Soha nem fog kikecmeregni a baloldal a válságából, ha ezt nem az amerikai demokraták, a német SPD, a francia PSF, a brit Munkáspárt, a spanyol PSOE, az olasz PD, a skandináv szociáldemokraták tapasztalatai és kísérletei alapján teszi. Nem lesz addig programjuk, amíg 12 oldalukon nem lesz rajta Obama és Steinmeier, Zapatero és Strauss-Kahn kézjegye.

Soha nem lesz európai középjobb párt a Fidesz, amíg nem vet számot az amerikai tapasztalatokkal, nem működik együtt a német CDU-val, a francia UMP-vel és a brit konzervatívokkal a válságkezelésben, és a válság utáni Európa, világ és benne Magyarország kitalálásában.

Képzelgései a Kárpát-medencei modellről, a nagytőke elleni bal-, vagy jobbparti lázadásról bárkinek lehetnek, de kormányozni válságban és konszolidálni, rendszert építeni a válság után csak a többiekkel együtt lehet. "A demokrácia ugyanis a műgonddal alkotó ember szemléletének győzelmét jelenti a hódító és birtokló ember szemléletével szemben, s leglényegesebb tanítása az, hogy egy nemzet mélységben és magasságban a többszörösére növekedhetik annak, amennyit akár legnagyobb erőfeszítéssel is a többi nemzetek rovására növekedni képes." - írta Bibó. Magyarországon túltermelés van a hódító és birtokló emberből, műgonddal alkotó embert csak másokkal és magunkkal dialógusban álló emberek közt találhatunk.

Miközben Amerika a balközép Obamát választotta, Európa jobbra szavazott. Ha Amerikában a jobboldali politika csődjéről beszélnek a válság kapcsán, Európában a baloldal a válság első számú áldozata. Az amerikai, sajátos balközép válságkezelésnek ma még van hitele, de az európai balközép válságkezelésnek, vagy baloldali populista ellenzéki magatartásnak nincs.

A nemzetközi válság aligha a kapitalizmus végórája, ám bizonyosan a megelőző harminc év ortodox neokonzervatív-neoliberális modelljének, és az ehhez tartozó neokonzervatív jobboldali és harmadik utas baloldali politikák lezárója. Obama Amerikája nemcsak a neokonzervatív ifjabb Bush, de a harmadikutas Clinton Amerikájától is eltér. S ha politikusok és társadalmi csoportok egyaránt szívesen mennének vissza egy elképzelt múltba, legyen az a jóléti állam keynesianus gazdasága és politikája, vagy a nyájas, liberalizmussal leöntött szocializmus - nem megy.

Lehet, hogy Obama számos intézkedése hasonlít a múltbeliekre, de se Roosevelt, se Kennedy kora nem tér vissza: új amerikai színeket kever ki állam és piac számára a megváltozott globális világ. Az új amerikai vegyes gazdaság és nyitó politika, új színes hálót sző a világ gazdasági, politikai, kulturális és életforma modellje számára Kínával, Japánnal, Indiával, Európával és Oroszországgal együtt.

Közép vagy szél

A legnehezebb döntés válság idején, hogy az ideológiailag "tiszta", pártelvű szélt, vagy a kompromisszumokon és együttműködésen alapuló közepet választjuk: a balközepet a bal, a jobbközepet a jobboldal helyett. Amerikában tovább nehezítette a döntést, hogy a Bush-republikánusok 2001. szeptember 11-e után egyértelműen jobbra rántottak, és kibékíthetetlennek látszó ellentét volt a republikánus és demokrata választók értékei, érdekei között. Ennek ellenére Obama a középbalt választotta. Harcos baloldali támogatói nyomása dacára, mindent megtett, hogy ne kelljen államosítania, ne mentsen ki minden ágazatot, és ne vállalja túl magát (valószínűleg még így is többet vállalt, mint amennyit gazdaságilag bírni lehet). Ha az előző fővonal az egyközpontú, diktáló politikáról, elitkonszenzusról szólt, az alakulóban lévő fővonal a több központról, a dialógusról és egy elit-tömeg konszenzus megteremtéséről.

Mit jelent a bal, mit jelent elvörösödni Európában? Mindenekelőtt háromlábú válságkezelést, vagyis bankkonszolidáció államosítások kíséretében, állami ágazati kimentés és fejlesztéspolitika, végül a kisemberek fogyasztásélénkítése. A "nemzeti" munkahelyek, áruk, szolgáltatások védelme a nemzeti protekcionizmus, globalizáció-, Európa- és idegenellenesség alapján (foglalkoztass amerikai, francia, magyar dolgozót, végy amerikai, francia, magyar árut!).

Továbbá a közszolgáltatások védelme a privatizációtól és/vagy visszaállamosítás. A szolidaritás elsőbbségének meghirdetése a versenyképességgel szemben, a szociális Európáé a piaci Európa ellenében. A piaci és decentralizáló reformok - nyugdíj, egészségügy, oktatás, központi és helyi közigazgatás, szociális rendszer - egyenlősítő elutasítása és/vagy visszacsinálása.

