Az igazság szolgáltatása

Törvény van, bíró nincs című (május 25.) publicisztikájában Révész Sándor azzal foglalkozott, hogy a hazai bírói ítélkezés súlyos fogyatékosságokkal terhes, s annak ellenére, hogy gyűlöletre uszítás "ügyben" a törvények jók - semmiféle kiegészítésre sem szorulnak - a bírák nem alkalmazzák azokat a gyűlöletre uszítók ellen a büntetőjogban.

Tökéletesen igaz cikkének zárómondata - "a Btk.-t meg békén kell hagyni" - mégis továbbgondolandó: a polgári törvénykönyv is kifogástalan, vagyis békén hagyandó. A Ptk. kifogástalansága ellenére mégsem lehet felelősségre vonni a folyamatosan gyűlöletre uszító szélsőjobboldali papokat, lapokat. A bírók többsége (az én esetemben 8:1 arányban) nem marasztalja el - még a legenyhébb szankciókkal sem - az uszítót. Én pl. egy gyűlöletre uszító pap durván antijudaista írása miatt csak annyit kértem, hogy a bíróság mondja ki: megsértette személyhez fűződő jogomat. A bírók közül nyolcan ennyire sem voltak hajlandók, pedig ez nem lett volna más, mint annak deklarálása, hogy az ezeréves magyar állam nem tűri egyes polgárainak a kirekesztésre (haláltábor?) való uszítását. A sértettek keresetének elutasítása azokat a neonácikat erősíti, akik ma Magyarországon szélsőségesen uszítanak a gyűlöletre. A magyar állam nevében nem voltak hajlandóak elítélni azt az ismert szélsőjobboldali politikust, aki kijelentette: "ma Magyarországon antiszemitának lenni nem jog, hanem kötelesség". Az ítéletnek csakis elvi jelentősége lett volna - semmi más! Egy ilyen ítélettel a bíró ezek szerint nem csak a közvetlenül érintettet sérti tovább, hanem éppen az ezeréves magyar államot, méltóságában és becsületében, amit egy jogállam nem tűrhet.

Én tehát azzal egészíteném ki Révész Sándor cikkét, hogy a polgári jog területén is állást kell foglalnia a magyar államnak pl. az Országgyűlésnek, a kormánynak, az ombudsmanoknak, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. A Ptk.-t meg békén kell hagyni.

Dr. Ádám György

jogász, egyetemi tanár

Kreativitás és innováció

Egy, az uniós tagországok innovációs teljesítményét értékelő felmérés szerint Magyarország a feltörekvő országok csoportjába tartozik. Vagyis ebből a szempontból (is) az utolsók egyike. A lista élén végző országok sem örülhetnek felhőtlenül, mert - bár történt némi előrelépés az EU-ban az innováció fellendítése érdekében - az ő eredményeik is elmaradnak az USA és Japán mutatói mögött. Jó oka volt tehát az Európai Bizottságnak, hogy az esztendőt a kreativitás és innováció európai évének nyilvánítsa.

Ha tényleg azt szeretnénk, hogy az innováció terén hazánk felzárkózzon az élvonalhoz, akkor az alkotóképesség általános fejlesztésére kell törekednünk. A legfontosabb, hogy önálló tantárgyként helyet kapjon a közoktatásban a tárgykultúra, a legkülönfélébb tárgyak kitalálása, megtervezése és létrehozása. Tárgyi világban élünk. Az emberiség egyik legfőbb tevékenysége életünket - egészségünket, kényelmünket, biztonságunkat stb. - szolgáló tárgyak megalkotása. Ahogy az emberi gondolkozás tárgyak kitalálása és elkészítése során fejlődött, úgy a gyerekek gondolkozása is ezzel fejleszthető. (Hogy az alkotó tevékenység - főleg a tárgyakkal való foglalkozás - és az innováció közt összefüggés van, azt ékesen bizonyítják az elmúlt harmincvalahány év legjelentősebb - talán a legsikeresebbnek, legígéretesebbnek mondható, de mindenképpen a legnagyobb visszhangot kiváltó - magyar találmányai. A Rubik-kocka, az üvegbeton, a papírbili, a Vekla építőanyag megalkotói nem szakmunkások, jogászok, kereskedők, informatikusok stb., még csak nem is színészek, írók, költők, zenészek, festők. Hárman építészmérnök végzettségűek, míg a negyedik a BME egyik karán a Gép- és Terméktervezés Tanszék oktatója.)

