A közoktatás épp csak kezdett feltápászkodni a kötelező orosznyelv-oktatás tollvonással való beszüntetése utáni sokkból, a felsőoktatás pedig széttárta a karját: nem vagyunk mi nyelviskola, kérem.

Azóta eltelt egy szűk évtized, és most végigsöpör a hír a magyar sajtón: a nyíregyházi főiskolán a diákok fele hiába is venné fel az ünneplőruháját, nyelvvizsga híján nem kaphat diplomát. Ha mélyebbre ásunk, persze hamar kiderül, hogy a helyzet azért nem ennyire drámai - a bevett metódus szerint a többség ilyenkor nekidurálja magát, és pár hónap alatt levizsgázik -, de ha mindezt összevetjük a témakör másik kedves, évelő hírtípusával (növekszik a diplomaszerzési szándékkal eszperantót vagy épp lovárit tanulók száma), láthatjuk, hogy az eredeti cél még messze. Jelesül, hogy a diploma ne csak azt igazolja, sikerült a jelöltnek egy szakmát jól-rosszul elsajátítania, hanem azt is, hogy képes lesz majd fejlődni is.

A nyelvvizsgát persze lehet szidni (nem a valós tudást méri, nem élő nyelvi készségekről ad számot stb.), de tény, hogy akinek van, az már bizonyította, hogy tud kitartóan tanulni, és idegen, kevéssé bátorító környezetben is képes számot adni a tudásáról. Olyasmi ez, mint a "digitális írástudás", amelyet épp most irdatlan felháborodás közepette szeretnének kormánypárti képviselők a szakiskolai képzés részévé tenni. Ha csak a szókapcsolatot nézzük, valóban méretes marhaság az ötlet: mi, hogy programozzanak a hentestanulók? Pedig csak arról van szó, hogy nekik is létfontosságú tudniuk, hogyan lehet interneten tájékozódni, adót bevallani, állást keresni. Nem más ez, mint a jövőbe való befektetés.

Innen nézve igazán tanulságos azt vizsgálni, hol jelent valóban tömeges gondot, hogy a végzősöknek várniuk kell a diplomájukra. Értelemszerűen nem a sztáregyetemek sztárszakjain - ide eleve nyelvvizsgával jutnak be a diákok a nagyvárosok elit gimnáziumaiból -, hanem azokon a vidéki főiskolákon, amelyek hallgatóvadászattal küzdenek a fennmaradásukért. A felkészültebb jelölteket lehalásszák a neves intézmények, nekik pedig az marad, akiknek ők is megfelelnek. Ami itt nyelvvizsgaügyben történik, az nem más, mint annak fényes igazolása, hogy rendkívül egyenetlen a közoktatás színvonala. Míg a politikusok azon vitatkoznak, az elitképzés szétrombolása vagy a rendszer racionalizálása lenne-e a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetése, a harctértől távol, a kisvárosi szakközépiskolákban húsz év alatt nem sikerült normává tenni egyetlen idegen nyelv közelesen tisztességes megtanítását.

És ez tényleg nem azért baj, mert egy mezőgazdasági gépész vagy egy óvónő a XXI. században ne lehetne meg nyelvtudás nélkül. Meglehet. Csak épp minden elhalasztott vizsga azt bizonyítja, hogy tanulmányai végén nem sokkal több eséllyel szakítja át a célszalagot, mint amennyivel a rajtvonalhoz állt.