Megismerve a terjedelmes dokumentumot, bebizonyosodik, amit eddig sejteni lehetett csak, az, hogy a nyilvánosságra hozásáért folytatott küzdelem többről szólt, mint a konkrét ügyről. Indulatok és elégedetlenségek jelentek meg benne a köztelevízióval és annak vezetőivel szemben, amiért nem képesek nézett, jó minőségű médiumot létrehozni, sokat költenek és keveset adnak.

A világhálón olvasható szerződésoldalakból (egyelőre a teljes anyag töredéke) épp a nyilvánosságra hozatalt követelők fő kérdésére nem kapunk választ. Vagyis arra, hogy vajon jó gazdaként bánt-e a köztelevízió és a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium a közpénzekkel akkor, amikor különösen nehéznek tűnő feltételekkel szerződött az új tévészékház megépíttetésére és hoszszú távú, negyven éven át tartó bérlésére a Millenniumi Média Kft.-vel? Hogy vajon jó döntés-e eleve felajánlani a bérbeadónak, hogy minden más követelést - akár a műsorgyártásét, a dolgozók bérhez való jogát is - megelőzi az ő jogosultságuk.

Életszerű-e a követhetetlenül pörgő médiavilágban negyven évre szerződni? Ki tudja, lesz-e akkor még televíziózás, vagy netán a számítógépeken keresztül "veszik magukhoz" a gyártóktól letöltött mozgóképeket az emberek, vagy még inkább: ki tudna erről bármit mondani ma? Azt viszont világosan látni, hogy 150 milliárd forint lábon el van ígérve. Egy fél metróvonal. Szerződhetett volna valaki értelmesen ilyen műfajban 1920-ban úgy, hogy 1960-ig vállal kötelezettséget? A két dátum között - tömegkommunikációs szempontból - szinte nincs közös halmaz.

Nem kell átvenni a magánpénzből finanszírozott és állami forrásokból törlesztett beruházások iránti ellenzéki politikai dühöt ahhoz, hogy az ember nagy fenntartásokkal olvasson egy ilyen szerződést. Arra van benne garancia, hogy elviszik nagy táskákban az adófizetők pénzét, de arra sehol semmi látható kezdeményezés nincs, hogy cserébe kapjanak valamit a nézők, ami lesegíti őket a szórakoztató tévézés meghitten romlott unalmáról.

Nem tudjuk, hogy a negyven éven át történő működtetéssel a magáncég extraprofitra tesz-e szert, de világosan kivehető a mindannyiunkat érintő extra vesztesség fenyegetése. Nemcsak pénzben. A közszolgálat fórum funkcióját, az állampolgárok újra beszélő viszonyba hozásának esélyét látszik eljátszani minden, ami éppen ebben a szférában nem tökéletesen átlátható, nem szájbarágósan arról szól, hogy jogunk van tudni. Mindent. Így például azt is, hogy kinek jó egy ilyen gigaszerződés, és egyáltalán - ki van döntési helyzetben egy szervezetben, ami mindannyiunké, csak éppen mindannyiunk képviselői képtelenek a nevünkben valakit felelősséggel az élére állítani. Ha valaki nem is, valami az élén áll: a helyzet, amely negyven évre elkölti a már ma is hiányzó pénzt.