"Ez az ideológia nem arra figyel, hogy az emberek jobban éljenek, hanem csakis arra, hogy senki ne éljen jobban, mint a másik..." - írja Kolakowski. "Az Úristen így szól a muzsikhoz: Mindent megkapsz, amit kívánsz, de tudd, hogy bármit kérsz, a szomszédod annak dupláját kapja. Mit kívánsz hát? A muzsik erre azt mondja: Uram Istenem, szúrd ki az egyik szememet. "Zagyvaságokat kell beszélni ahhoz, hogy bebizonyítsuk, jó szívünk van?" - tette fel melankolikusan Aron a kérdést a mitterrand-i kivörösödés idején.

Jellemző az ellenzéki francia szocialisták és a CDU-val együtt kormányzó SPD tavaszi kivörösödése. A franciák Martine Aubry vezetésével háromlábú válságkezelést kértek számon Nicolas Sarkozyn, banki államosításokat a kormányzati pénzért cserébe, a munkahelyek védelmét, a népszerűtlen oktatási, nyugdíj- és közigazgatási reformok leállítását, a francia liberális Európa-politika felfüggesztését.

A 26 milliárd eurós válságcsomagot "képzeletben" megduplázták. Mindebben összefogtak a szakszervezetekkel és a hagyományos baloldali szervezetekkel. A közvélemény valóban nem szerette, szereti Sarkozy válságkezelő és reformpolitikáját, csakhogy e politikát realistának és követhetőnek, Aubry-ét irreálisnak és követhetetlennek látta. Sarkozyvel szemben se a szocialistáknak, se a liberálisból állampártivá átalakuló, Bayrou vezette MoDemnek nem jutott eszébe új és kivitelezhető elképzelés. Vesztettek. Újat a Cohn-Bendit irányította Zöldek mondtak, ráérezve a válság utáni rendszer obamai alkotórészére. Tért nyertek.

Az SPD ugyancsak a kékgallérosok irányába váltott, hogy megkülönböztesse magát a vele együtt kormányzó CDU-tól. Vetélkedni kezdett szociális populizmusban. Ha a CDU a családok szociális védelmét tűzte zászlajára, akkor az SPD a német munkahelyekét. Nemcsak a szakszervezeteket fedezte fel újra, hanem Steinmeier és az újra feltámadt Schröder, elmentek valamennyi bezárással fenyegetett vállalathoz, és megígérték, hogy kimentik őket. Céltáblául nemcsak Merkel kormányzati gyengeségét állították, de mindenekelőtt Karl-Theodor zu Guttenberg CSU gazdasági miniszter, a "báró" szociális érzéketlensége ellen kampányoltak az Opel megmentése ügyében. Az SPD tévedett és vesztett.

A német adófizető középosztály nem akarta állami pénzen kimenteni az Opelt, helyeselte a kormányzat piaci megoldását. A közép szavazói Európában azt tanulták az elmúlt évtizedekben, hogy a versenyképtelen vállalatok, bankok állami kimentése és államosítása nem szokott eredményes lenni, vagyis az átmeneti és rásegítő állami beavatkozás után jobb a dolgokat a piacon megoldani.

A kormányon lévő Brown szakított saját évtizedes szigorú költségvetési politikájával, és a blairi harmadik úttal, sok tekintetben visszatért az Old Labour politikájához. A háromlábú válságkezelés nem igazán sikeres, de a brit Munkáspártot a korrupció és az elhiteltelenedés vágta földhöz. Ha 2008 őszén úgy tűnhetett, hogy Brown nemcsak az új brit, de a nemzetközi modell legfőbb építője, mára holt lélekké vált.

A balra váltás, az állam központi és helyi felértékelése a válságkezelésben, a dirigizmus nem segített, a közép szavazói elvesztették a hitet, hogy munkahelyük, utcájuk, környezetük biztonságát így lehet megteremteni. A kivörösödés lehetetlenné teszi nemcsak a közép szavazóinak tömeges megnyerését, hanem a középpártokkal való kiegyezést is, így az Olajfa-koalíciók - Labour+Liberal, PS+Euro Verts+MoDem, SPD+FDP+Grünen, MSZP+ SZDSZ+MDF+LMP - létrejöttét.

Előre vagy hátra

A válság alatti és utáni többség politikusainak nem csak arról kell meggyőzniük választóikat, hogy jobban fogják vezetni az országot, hanem arról is, hogy jobb társadalmi modellt kínálnak. Balközép európai módon ezt Mario Monti így fejezi ki: "Megbékítő kiegyezésre van szükség a piac és a társadalom között". Ha nem volt társadalmilag hasznos és igazságos, gazdaságilag távlatos, kulturálisan gyümölcsöző, életformában fenntartható a piaccal legázolni a társadalmat és működésképtelenné tenni az államot, társadalmilag nem szolidárisabb és megtermékenyítőbb, gazdaságilag nem versenyképesebb és fenntarthatóbb, kulturálisan nem tartalmasabb és életformában nem elfogadhatóbb a nemzetállammal megfojtani a piacot. De ez túlmutat az ideológiai kérdésen: a globalizált és europaizált piacon a nacionalista, protekcionista, államosító kísérletek halálra vannak ítélve.

