Olvasói levelek
Orvos és piac
Szemléletesen írja le Kun J. Viktória a Vidékre nem megyek! címmel (május 28.) megjelent cikkében, hogy miért "mozdulatlanok" az orvosok és a nővérek, ami miatt sok vidéki kórház szakképzett személyzet nélkül marad. Ugyanakkor tudjuk, hogy ugyanők nagy számban vállalnak munkát a nyugati országokba, ahol lényegesen jobban keresnek, és a munkafeltételeik is kedvezőbbek.
Amióta világ a világ, az emberek mindig a fejletlenebb területekről vándoroltak a fejlettebbek felé - amibe persze a politikai tényezők is belejátszanak. Így került a hidegháború idején kb. 55-60 magyar, 200-300 csehszlovák és jó két tucat lengyel, jugoszláv, román orvos Svájcba. Közéjük tartoztam magam is. Akkoriban vészes orvoshiány uralkodott a kis alpesi országban. A kinti "orvospiac" felszívott bennünket, de még így sem sikerült minden állást betölteni Svájcban. A kórházak rendszeresen hirdettek állást orvosoknak, nővéreknek - német és francia nyelvterületen. A '60-as évek végén a kórházi orvosok kb. 60, a nővérek 75 százaléka külföldi volt. Az egészségügyi ellátás fennakadás nélkül zajlott. Sokan közülük vezető pozícióba kerültek, én például intézetvezető lettem. A szlovén születésű M. Turina professzor körül nemzetközi hírű szívsebészeti centrum alakult ki Zürichben.
Mindebből mi is tanulhatnánk. Értelmetlen dolog kieső vidékeken szokatlanul magas orvosi fizetéseket ígérni. A szokásos magyar bérek mellett is számos jól képzett külföldi orvos jönne hozzánk is. Érdemes lenne hirdetni például Romániában, Szerbiában, Törökországban, de mindenekelőtt Indiában és Kínában. Hogy a magyar nem világnyelv? Ez természetesen hátrány, de nem döntő szempont. Meg vagyok győződve arról, hogy a külföldi orvosok gyorsan megnyernék a magyar betegek bizalmát. És a második nemzedéknél - furcsa hangzású nevükön kívül - semmi sem utalna arra, hogy őseik nem Árpáddal érkeztek a Kárpát-medencébe.
Dr. Pintér Emil
Budapest
A kórházat működtetni, a beteget gyógyítani
"Az előrejelzések szerint a rendelkezésre álló pénzből a kórházakat a növekvő költségek mellett elfogadható színvonalon működtetni nem lehet. A várhatóan bekövetkező intézményi "csődökért" sem a kórházvezetők, sem a betegellátásban részt vevők felelősséget nem vállalnak" - szögezi le a kórházszövetség közgyűlésének állásfoglalása.
Valóban indokolt és jogos a finanszírozási változtatásokat illető kritika a kormány intézkedéseivel szemben. Ugyanakkor nehezen érthető a nagyszabású válságintézkedések pánikszerű bevezetésének szükségessége.
Arról, hogy a gyógyító, megelőző ellátások finanszírozására szolgáló kassza mennyi forrást tud biztosítani, több mint fél éve pontos információkkal rendelkezünk. Erre felkészülve kellett tervezni a 2009-ben megengedhető költségeket. A kassza zárolása elfogadhatatlan, de mértéke nem akkora, hogy a megfelelő stratégiával rendelkező intézményi vezetés ne tudná kezelni.
Míg az ezredfordulóra kialakult álláspont szerint a kórházi menedzsmenttől elvárható, hogy a fenntartó anyagi lehetőségeitől függő, legtöbbször szerény támogatás mellett a bevételek és működési költségek egyensúlyát biztosítsa, addig ma a központi költségvetési szférába tartozó és az önkormányzati egészségügyi intézmények régi és új vezetőivel szemben ez megszűnt valós követelményként működni. Ennek jegyében marad el az elkerülhetetlen intézkedések bevezetése. Természetesen lehetnek kivételek, de nem igaz, hogy kórházat csak veszteséggel lehet működtetni.
