Ma az alapvető emberi jogokra - vélemény- és sajtószabadság, gyülekezési és egyesülési jog - arcpirító módon hivatkozó fél-, pro- és egészen fasiszta szervezetekkel, eszmékkel, akciókkal szemben voltaképpen hatástalan a büntetőjog vagy a polgári jog bármely normája. Az elterjedt vélekedések ellenére nem csupán jogalkalmazói - bírói és hatósági - kérdés a szélsőjobb szellemi és utcai garázdálkodásának az eltűrése - noha sok kétség fér egyes jogalkalmazók jogállami elkötelezettségéhez is.

Június 29-én nem kapta meg a kétharmados támogatást az MSZP több képviselője által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat, ami újraszabályozta volna a véleménynyilvánítás, a sajtószabadság, a gyülekezési és egyesülési jog eddigi kereteit. Az alkotmánymódosításra tett javaslat - szemben a korábbi, hasonló célú és hasonlóan elvetélt jogalkotási kísérlettel - ezúttal pontosan fogalmazott, amikor felsorolta, mit nem tekint az alkotmányos alapjogok lényeges tartalmának (Alkotmány 8. §). E jogok gyakorlása az alkotmány új szövege szerint a jövőben nem irányulhatott volna "nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltésére, a faji felsőbbrendűségre vagy a fajgyűlöletre alapozott eszmék hangoztatására, terjesztésére, valamint a személyeket vagy a személyek egyes csoportjait életüktől, emberi méltóságuktól, szabadságuktól megfosztani kívánó, politikai, katonai vagy katonai jellegű szervezet, csoport támogatására, dicsőítésére, népszerűsítésére, védelmezésére. Tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése". Ha átment volna e javaslat, nehéz lenne a jövőben például a holokausztban közvetlenül résztvevő, számtalan emberiségellenes és háborús bűncselekményt elkövető csendőrség újbóli felállítása mellett érvelni, netán civil szervezetek formájában megkezdeni az újjászervezését - erre van már példa.

A javaslat indoklása a Magyarország által aláírt nemzetközi szerződésekre is hivatkozott (fajgyűlölet elleni egyezmény, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, a párizsi békeszerződés). Eme jogszabályok persze eddig sem voltak titkosak, de a jogalkalmazók és a jogalkotók némelyike - legyünk jóhiszeműek - éppen azokról az előadásokról hiányzott, amikor ezekről szó esett az egyetemen.

A javaslat azt is tartalmazta, hogy a nemzeti, etnikai és vallási gyűlöletre, a faji felsőbbrendűségre és fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését akkor is szigorúan büntetni kell, ha közvetlenül nem sérti mások alapvető jogait vagy a köznyugalmat.

A kétharmados többséget igénylő törvényjavaslat sorsa mondhatni eleve nyilvánvaló volt, többek között az MSZP-s javaslat reakciójaként beadott fideszes alkotmánymódosítási javaslat miatt. Dr. Répássy Róbert jogvégzett képviselő javaslata szerint "tilos a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése." Dr. Répássy az indoklásában az Európai Parlament nyilatkozatára hivatkozik, mondván: "az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik rezsim fosztotta meg őket szabadságuktól, kínozta vagy gyilkolta meg őket bármilyen okból". Ez igaz ugyan, de a további indoklásból kitűnik, hogy ő e körben kizárólag az általa kommunizmusnak nevezett államszocializmusra gondolt - a régi és új fasizmusra, a holokausztra nem sok szót vesztegetett. Dr. Répássy megújított javaslata a kötelező kommunistázáson túl a konkurens javaslat - régi parlamenti zsargonnal élve - záppá tételére irányul, közvetve pedig menlevelet ad a neonyilasoknak, akik élni is fognak a lehetőséggel.

