Jó szándékból nincs is hiány. Az új amerikai adminisztráció támogatja a határozott lépéseket. Kína merész célokat tűz ki az energiafelhasználás csökkentésére, és óriási összegeket fektet be újrahasznosítható energiaforrásokba. India is kidolgozta a maga akciótervét, Európa pedig elhatározta, hogy 2020-ig 30 százalékkal, az 1990-es szint alá csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amennyiben ambiciózus globális egyezmény születik. Japán is nyilvánosságra hozta a szénalapú energiahordozók felhasználásának nagyarányú csökkentésére vonatkozó javaslatait. Erősödik az eltökéltség szerte a világon.

A cél az, hogy a globális károsanyag-kibocsátás feleakkora legyen 2050-re, mint volt 1990-ben. Erre a célra tekintve született az a javaslat, hogy a fejlett világ a következő évtizedekben nagyon komoly lépésekre vállalkozva 80 százalékkal csökkentse a kibocsátását 1990-hez képest, mert hiszen a fejlődő világban az alacsonyabb kibocsátási szinteknek még emelkedniük kell a gazdasági növekedés biztosítása és a szegénység leküzdése érdekében.

Mindazonáltal a fejlődő országoknak is vállalniuk kell, hogy a kibocsátás mértéke a következő évtizedekben lassabban növekedjen, egy idő után pedig ne nőjön tovább.

Kínának például új, alacsony széntartalmú energiahordozókra kell alapoznia a gazdasági növekedését. Az Egyesült Államokban viszont az egy főre jutó kibocsátásnak egyenesen a tizedére kellene csökkennie.

Ezek a célok nagy kihívást jelentenek minden ország számára. Elérésükhöz komoly, szinte forradalmi irányváltás szükséges.

Az általam vezetett iroda és a Klímacsoport együttműködésével, a Kitörni a klímacsapdából című projekt keretében született új jelentés azt mutatja, hogy nagyobb kibocsátáscsökkenés is elérhető 2020-ig, ha meghatározott kulcstechnológiákra koncentrálunk; ha a bizonyítottan hatásos stratégiát követjük; és már ma befektetünk azokba a technológiákba, amelyek kifejlesztéséhez idő kell, s amelyek a jövőben fognak beérni. Koppenhágában is erre figyelemmel kell a döntéseinket meghozni.

A jelentés talán legérdekesebb megállapítása, hogy a kibocsátáscsökkenés 70 százaléka elérhető 2020-ig, ha három területre összepontosítjuk az erőinket, s hét hatásos szabályozó eszközzel élünk. A három terület: az energiahatékonyság növelése, az erdőirtás mértékének csökkentése és alacsonyabb széntartalmú energiaforrások (például nukleáris energia és újrahasznosítható források) alkalmazása. A hét eszköz: az újrahasznosítható energia sztenderdjei (támogatott átvételi ár, portfóliószabványok), iparhatékonysági szabályok, építési előírások, gépjármű-hatékonysági szabványok, az üzemanyag széntartalmára vonatkozó előírások, készülékekre, berendezésekre vonatkozó előírások és az erdőirtás, erdőpusztulás elleni fellépés.

Mind a hét eszközt bevetették már sikerrel a világ számos országában, de nagyobb mértékben kell élnünk velük.

A Kínában és Indiában található új erőművek túlnyomó többsége - melyek nélkülözhetetlenek a szegénységből több százmillió embert kiemelő iparosodáshoz - szénfűtéses lesz. Ez tény. A szénalapú energiatermelés "megtisztítására" alkalmas (CCS-) technikák tehát nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy teljesítsük a 2050-es célokat. Ahhoz azonban, hogy ilyen technikák 2020-ra rendelkezésre álljanak, most kell komoly befektetésekre vállalkoznunk globális összefogás keretében.

A nukleáris energia reneszánsza sok képzett tudóst és mérnököt igényel. Az elektromos járművek használatához hozzá kell szabni az infrastruktúrát. A károsanyag-kibocsátást csökkentő elosztórendszereket is gondosan meg kell tervezni. Ezek a lépések időbe telnek, de a befektetésekre most van szükség. Az alacsony energiafogyasztású lámpák és a hatékonyabb ipari motorok alkalmazása már most is magától értetődőnek tűnik, ám ezeket sem használjuk olyan széles körben, mint ahogy lehetne.

Tudjuk, mit kell tennünk, a L'Aquilában találkozó vezetők bízvást elfogadhatják a tudományos közösség ajánlásait: tartsuk a fölmelegedést két Celsius-fok alatt, a következő évtizedben érjük el a károsanyag-kibocsátás csúcsát, és 2050-re felezzük meg (legalább) a globális kibocsátást 1990-hez képest.

A fejlett országok vállalhatják (sok már vállalta is), hogy a század közepére 1990-hez képest 80 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátásukat, és gazdasági, technológiai segítségnyújtással támogatják a fejlődő országok erőfeszítéseit. A károsanyag-kibocsátás háromnegyedéért felelős G8-ak vezetői ezzel megalapoznák Koppenhága sikerét.

L'Aquila és Koppenhága között kétségkívül kemény tárgyalások lesznek még a fejlett országokra érvényes közbülső célkitűzésekről. De a lényeg az, hogy olyan megállapodás szülessen, mely elvezet minket az alacsony károsanyag-kibocsátással működő világba.

Évekig - helyesen - arra koncentráltunk, hogy meggyőzzük az embereket arról: erős akarattal lehet csak megküzdeni a klímaváltozással. A vezetőknek - akik a gazdasági válság idején sem feledkeznek meg erről a kihívásról - tudniuk kell róla, hogy bár nagyon nehéz a feladat, de szerencsére van reális, kivitelezhető megoldás. A megoldásra irányuló elszántság és tudás csak együtt működik.

(Copyright: Project Syndicate, 2009)

A szerző Nagy-Britannia volt miniszterelnöke