Argentin tevehús
A legrégebbi családi beszerzők közé tartozom. 1951-ben, alig tízévesen kezdtem, amikor jegyrendszer volt, és Nyíregyházán azt beszélték: argentin tevehúst mérnek a hentesek. Hogy mit kereshetett a púpus jószág Patagóniában, azt nem forszírozta senki, ám annál jobban sírdogált, akinek tehéntőgyet mértek. Megfőzhetetlen és megrághatatlan. Fogalmam sincs, miért ravaszkodtak tehéntőggyel az argentin tevék. Egész Nyíregyházán két csemegebolt működött. Tumultus, tömeg. Mára kereskedelmi központ lett a város, ahová nemcsak a két szomszédos országból özönlenek a vásárlók, hanem még Fehéroroszországból is.
Hazánkban üzlet van, áru is van, álom a bevásárlás. "Csupán" pénzkérdés. Ilyen körülmények között emlegetik az "importszemetet" és a príma hazai élelmiszert. A szabolcsi napilapban a minap az élelmiszer-biztonságért felelős hatóság megyei vezetője kijelentette: "A magyar élelmiszerek sokkal szigorúbb ellenőrzési procedúrán esnek át, éppen ezért minőségük garantált." Merész kijelentés! És reklám. Beleillik a fősodorba. A hazait kell nyomatni. (Amit az élelmiszereink ellenőrzéséről és biztonságáról hallunk, azt kéretik fenntartásokkal fogadni, de e kételyről majd máskor.)
Az első bökkenő az, hogy ha a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar a hazai ellátásra alapoz, akkor alaposan össze kell húzódzkodnia. Mindkettőnek háromszor, négyszer nagyobb a kapacitása annál, amennyit ez a tízmillió ember meg tud venni és enni. Érthetetlen az agrárirányítás törekvése az itthoni piac elfoglalására. Illetve dehogyis érthetetlen: populizmus. Hitegetés. Ezt szeretik hallani a termelők.
A gazdák törekvése érthetőbb. Ők eladnák a termékeiket, csak hát nem megy már helybe a felvásárló, nem civódnak a termékeikért, mint anno, a kereskedők fitymálnak, senkinek se kell semmi. Jön befelé a rengeteg "importszemét", s a gazda nyakán marad mind az öt hízó. Disznóság!
Az agrárértékesítés rohamozó lovasságai világszerte a termelői értékesítő szövetkezetek, a tészek. (Nem közös munkaszervezetek, mint a régi téeszek, csupán az értékesítés közös, meg amit még elhatároznak.) Kivéve hazánkat. Itt kevés a tag, s még kevesebb az árualap: jobb feketén eladni. A tészek ügye tanítanivaló kormányzati kudarc. Még a nálunk rosszabb struktúrájú lengyel mezőgazdaság is előrébb tart. És jobbak persze az eladási mutatóik is.
Exportálni kellene, de abban a feketegazdaság bénító tényező. Megoldás nem látszik. Az elmúlt években a minisztérium milliárdokat osztogatott a tészek megerősítésére, ám azokból többnyire magánvagyonok nőttek. Még arra sincs elképzelés, milyenek legyenek e szervezetek. (Magam párszor leírtam, de kit érdekel?) Tészek nélkül a nagy hozzáadott értéket képviselő zöldség és gyümölcs exportoffenzívája elképzelhetetlen. Marad a XIX. századi nagybani piacolás. Uniós csatlakozásunk óta egyvonásnyit sem nőtt az addig is kínosan alacsony zöldségexportunk, az importunk viszont a háromszorosára. Megint egy disznóság! Miért hagyja a külföldi "szemét" (argentin tevehús) beáramlását a kormány?
Az összefogáshoz világra nyitott gazdákra lenne szükség, erős gazdaságokra, jelentős volumenű üzemi termelésre, épkézláb jogszabályokra. Mindegyik hiányzik.
A másik gond a magas önköltség. Nemcsak a gazdáknál, hanem a - kizárólag itthon! - nagyüzemeknek számító szakosított telepeknél is. Negyven éve korszerűnek tűntek, de az idő eljárt felettük. A világ sebesen válaszolt a kihívásokra, mi meg mindmáig totojázunk a felborított szerkezettel (gabonacunami versus elsorvasztott állattenyésztés). A telepek korszerű technológiára történő átállítása, automatizálása szinte teljesen elmaradt. Múlt századi termelékenységgel nem lehet versenyképes a hazai mezőgazdaság. Jellemző, hogy a termelés egyik legfontosabb mutatóját, a termelékenységet csak becsülni lehet, mérni lehetetlen a magasan szárnyaló feketegazdaság miatt. A képviselők pedig ismét megvédték az őstermelés maszkja mögé húzódó feketegazdaságot. Természetesen tovább kell szédíteni a gazdákat, hogy meg lehet élni húsz tehén tejhasznából, huszonöt malacka hizlalásából, vagy harminc hektár kukorica eladásából. ("Hogy mi mennyit dolgoztunk vele!") S mindehhez megfelelő támogatásokat is nyújtani nekik, hadd bizakodjanak. És ha a jövedelmüket alacsonynak vélik, akkor még mindig lehet ellenzéki oldalról követelőzni, kormányzatiról meg zsebbe nyúlni. Hogy aztán majd világos legyen, kire kell szavazniuk.
Csakhogy ez még mindig nem elég a szervezetlenség, a magas önköltség és a kócos piaci viszonyok kiegyensúlyozására, még biztos értékesítési terepet is kell nyújtani a gazdálkodóknak. A Magosz lesajnálja a kereskedelmet cseperedő bolthálózatával, a kormányzat viszont megállapodna még a multiláncokkal is. A részvevők nyilván nem akartak a nyakukba törvényt, ezért "önkéntesen" aláírtak egy etikai kódexnek nevezhető elmeszüleményt. Ebben az áll, hogy vállalják: élelmiszerkínálatuknak legalább nyolcvan százaléka hazai termék lesz. Pompás! Eztán minden gazda eladhatja majd a vírusos, barnafoltos, apró krumpliját, pudvás retekjét, nitrites salátáját is, mert az igazán jót mégse szállíthatják ezer kilométerekről. Lesz piaca a hazainak! A minisztérium agrármodernizáció helyett újfent bakot tartott a modernizáció gondolatától is irtózó jobboldalnak, a Magosznak. Nem tehet róla, hogy a parti visszament.
Az EU sikereinek egyik titka, hogy a szabadon áramolhatnak benne a termékek. Ez olykor nem tetszik a versenyben alulmaradóknak, de az unió ragaszkodik hozzá, mert ez haladásának feltétele. És fontos alapelv.
A Versenyhivatal vizsgálatot kezdeményezett az aláírók - pontosabban inkább az aláírást kezdeményezők - ellen. Kartellgyanú... Ez bizony eléggé súlyos vád.
A kódex mély bajokat takar. Élelmiszerimportunkkal az EU-ban sereghajtók vagyunk. A világ élén járó mezőgazdasággal rendelkező Hollandia és Dánia egy főre jutó élelmiszerimportja a mienkének a nyolcszorosa! Viszont - micsoda meglepetés! - élelmiszerexportban is ezek az országok a vezetők. A magyar exportnál azonban még Ausztria is kétszerte többet produkál. Sokkoló, kijózanító adatok. S nem is lesznek jobbak, amíg józan és ésszerű agrárpolitika helyett tovább tévelygünk a két évtizede járt rossz úton.
A szerző publicista
