lengyel-amerikai "rakétapajzs" dolgában ugyancsak. Noha Obama jottányit sem távolodott attól az állásponttól, hogy ez a pajzs egy feltételezett iráni rakétatámadás elhárítására szolgál és nincs oroszellenes éle (amit Medvegyev megint egyszer udvariasan cáfolt), jelezte, hogy "közös rakétavédelmet" képzel el az oroszokkal.
Ezt komoly gesztusként nyugtázhatjuk. Bush még "elvileg" sem volt hajlandó a pajzs alternatívájáról tárgyalni, mondván: "semmi közötök hozzá".
Oroszországnak van eszköz a kezében, hogy Afganisztán után Irán dolgában is lekötelezze az amerikaiakat; az iszlamizmus elleni föllépés amúgy is közös érdek, akár mondja Medvegyev és Putyin, akár nem.
Ezzel együtt is, Moszkvában semmi néven nevezendő "frontáttörés" nem történt. Józan ésszel nem föltételezhető, hogy a két hatalom "külpolitikai prioritásai" megváltoztak volna; hogy a posztszovjet térségek politikai lojalitásának és energiakincsének monopolizálását Oroszország föladta volna, vagy hogy Amerika ne pontosan ennek a politikának kívánna útjába állni. Noha Obama "új gondolkodást", afféle "nem akarok én befolyási övezetet szerezni" típusút várna el Moszkvától, a Putyin-hitvallókban ennek hallatán ma is megdermed a vér, mert a szemükben a húsz év előtti Gorbacsov-féle "új gondolkodás" degenerált, egyoldalú engedményeket szült. Ma a valamit valamiért a vezérlő elv, azonban pillanatnyilag nincs olyan ár, amit a Bush-korszakban betegesen bizalmatlanná tett orosz vezetés (mondjuk) Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozásának igenléséért cserébe elfogadna.
Tegnap óta Medvegyev és Obama megint együtt van, ezúttal a (kibővített) G8-csúcsértekezleten, ahol azonban megérkezésük előtt akadt egy különleges, mindkettejük számára fölöttébb elgondolkodtató fejlemény. Eltávozott, s nem lesz velük a mindkettejük számára oly fontos stratégiai partner, Hu Jintao kínai elnök, aki nem óhajtott a Hszincsiangban zajló események miatt Pekingtől távol maradni. Távozása a kínai(han)-ujgur konfliktus véres komolyságát jelzi, pár száz kilométerre az orosz-amerikai versengés centrumának számító közép-ázsiai térségtől. Ha az iszlamistáknak, akik általában bravúros ügyességgel használják ki a nemzeti-kisebbségi-szociális feszültségeket, sikerülne destabilizálniuk Kínának ezt a létfontosságú tartományát, azzal a riasztócsengő nemcsak Pekingben üvöltene, ahogyan üvölt is már, hanem Moszkvában és Washingtonban is. Egyik helyen sem félnek jobban semmitől, mint az iszlamizmus térnyerésének tovagyűrűző hatásától. Hu élvezni fogja a G8-ak távoli rokonszenvét.
2001 nyarán is volt egy G8, ugyancsak Olaszországban, Genovában. Akkor az olaszok légelhárító rakétákat irányoztak az égboltra, terrortámadástól tartva. Az be is következett, csak pár héttel később, és nem ott. New Yorkban.
