Az új helyzet és a szocialisták
A szerző történész
Joggal remélhettük, hogy az uniós csatlakozás, a 2006 és 2010 között beáramló működő tőke, az uniós erőforrások, a magyar vállalkozások javuló teljesítménye és a reformok, az államháztartás ésszerűbb és hatékonyabb működése gazdasági fellendülést hoz majd. E reményre alapozva az állam, a vállalati szféra és a lakosság is eladósodott. A túlköltekezésre logikusan következő megszorítások közepette, ellenséges politikai környezetben a reformokat nem sikerült elfogadtatni a társadalom többségével. Siker helyett vesszőfutás következett. A doktriner liberális kisebbség és a közvéleményt befolyása alá vonó populista jobboldal közé szorult a magyar baloldal. Ezért a helyzetért az előző kormányt, az MSZP és az SZDSZ vezetését egyaránt felelősség terheli.
A tőkés világgazdaság két éve válsággal küszködik. Sokan gondolják, vélhetőleg helyesen, hogy a kapitalizmus nem működhet majd úgy a válság után, mint előtte, vagy ha mégis, akkor még tovább mélyíti a társadalmi megosztottságot, még tovább löki előre a világot a környezeti katasztrófa felé.
A vezető gazdasági hatalmak példás gyorsasággal cselekedtek. De azért tették-e, hogy alapjaiban megőrizhessék mai viszonyaikat, vagy azért, mert időt akarnak nyerni egy új, fenntartható növekedési pálya, igazságosabb jövedelemmegosztás kialakításához? Megelégszik-e a világ a pénzügyi szféra szabályozásával, a veszélyeztetett iparágak szanálásával, vagy felgyorsul az útkeresés? Nagy hiba lenne alábecsülni a jelenlegi rend fenntartásában érdekelt társadalmi csoportok és nemzetek erejét.
Észak- és Dél-Amerikával szemben Európában a baloldal nem tudott profitálni a pénzügyi válságból. Kimerülni látszik a szociáldemokrácia és különösen "a harmadik út" ideológiája és mozgósítási képessége. Az emberek védelmet, segítséget várnak az államtól. Nálunk is.
Magyarország 2009-ben
Sok ember belefáradt a szóözönbe, már mindegy néki, hogy ki, de olyan legyen hatalmon, aki megvédi, és akinek benyújthatja a számlát a szavazatáért cserébe. Sok, magát korábban baloldalinak valló ember elbizonytalanodott, fogékonnyá vált a bűnbakkeresésre.
Ma a nemzet kisajátítására való törekvés sikeresebb, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Változóban van az uralkodó történelemszemlélet, nemzettudat. A társadalmi feszültségek fokozódása, a hatékony állami segítség elmaradása és a cigánysággal való együttélés problémái a "nemzethez" tolják és így az ennek nevében működő jobboldalhoz közelítik a hátrányos helyzetű csoportok egy részét. A szociális és a "nemzeti" összetalálkozása áll a jobboldal választási sikere mögött. A késő Kádár kori társadalmi közép és lecsúszástól félő csoportok korábbi szövetségét új szövetség készül felváltani. A baloldal sikertelensége után már a jobboldaltól reméli a társadalom többsége, hogy megvédi őt. Ők az "emberek", akikhez a jobboldal beszél. A Fidesz az erős állam követelésével a legnagyobb szavazói csoport, a társadalmi alsó közép támogatását igyekszik megnyerni. Az egyik oldalon: a globalizáció, integráció, modernizáció, tudástársadalom kisebbséghez szóló ígéretei és rövid távon az eredményes válságkezelés, a másik oldalon: a sértett nemzet, a biztonságérzetét vesztett társadalom. Egyik oldalon az egyén felelősségét hangsúlyozó "racionális" érvelés, a másikon a közösség védelmét hirdető populizmus. Ebből csak a jobboldal jöhet ki győztesen.
Általános vélemény szerint a választás eldőlt. Sokat kell tenni azért, hogy a közvélemény belássa: van haszna, ha a hatalomátadásra csak a négy évre szóló megbízatás lejártakor kerül sor. Már a korábbi szocialista szavazók is kételkednek a kormányzás célszerűségében. Ennek két oka: az életszínvonaluk várható romlása és a hitük megrendülése az MSZP társadalmi elkötelezettségében és kormányzóképességében.