Nem az önkényuralmi bűnök relativizálását jelenti, ha a felelős jogalkotó - itt nem dr. Répássyra gondolok -, azt a cselekményt rendeli büntetni, amely közvetlen társadalmi veszélyt jelent, s az általa befolyásolható körbe esik. A történelem úgy általában nem tárgya a törvényhozásnak, s maoista gerillák sem masírozgatnak heti rendszerességgel a pesti utcán.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ, 2009. június 23.) nyílt levele sok tekintetben megszívlelendő érvekkel lépett fel az alkotmánymódosítási javaslat ellen. A nyílt levél szerint "a szólást érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védelem illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a beszéd addig védett, amíg hatása nem sérti mások jogát. ... nem a tartalma önmagában, hanem az általa kiváltott hatás alapozhatja meg a tilalmat."

A levél aláírói nem vették észre, hogy a náci beszéd hatása - mások jogainak a sértése - immár beállt, legfeljebb még meg kell várni, hogy az eddig jobbára korlátozott lakóhelyi és munkahelyi diszkrimináció, iskolai szegregáció, esetleg a mindeddig esetinek mondható erőszak, ideértve a merényletet is, tömegessé és általánossá váljon. A náci beszéd ma már nem csupán a külvárosok lecsúszottjai, a versenyképtelen kisegzisztenciák, perspektívát vesztett tizen-huszonévesek körében alakítja a gondolkodást és - részben - a cselekvést, hanem része a közbeszédnek, sőt szervezetek, médiák, pártok, iskolák, egyházi törekvések formájában már intézményesült is.

A náci beszéd minőségileg más, mint a többi lehetséges visszataszító vélemény: túlságosan könnyen, szellemi erőfeszítés és morális kétségek nélkül fordítható le cselekvésre. Könnyű elfogadni a felkínált identitásmintákat (magyar, hetero, fehér), azonosítani az ellenséget (cigány, zsidó, szocionista, globalista), a követendő magatartásmintát (szóbeli és tettleges erőszak), könnyen képez mi-tudatot, közösségi élményt is ad, rámutat minden probléma okára és megoldására - hogy valamennyi hamis, arra a mi szegény náci gyermekeink (TGM) is ráébrednek előbb-utóbb, csakhogy akkor már késő, nekik is, nekünk is.

A jog valóban nem mindenható, s "nem helyettesíti a demokratikus pártok egyöntetű kiállását az intoleranciával szemben, valamint az intolerancia okainak kiküszöböléséhez szükséges társadalompolitikai lépéseket" (TASZ). A jognak azonban általános értékközvetítő funkciója is van: időnként nyomatékkal ki kell mondani, hogy sem a nyílt, sem a tessék-lássék álcázott fajüldözés, a régi és az újfasizmus gyakorlása nem része a polgári szabadságnak.

Az alkotmányba foglalás irányt adhatott volna a jogalkalmazónak, már csak azért is, mert a kormánynak (szerencsére) nincs más eszköze az ítélkezési gyakorlat befolyásolására. Ha az alkotmány kellő súllyal elítéli a fajüldözést, nem tekinti alapjognak mások emberi jogainak elvitatását, még kevésbé az erre szakosodott szervezetek létrehozását, ezek utcai grasszálását, akkor a jogalkalmazó talán valóban élne a meglevő jogi eszközökkel. Esetleg azért, mert megszabadulna attól a félelemtől, hogy a holnapi új főnök egyszer majd elkéri nagyszülei keresztlevelét. Ugyanilyen világos az elutasítás üzenete is - már ami a legszélsőbb jobbot illeti: "Döntött a parlament: nyugodtan lehet a holokausztot tagadni" (Barikád.hu) "Ezt még a Fidesz sem merte meglépni - elbukott a hololobbi a parlamentben" (kurucinfo), "Fidesz: Bosszúból nem a gyűlölettörvényre" (hunhir). Kiindulhatunk persze abból is, hogy a jogállam elég erős ahhoz, hogy kivesse magából az efféle törekvéseket, s hogy az alapjogok bármiféle szabályozása, korlátozása súlyosabb következményekkel jár, mint az utcai vagy szellemi randalírozás. Amíg a szélsőjobb nem öltött militáris szervezeti formát, akár érvényesnek is tűnhetett ez az álláspont, s néhány év múlva megint azzá lehet.

Csakhogy azt meg is kell érni.

A szerzp író, alkotmányjogász