Az új tantárgy keretében életszerű, megoldható, vonzó és változatos feladatok sokasága biztosítható a gyerekek számára. Emellett tárgyak létrehozása összetettebb, sokrétűbb tevékenység, mint a rajzolás, sokkal több készséget, képességet fejleszt. Az új tárgy szervesen összekapcsolható a vállalkozói készségek fejlesztésével, az öngondoskodóvá válás elősegítésével, hiszen ezt a vállalkozói tevékenység gyakorlásával lehet elérni, ahhoz pedig piacképes termékek, leginkább tárgyak szükségeltetnek. (A vállalkozói, pénzügyi ismeretek sokak által erőltetett elméleti oktatása mit sem ér.) A mai magyar oktatás alkalmatlan problémát megoldani, alkotni tudó emberek kinevelésére. A Nobel-díjas Oláh György mondta egy interjúban, hogy ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít. Így igaz!

Amíg a közoktatásban nem kap megfelelő súlyt a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozó szellem fejlesztése, addig kárba vesznek az innovációra költött milliárdok, s csak pótcselekvésnek tekinthetők az év rendezvényei. S addig csak álmodozhatunk a felzárkózáshoz szükséges mértékű gazdasági növekedésről.

Garamvölgyi Zsolt

Budapest

Visszavágó?

Lehetséges, hogy az én hibám, de én még nem olvastam olyan cikket a Népszabadságban, amely a biciklisekkel kapcsolatban az autósok és legújabban a gyalogosok "paráit" elemezné. Nyusztay Máté május 23-i, Bringával munkába: annyira már nem para írásában sem tette, de természetesen ezt egy pillanatig sem rovom fel neki.

Az autós ugyanúgy, de manapság sokkal jobban fél a kerékpárosoktól, mint azok tőlük. Mindennapos eset, hogy áll a dugóban az autós, előre néz, hiszen várja, hogy elindulhasson és egyszer csak pont akkor, amikor indít, a két sáv között elviharzik mellette egy addig láthatatlan és észrevehetetlen biciklis. Ha bármilyen okból csak egy kicsit is félre megy az autó, megtörténik a baj. A legtöbb autós nem azért autózik, hogy végre jól elüthessen egy biciklist!

Nyusztay Máté cikkében mondja a Sinya fedőnevű biciklis: ő úgy kerekez, hogy a sávon belül éppen ne lehessen megelőzni - váltson sávot inkább a gépkocsivezető. Bizonyára helyes ez a taktika, mert én naponta döcögök a biciklis mögött, hiszen a dugóban sávot váltani például a Petőfi hídon nem a legsimábban kivitelezhető projekt. A biciklisek a közlekedés "áldozataiként" állítják be magukat, én pedig azt tapasztalom, hogy sok esetben ők is nagyon agresszívek, de őket soha sem marasztalják el emiatt.

És egy - számomra - teljesen új jelenség! Az elmúlt hónapban úgy hozta a sorsom, hogy sokat gyalogoltam a körúton és a mellékutcákban is. Egyszerűen elborzasztó és teljesen szabálytalan, amit a kerékpárosok a járdákon művelnek. Nem az a baj, hogy ott bicikliznek, hanem az, ahogyan ezt teszik. Egyik reggel a Mester utcában elviharzott mellettem egyikük. Olyan sebességgel lőtt ki a hátam mögül, hogy csak milliméterek választottak el bennünket. Mi történt volna, ha meglátok egy kirakatot, vagy ki akartam volna valakit kerülni a járdán? Bele se gondolok. A körúton is elszántan és óriási sebességgel tekernek a biciklisek úgy, hogy némelyik megvárja amíg kicsit "hígul a tömeg" akkor "gázt ad", majd lassít, sőt, némelyik úgy fékez, hogy egy kerékre emelkedik, mint a cirkuszi akrobaták.

Ebben a mai világban, ahol annyi mindentől kell félnünk, egy egyszerű sétának nem volna szabad nyomasztónak lennie.

É. Komor Katalin

Budapest