Gyurcsány Ferenc hirtelen lemondása és az ezzel járó rögtönzés nem tette könynyebbé a szocialisták helyzetét. Ellenkezőleg, felszínre hozta a hosszú éveken át felgyülemlő nehézségeiket. A kettős lemondás a legfontosabbtól, a mérlegelés és a választás lehetőségétől fosztotta meg a szocialista pártot. Attól, hogy összeegyeztesse a közvetlen gazdasági lépéseket a baloldali minimummal, bizonyos célok és társadalmi csoportok érdekeinek kiemelt védelmével.
Nem igaz, hogy nincs baloldali meg jobboldali válságkezelés. Az 1973-as olaj- és energiaválságra a jobboldal találta meg a választ, lásd a neokonzervativizmus, a neoliberalizmus uralmát a 80-as és 90-es években. Ma pedig egyetértés van abban, hogy a válság közvetlen kiváltó oka a pénzügyi szféra elszabadulása a gazdasági, társadalmi erőforrásoktól. Aki csak teheti, a keynesi gazdaságpolitika eszköztárához nyúl. Magyarország ezt nem teheti, mert eladósodása nem növelhető tovább, az vállalhatatlan kockázattal járna. Erre lenne jó válasz a gazdaságpolitika aktivizálása, a monetáris politika finomítása, a közteherviselés hangsúlyosabb megjelenítése és bizonyos társadalmi prioritások együttes érvényesítése. Ha ezek hiányoznak, nincs (és nem is volt) más alternatíva, mint a klasszikus neoliberális válságkezelés.
E program vállalásával a szocialista-liberális szövetség teljesíti azt a kötelességét, amely a kormányzatra hárul a válság idején. Nem árt ezt hangsúlyozni, amikor a rendkívül agresszív ellenzék úgy tesz, mintha nem lenne világválság. A magyar jobboldal ugyanazt a taktikát alkalmazza, mint 1995 és 1997 között: hozzá akar jutni a válság politikai hasznához, fokozza az elégedetlenséget. Ma az ország és a nemzet nem tudhatja, mit tenne a válság leküzdéséért a jobboldal. Ilyen körülmények között az MSZP-nek kötelessége a kormányt támogatnia, hiszen ezzel a nagyobbik rossztól menti meg a társadalmat.
Néhány tanulság
1. Elfogytak a késő Kádár kori elit és "közép" alkotóenergiái. Ma a magyar társadalom jelentős része úgy gondol erre a csoportra, mint a rendszerváltás haszonélvezőjére, amely monopolizálni akarja előnyét. Ez sérti a többség igazságérzetét.
2. Az MSZP súlyos hibát követett el, amikor a 2006-os választásokon háttérbe szorította a gazdasági problematikát. Persze a politikai élet összes szereplője tisztában volt az ország helyzetével, és ugyanígy félrevezette a közvéleményt, de a győztesre várt a szembenézés. Mivel az előző ciklusban is az MSZP volt kormányon, nem volt kire hárítani a felelősséget. Ebből egyenesen következett az őszödi beszéd. A súlyos hibát tovább tetézte, hogy a megszorítások ellensúlyozására, megfelelő szakmai és politikai előkészítés nélkül elindult a reformmarketing, az államigazgatás és az államháztartás átalakítása. Mindezt a médiakormányzás igyekezett elfogadhatóvá tenni. Kudarcra ítélt vállalkozás volt a tartalom hiányát beszédözönnel ellensúlyozni.
3. A 2006-os választások valódi tétje az volt, hogy ki rendelkezik majd az EU-ból érkező, hatalmas beruházásokat lehetővé tévő forrásokkal. Az eredménybe a másik erőcsoport, a "nemzeti tőke" nem tudott belenyugodni. Erre a hangulatra építette föl a Fidesz a revánspolitikáját, a kormányzás lehetetlenné tételére irányuló stratégiáját.
4. Ezért mindenképpen lehetővé kellett volna tenni, hogy e társadalmi csoportok képviselői bekapcsolódhassanak a nemzeti fejlesztési terv készítésébe, és láthassák, milyen szerep vár rájuk annak megvalósításában, mennyiben részesülhetnek annak hasznából.
