Ember-e a piréz?

A Tárki fölméréséből kiderült, hogy tíz honfitársunk közül hét nem fogadná be a menedéket kérő pirézeket. Még az a szerencséjük ezeknek a pirézeknek, hogy nem léteznek - gondolhatnánk. De hogyne léteznének! A megkérdezettek tudják róluk, hogy emberek, s nyilván távoliak, mert nem tudnak róluk egyebet. Az emberiséget alkotó sok ezer népcsoport jelentős részével vannak így. Ők mind pirézek. Milliárdos nagyságrendű tábor.

Honfitársaink harmada nem fogadna be senkit! Tőlük az Isten fia is megfagyhat az istállóban. Tíz polgártárs közül egy fogadna be minden menekültet, a többi, a többség mérlegel. A mérlegelők nagy többsége, 70-80 százaléka elutasítja a románt, az oroszt, a kínait, az arabot, de kétharmaduknak az is elég, ha a menekülő ismeretlen, vagyis piréz.

Mi rosszat feltételezhezünk arról, akiről se jót, se rosszat nem tudunk? Azt, hogy távoli és a miénktől nagyon eltérő kultúrában nőtt fel. S ez már rossz. "Az emberek ritkán fogják föl a kultúrák különbözőségét annak, ami: természetes jelenségnek. Inkább természetellenesnek, sőt botrányosnak gondolják." Ezt a gondolatot fejtette ki Claude Lévy-Strauss a Faj és történelem című korszakalkotó tanulmányában, 1952-ben. Emlékeztetett rá, hogy Amerika fölfedezése után Spanyolországból bizottságot küldtek ki a Nagy-Antillákra, hogy tanulmányozzák: van-e az indiánoknak lelkük. Hosszú ideig folyt a heves vita: emberi természetű lényeknek tekinthetők-e az indiánok, vagy sem. A szigetlakók pedig szisztematikusan vízbe fojtották az elfogott európaiakat, hogy megvizsgálják, vajon az ő testük is rothadásnak indul-e a halál után. A híres tanulmányt az a korszak ihlette, melyben sok millió ember bánt sok millió embertársával úgy, ahogy ember csak azzal bánhat, akit nem tekint embernek. (S nemcsak a világháború alatti gépesített népirtásról volt itt szó, hanem a háború utáni kollektív megtorlásról is.) A tanulmányba beépült a kulturális antropológia összegződő tudása arról, hogy népcsoportok ősi és egységes fölfogása önmagukra szűkíteni az emberi nyelvet és kultúrát, önmagukat tekinteni és nevezni (igazi) embernek, az emberiség rajtuk kívül álló részét, a többi törzset pedig sokkal inkább az ellenséges természet részének tekinteni, barbároknak, patkányoknak, rabszolgáknak, némáknak, ellenségnek, viperáknak, gyilkosoknak stb. nevezni. Aki a pirézekhez való viszonyunkat vizsgálja, ennek a nagyon mély gyökerű fölfogásnak az erejét méri, mely a széttagolódott emberiség korában az életben maradás föltétele volt, ma pedig a pusztulás garanciája. Az egybehálózott, egyetemes gondokkal szembenéző emberiség egyetemes emberi identitás nélkül nem létezhet.

Tudjuk, hogy a fejlett világban élőknek (nekünk) a következő évtizedekben nagyon sok mindenről kell lemondanunk ahhoz, hogy a Föld az emberi életre alkalmas maradjon, és az emberek rajta mindenhol úgy élhessenek, ahogy azt mi, a saját használatunkra emberhez méltónak gondoljuk. Ehhez képest a mi hazánkban, a mi nyelvünkön nyomorgókkal szemben sem tapasztaljuk a lemondásra való készség jeleit, egyáltalán. Milliárdok iszonyatos nyomora, éhsége, szomja, számunkra elképzelhetetlen szenvedése pedig a legpitiánerebb hazai ügyeinknél is kevésbé ragadja meg a közfigyelmet. Ilyen közönyt emberek csak azok iránt tanusíthatnak, akikről nem gondolják igazán komolyan, hogy ők is emberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.