A megszorításokért, az eszközhiányért, a várólistákért, a pusztuló infrastruktúráért a kormányzatot terheli a felelősség és a számadás kötelezettsége, a kórház talpon maradásáért viszont a kórházigazgatót. A kórházat működtetni, a beteget gyógyítani kell. Ha kell, guggolva, ha kell, összekuporodva. Akkor is, ha a helyzet méltatlan és igazságtalan.
Félreértés ne essék, ez nem ad menlevelet az elmúlt évek elfogadhatatlan (majdnem dilettánst írtam) egészségpolitikájának, a valóságot számokkal, tényekkel leíró, mégis hamis képet vetítő kommunikációnak.
A jogos panaszáradat sem nyomhatja el a racionális követelmények erősítésének szándékát, a fenntartók elvárásainak újrafogalmazását. Hamarosan egy következő kormányzat, egy következő önkormányzat béklyóit jelenti a tovább görgetett, lavinaszerűen duzzadó adósságállomány elszabadulása.
Dr. Kázmér Tibor
orvos
Tüsszögj, magyar!
Itt a jó idő, az emberek egy része meg tüsszög. Néhány évtizede még úri betegségnek számított a tavaszi szénanátha, aztán a hetvenes évektől egyre inkább tudatosodott, hogy nem csak a virágportól lehet szenvedni. Nem véletlenül említettem a hetvenes éveket. Az életszínvonal emelkedése során ekkor került sokféle új anyag a környezetünkbe, állományjavítók és E-k az ételeinkbe.
Aztán jött a rendszerváltás és az allergiások száma megduplázódott. Korántsem politikai okokból, ennél sokkal prózaibb a magyarázat: a kárpótlások után a szántóföldek elhanyagolt, megműveletlen hektárjait először a gyomok, majd a parlagfű foglalta el, az üdülőtelkeket megöröklő fiatalokat meg az álláskeresés. Így aztán a májustól júliusig tüsszögő klasszikus "szénanáthások" után egyre nagyobb számban megjelentek az augusztustól decemberig kínlódó parlagfüvesek.
Természetesen a gyógyszeripar is lépést tartott e jelenségekkel, s számos új termékkel gazdagította az amúgy sem szegényes palettát. Aztán jöttek a reformok, meg a válság. A tb kerete egyre kevesebb gyógyszerár-támogatásra volt elegendő, hol ezt, hol azt a betegségcsoportot sújtotta elvonás, míg végre valaki észrevette, hogy az allergia elleni szerek még erősen meg vannak támogatva, itt tehát lehetne valami pénzt megspórolni. Sikerült. Túl jól is. Egy rövid ideig használható orrspray közel kettőezer forint (!). Ennyi pénzért egy hazai üzletláncban 2200 darab erős, háromrétegű papír zsebkendőt lehet venni, ami kitart esetleg a szezon végéig. Igaz, szenvedős megoldás, de olcsóbb.
Józan paraszti ésszel úgy képzelném el (egy ideálisan működő államban!), hogy egy áprilisi kormányülés szünetében az egészségügyi miniszter odalép az agrárügyi kollégájához és rákérdez: Meg tudnád mondani, hogy mennyi föld maradt bevetetlen, használaton kívül? Mire a miniszter kolléga mond egy számot, és ebből már sejteni lehet, hogy hány ezer hivatalos, nyilvántartott hektáron lehet bőséges gyom- és parlagfűtermésre számítani, ehhez még meg lehet tippelni (esetleg kávézaccból), hogy mennyi háztáji, kiskert és üdülőterület maradt parlagon, és csak ez után illenék dönteni arról, hogy mennyi pénzt lehetne megtakarítani a tb-támogatások elvonása révén, ha már kötelező innen is elvenni...
Te meg csak tüsszögj, magyar!
Ötvös J. Attila
újságíró
Határponton
Milyen igaz, amit Csillag István ír egy alkalmazkodási reakcióról a Népboldogítók című (június 2.) cikkében. Csak van egy, talán két bibije.