5. Helytelenül jelölték meg a nemzeti fejlesztési terv prioritásait. A fenntartható foglalkoztatás növelését kellett volna a gazdaságpolitika középpontjába állítani. A politikai vezetés ezzel nem értett egyet. A liberális közgazdászok és gazdasági érdekcsoportok kitartottak amellett, hogy a magyar gazdaság a külföldi működő tőke beáramlására alapozva képes az évi 3-4 százalékos növekedésére, s ez elrendezi a versenyképesség és a strukturális átalakítás problémáit. Nincs tehát szükség a nemzeti erőforrások összpontosítására, ágazat- és struktúrapolitikára. Így a magyar gazdaság nem jutott hozzá a reformoktól és a fejlesztési tervtől elvárt hasznokhoz.
6. A kormánypolitika továbbra is kötött pályán halad. Nincs mód látványos baloldali fordulatra, nem lehet egyik pillanatról a másikra leváltani a "harmadik út" tévedésnek bizonyult magyar változatát. Egyrészt a válságkezelési kényszer életben tartja az ahhoz illeszkedő gazdaságpolitikát, másrészt a fordulatot őszinte önkritikával kell hitelesíteni. Ez utóbbinak pedig része, hogy a kormány gyakorlati lépései bizonyítsák: a politikájában a korábbinál jóval markánsabban van jelen a szolidaritás, az igazságosság követelménye.
7. Az MSZP helyzetét több évtizedes múltra visszatekintő hiányosságok is nehezítik. Az egyik: a politikusképzés hiánya. A másik: az értelmiség kiszorulása a pártból, annak irányításából, a szakértői munka hiánya. A baloldali politika nem a maga természetes közegében, az "ideológusok"-szakértők-politikusok párbeszédében, vitájában formálódik. A párt csak politikai közösség, nem szolgáltat kulturális mintát. Amin azonnal változtatni kell, az az értelmiséghez és a szakértőkhöz való viszony. Nélkülük nehéz lesz végigharcolni a következő időszakot és lehetetlen lesz megújítani a pártot.
A szocialista stratégia
Az előrejelzések semmi jót nem ígérnek a következő tíz hónapra: az önkormányzati források szűkülnek, az állami vállalatok támogatása csökken, a szociális elégedetlenség növekszik stb. A Fidesznek érdekében áll az előre hozott választás, hisz jobbról és balról egyaránt érheti veszteség. Mindent el fognak követni a kormányzás akadályozására, a karaktergyilkosság-sorozat folytatására.
A kitűzhető választási cél persze a lehető legtöbb parlamenti hely megszerzése. Van azonban egy ennél fontosabb cél is: a magyar baloldalnak meg kell védenie önmagát, alternatív politikai erőnek kell maradnia. A kettő nem ugyanaz. E második cél szempontjából fontosabb, hogy az MSZP ismét hitelessé tegye magát plebejus baloldali néppártként. A választási eredmény is akkor lehet a körülményekhez képest jó, ha a baloldali érzelmű szavazók újra azonosulni tudnak a szocialistákkal.
A két egymáshoz kapcsolódó cél eléréséhez több feltételnek kell teljesülnie. Először: a kormánynak a válságkezelésen túl egyre több régóta megoldásra váró ügyet kellene megoldania. Megvalósítható kezdeményezésekre is szükség van. Másodszor mind a pártnak, mind a kormánynak vissza kell szereznie a hitelességét: a versenytársakénál mélyebb helyzetelemzéssel, szerénységgel, az ügy iránti alázattal és önmérséklettel a pozícióharcban.
Fontos, hogy a baloldali fordulaton elsősorban ne elosztási politikát értsünk, hanem a fejlesztő államra jellemző gazdaságpolitikát, a társadalmi igazságosság hatékony képviseletét és az egyes rétegek irányában mutatott tevékeny szolidaritást, a doktrinér liberalizmus és a jobboldali populizmus harapófogójából kiszabadulást. Az MSZP emancipálja magát a liberális közgazdasági elmélet és ideológia befolyása alól, hivatalosan is lépjen el a harmadikutas szociáldemokrácia ideológiájától. Ez nem jelentheti a reformok szükségességének megkérdőjelezését, de jelzi, hogy új tartalmat kell kapnia a gazdaság, a társadalom és a politika átalakításának. Ám nagy hirtelen nincs értelme új programot hirdetni, hiszen eddig sem ezen múlott, s a vereség utáni egy ilyen korai váltás nem lenne hiteles.
További stratégiai kérdés, miként alakuljon az MSZP és a Bajnai-kormány viszonya. Ezt az ország érdeke dönti el. Az pedig azt követeli, hogy a válságkezelés sikeres legyen, és a kormány rendezett állapotban adja át az államot, az államháztartást és - amennyiben tőle függ - a gazdaságot, a társadalmat a következő kormánynak. Ezért sem lehet, hogy bármilyen bizonytalanság legyen ebben a tekintetben. Nincs értelme elbizonytalanítani sem a kormányt, sem a társadalmat.