A baloldal mély ideológiai válsága négy ciklust zár le: 1. a harmadikutas szociálliberális kísérletet (a Clinton-Blair-korszakot); 2. a szociáldemokrata jóléti állam korszakáét (az 1945-től a hetvenes évek végéig tartó időt, amelyhez nincs visszatérés); 3. a proletár kommunista és eurokommunista szakaszt (1917-től a rendszerváltásig); 4. a haladás, a társadalmi progresszió ciklusát (a XVIII. századi felvilágosodástól a racionalizmus megkérdőjeleződéséig).

Az emberarcú szocializmus és az emberarcú kapitalizmus hite és reménysége megroppant. Sokáig fog tartani, amíg ennek a világ és európai baloldalnak új társadalomfilozófiája és gyakorlata születik, amikor már nem kell beérniük a szocialistáknak Felipe Gonzalez mondásával: "a kapitalizmus rossz rendszer, de a legkevésbé rossz azok közül, amelyeket ismerünk". De az ideológiai válságból nem következik, hogy a baloldalnak a múltba kellene vonulnia.

Állás vagy váltás

"Ő egy liberális bonapartista. Általában liberális makroszinten és intervencionista mikroszinten" - mondja Sarkozyről Henrik Utterwede. Sarkozy, aki elfoglalta a modernizáló és globalizáló, reformista pozíciót országosan és Európában, aki könyörtelenül rendet, fegyelmet és központi beavatkozást valósít meg helyi szinten, kikeverte az új francia színeket a jobbközépen. És a nyitás politikájával, megszerezte ehhez nemcsak a transznacionális tőkés osztály - multinacionális vállalatok, globalizációs politikusok és technokraták, média- és fogyasztásirányítók - támogatását, hanem a szükséges szocialista, liberális politikusok részvételét is. "A modernizáció és az európai Franciaország, a francia Európa én vagyok" - állítja.

A balra tartó szocialisták és a jobbra tartó nacionalisták antiliberális, Európa- és globalizáció-ellenes bonapartisták: minden szinten beavatkozók, államosítók és központosítók. "Csökkenteni a centralizációt, ez a társadalmi partnerek felelősségének növelése. Az állam hasznos szerepet tölthet be azzal, hogy enged és partnerállammá válik. Az első cél a decentralizált állam, a második a partnerállam kialakítása" - állítja Jacques Delors. Diktálni, központosítani mindenki, együttműködni és partneri hálót feszíteni kevesen tudnak.

A magyar jobboldal igazi talánya, hogyan váljon modernizáló, tartós intézményeket építő, életformákat keretező, európai középjobbá - ez nem sikerült 1990-94, 1998-2002 között kormányon, 1994-98 és 2002-2009 között ellenzékben. A Fidesz ma jobboldali párt, bejárattal a szélsőjobb és kijárattal a középjobboldal felé. Gazdasági és társadalmi modellje politikai-ideológiai modelljéből következően zárt, modernizáció-, globalizáció-, europaizálásellenes, reformokat tagadó, tradicionális, szégyellős rasszista, nő- és másságellenes életforma modell.

Ha a válságból a magyar társadalom, a rendszerváltásban felnőtt közép, a múltja, a rossz hagyományai, a nemzetállami szociális álbiztonság felé menetel, akkor a Fidesz harmóniában van a szavazókkal, de diszharmóniában a világgal. De én nem hiszek a magyar társadalom megőrülésében, a középrétegek önkéntes nemzeti-provinciális karanténba vonulásában, akár a jobb, akár a szélsőjobb, vagy éppen a kivörösödő bal zászlaja alatt.

A magyar baloldal igazi tragédiája, hogy demokratikus körülmények között se tudta megszakítani a diktatórikus, központosító, modernizációellenes, "kisemberpárti", munkásista, idegengyűlölő ellenreform, és a nagyimrista, nyersista, "fordulat és reformos", demokratikus, decentralizáló, modernizáló, nyitott, Európa-barát reformciklusok menetét. Ahogy képtelenek voltak megállapodásra jutni '89-ben a rendszerváltásban betöltött baloldali szerepet illetően, és szakítani az utódpárti múlttal, ugyanígy vívódtak 1994-98 között a horni "kisember-politika" és a bokrosi reformdiktatúra; majd 2002- 2009-ben a Medgyessy-Gyurcsány "szociális fordulat" és a gyurcsányi elhibázott reformdiktatúra között. Ha most a kádári "korai jóléti állam", illetve Horn és Medgyessy "népbarát" politikájának irányába vörösödik ki az MSZP maradéka, tudniuk kell, hogy ezt ma nemcsak a Fidesz csinálja "hitelesebben", de a Jobbik is. A Fidesz erősebb és nemzetibb államot tud követelni, a Jobbik mindig idegengyűlölőbb munkásista, kisemberpárti elitet támadó szöveget tud mondani. A baloldali otthon a balközépen van.