A vezérfonal sokoldalú megközelítését olvasva csupa optimista gondolatunk támad: jó úton járunk, rendszerünk a lehető legjobb. Mit a legjobb, utolérhetetlen! Ám a csillagoktól ragyogó égboltunk beborult, villámok (jövedelemkurtító istennyilák) csapnak le, lángba borítva házat, hazát, emberi terveket.
Ennek az elveiben ragyogó formációnak adódik egy kolonca. Mégpedig az, hogy a technicizmus előrerohantában az ország lakóinak egy részét - néhány százezer embert - eleve kizárnak a munkaerőpiacról. Kérdezhetném: milyen gazdasági rendszer az, amelyik a többségükben egészséges férfiaknak/nőknek nem biztosítja a boldogulás lehetőségét - a munkahelyet. Mit tehet egy fiatal, ha felmenője - teszem azt szegénysége miatt - nem taníttatta, holott a szülőszobákban nincs felirat: ki itt kibújsz, ha nem tanulsz, hagyj fel minden reménnyel!
Másik diszkrepanciaként bővebben nem is fejtegetem a fogyasztói társadalom napjainkban zajló sírba bocsátását, meg a versenyszellem nemkívánatos végeredményét, a bolygónk kapacitása végességébe ütközést. Ettől jóval korábban észlelhető egy határpont, ami szerint a legrámenősebbek, legtelhetetlenebbek szembesülnek azzal, hogy a gazdaságpolitikai rendszer képtelen számukra biztosítani a további gyarapodás rakétasebességét, hisz' - vélik - a népek túl sokat kívánnak - horribile dictu még azt is: tartsuk be ígéreteinket! A "koraszülött jóléti állam" alibije mellett/helyett vessük fel, miért nincs vagy nem lesz elegendő jól képzett munkaerő, miért "egyenes az út a szolgaságba".
Magam nagy híve lennék a megszorításoknak, ha nem úgy lenne, miszerint egymilliós havi jövedelemből adj le 150 ezer, százezerből tizenötezer forintot. Ez nem "elvonókúra"! Ez prés! A demokrácia legnagyobb tévedése, hogy ezt megengedi.
Dr. Fóris László
ny. orvos, Hajdúsámson
A hiba a rendszerben van
Olvasom Bonifert Mária cikkét a lap május 30-i számában (Tolakodás vagy túlélés?), és nem hiszek a szememnek.
Gazdaságkutatók szerint "a válság ugyanúgy az emberiség történelmének része, mint a természeti katasztrófák, a járványok vagy a háborúk". Tehát teljesen természetesnek veszik, hogy ezek előfordulnak, hát istenem, a cunami is csak úgy jön!
Tényleg elhiszik maguk is, hogy ez egy törvényszerűség, mint ahogy sugallják? A történelem része a holokauszt is, de teszünk ellene (legalábbis próbálunk tenni), hogy ne ismétlődhessen meg.
Tényleg elhiszik ezek a kutató urak/hölgyek, hogy a földrengés például létrejöttét tekintve egyforma a most tomboló gazdasági válsággal? Csúsztatás, de még inkább hazugság. A meg-megújuló gazdasági válságot az emberi kapzsiság, egy jól behatárolható gazdasági-politikai (hatalmi?) embercsoport idézte elő. Ennek a mostani válságnak az előidézőit még nevesíteni is lehet.
Jól látható, hogy a "válságmegoldás" valójában a további haszonszerzést szolgálja, és előkészíti a következő válságot, a válság hatására megváltozott világ víziója pestiesen szólva - csak duma.
Az írás jól mutatja, hogy ennek a válságnak - mint minden válságnak - a kezelése az azt előidéző rendszer túléléséről szól, és nem az általa megnyomorított kisember érdekeinek szolgálatáról, megmentéséről.
Az írás tárgyilagos, de lehangoló. A jövő a még nagyobb kiszolgáltatottságról, az öngondoskodásra ilyen-olyan okból alkalmatlanok túlélési esélyeinek csökkenéséről szól.
Érdekes módon míg a válság kezelői a fő okot a szociális juttatások körének nagyságában látják, addig a válság előidézői közül senkit sem vontak felelősségre.
Ne áltassuk magunkat! A hiba a rendszerben van.
Salga István
Budapest