A "baloldali fordulat" nem azt jelenti, hogy az MSZP egyik pillanatról a másikra úgy akarna megválni az "establishment", a középosztály politikai érdekképviselőjének címkéjétől, hogy csak a legnehezebb helyzetű csoportok problémáinak ad hangot. A szocialisták a többség érdekei mellett elkötelezettek. Ezt azzal tehetik egyértelművé, hogy a társadalmi középpel elfogadtatják a szolidaritás szükségességét a nehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportokkal. Ezt diktálja az igazságosság és a társadalmi béke megőrzésének követelménye is.
Melyek azok a célok, amelyek elérését a válság idején fontosnak tartják a szocialisták?
Elsődleges a fenntartható növekedés távlati szempontjára is tekintettel lévő foglalkoztatáspolitika. Ez napirenden van, de még többet, célzottabban kell tenni, főleg az alacsony képzettségűek és a leghátrányosabb régiók érdekében.
Az oktatás, a tudomány és a kultúra területén, ha nem sikerül a finanszírozás szintjét fenntartani, legalább a minőség és a nehezebb szociális helyzetűek védelmére belső átcsoportosításokat célszerű javasolni. A közoktatás fejlesztése melletti kiállás az elsődleges.
Tovább kell javítani a kollektív, gazdasági és szociális érdekképviselet, a mindennemű összefogás, szövetkezés feltételeit.
A 2010-es költségvetés alkalmat kínál a szocialistáknak, hogy megjelenítsék, hitelesítsék válságkezelő és kormányzó képességüket. A szűk mozgástéren belül mindent el kell követni a piac- és EU-konform állami aktivitás fokozására. Jelezni kell: a szocialisták a fejlesztő állam felé fordulnak. Ez fontos előfeltétele a baloldali minimumnak, az aktív társadalompolitikának.
A szigorú költségvetés + aktív válságkezelés + baloldali minimum (biztonság és igazságosság) hármassága módot ad az elkülönülésre a liberálisoktól és konfrontációra a jobboldali populizmussal.
A magyar társadalom jelentős része nem újítás-, hanem biztonságpárti. A változtatásokat, ha egyáltalán, csak abban a reményben fogadja el, hogy ezek erősítik a biztonságát. Az MSZP nem javíthat helyzetén, ha nem lép fel igaza védelmében aktívabban, támadóbban. Ki kell kényszerítenie a Fideszt a puszta tagadásból, meg kell mutatnia: milyen veszélyekkel jár a gazdaságra, a társadalomra, a demokráciára és a nemzetre nézve, ha a jobboldal győz. Nem adhat a többség bizalmat olyan politikai erőnek, amely nem fedi föl, mit is akar tenni. Az MSZP-nek a demokrácia, a jogállam védelmezőjeként, a szociális biztonság őrzőjeként és a progresszív kulturális törekvések képviselőjeként kell megjelennie.
A szocialistáknak azt kell képviselniük, hogy nincs előre hozott választás, amíg a jobboldal nem teríti ki a kártyáit. Tegyen le a Fidesz az asztalra egy alternatív 2010-es költségvetést, tisztázza, milyen változtatásokat akar a szociális rendszerben, a politikai berendezkedésben, az alkotmányban. Rá kell mutatni, milyen következményei lehetnek egy hibás nemzetpolitikának.
Ebben a küzdelemben számítani kell a liberális értelmiségre, és az újonnan jelentkező politikai csoportosulásokra. A vitahelyzet csak jót tehet az MSZP-nek.
A hitelességet nem az ismétlődő személyi változások teremtik meg. Sokkal fontosabb, hogy egymáshoz illeszkedjen a politikai irányvonal változása és a vezetés személyi megújulása. Mindkettőhöz idő kell.
Civil pártagság nélkül nem megy, nincs jövője annak a pártnak, amely nem működik, hanem működtetni kell, és amit csak azok képviselnek, akik megélnek belőle. Az új politikát a politikusoknak, ideológusoknak és a szakembereknek együtt kell kimunkálniuk. Ma az MSZP fegyelmezett csapatmunkával léphet előre, így képviselheti hatékonyan a válságkezelés + fejlesztő állam + baloldali minimum politikáját.
A cikk hosszabb változata itt >>
