De amikor végre belenézett, kinevezte Békesi helyére a nála is keményebb Bokros Lajost, és fogcsikorgatva bár, de vállalta a programját. A többi történelem.

Tegnap Bajnai Gordon emlegette a szakadékot - a mondat tőle való. Két évtized alatt Magyarország háromszor jutott a szakadék szélére, bármennyire sajnálom is, de mindháromszor - nevezzük így - baloldali kormányzás alatt. Igaz, legalább egyszer (Bokros idején mindenképp) idegen örökség gyanánt.

S hogy melyik volt az első? A Németh Miklós-korszak. Amikor 1989 karácsonya előtt a parlament elé terjesztette "gyilkos, népnyúzó" költségvetését, Németh kicsit rosszabb helyzetben volt, mint ma Bajnai Gordon. Fikarcnyi illúziója sem lehetett afelől, hogy az "övéi" (a frissen megalakult MSZP) kihátráltak mögüle, nem akartak azok se államháztartási reformot, se a vállalati és ártámogatások leépítését, se a hadsereg, se a közigazgatás költségeinek csökkentését. Ő és miniszterei végül is "kiverték" a népfrontos képviselőkből a költségvetés elfogadását, ami aztán utat nyitott a Valutaalappal kötendő segélyszerződés és az Európai Unió készenléti kölcsöne előtt. Az akkorra már teljesen elmagányosodott, az MSZP elnökségének hátat fordító Némethnek sikerült megőriznie Magyarország működőképességét, s a kormányzást ilyen állapotban Antall Józsefnek átadnia.

Az akkori - nem parlamenti - ellenzék (MDF+SZDSZ) a gazdasággal sem a Nemzeti Kerekasztalnál, sem a továbbiakban nem volt hajlandó foglalkozni, éspedig abból az egyszerű belátásból, hogy népszerűtlen intézkedésekhez nem adja a nevét. (Ismerős?) Németh magánya közmondásossá vált. Pláne, hogy az egykori elvbarát és harcostárs Nagy Sándor vezette szakszervezeti mozgalom is ott tett be neki, ahol tudott.

Bajnai, akinek valószínűleg sokkal kisebb a kötődése a parlament legnagyobb pártjához, mint Némethnek hajdanán formailag volt (lévén ő korábban MSZMP KB-titkár), a mai parlamenti demokráciában akár szerencsésebbnek is mondhatja magát, mint Németh a maga félig-demokráciájában. Őmellette ugyanis szervezetten kiállt az MSZP is, az SZDSZ is, míg Némethnek egy gyülevész hadat kellett izzadságos aprómunkával mozgósítania, amíg az eljutott a megértésig. Paradoxon.

Bajnainak van egy nagy, csak a Némethével mérhető mázlija is. Nevezetesen: most sem fűződik külső érdek ahhoz, hogy Magyarország ellehetetlenüljön. A Valutaalap már 1989-ben sem érzett sok kedvet ahhoz, hogy a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiányát az elért magasságon finanszírozza, de a "kegyetlen költségvetés" elfogadása után alkura lépett Némethtel. Dramaturgiai síkon ugyanez játszódik le ma is. Takarékoskodunk, és cserébe lehívhatjuk a Valutaalap által megszavazott hitel esedékes részét.

Nem dramaturgiai síkon: Bajnai Gordon ugyanúgy tudja, mint annak idején Németh Miklós, hogy amit tesz, az politikai értelemben a jövőjét nem dúcolja alá. "Csak" arra jó, hogy rendbe tegyen bizonyos alapvető dolgokat, igen, a nemzet érdekében.