Az olyan típusú erjedések, olvadások, mint amilyenek Lengyelországban, Magyarországon és a Szovjetunióban egy önmagát túlélt, anakronisztikussá vált rendszer kebelén belül lezajlottak, nem is egyszer, hanem legalább kétszer - máig érő tanulságokat hordoznak. Mindenekelőtt azt, hogy az erjedést/olvadást az "egyugyanazon eszmére" fölesküdött politikusok egyik csoportja mozgatta a másik ellenében. Valamennyien hivők voltak és maradtak is, de fölforgatták a világukat. Pár évtizeddel később a "reformkommunisták" - élükön az emblematikus Gorbacsovval - megtették ugyanazt. Nagy dolog történt: meghallották a nép hangját, merthogy van ilyen.

Akik ma Iránban úgy állnak szemben egymással, mint Hruscsov Molotovval vagy Nagy Imre Rákosival, ugyancsak egy fészekaljról valók. A hajdani, 1979-es fényképeken a mai Legfelsőbb Vezető, Hamenei ajatollah éppúgy mosolyog az iszlám forradalom vezére, Khomeini ajatollah mellett, mint az általa most valószínűleg elcsalt választás vesztese, Muszavi avagy ennek két fő támogatója, Rafszandzsani ajatollah és Khatemi. Utóbbiak hárman miniszterelnökök, államfők, parlamenti elnökök voltak a forradalom három évtizedében. Khomeini szeretett "káderei". Ma meg "árulók".

De az eseményeket valójában nem ők mozgatják. A 7o milliós Irán népességének háromnegyede már beleszületett az "iszlám köztársaságba". Alapjában semmi baja azzal, hogy a próféta tanai államvallásnak számítanak. Csakhogy - ellentétben a hajdani forradalmárokkal - ez a generáció már mobiltelefont használ,
e-mailezik, twitterezik, kilát a világra az interneten át, nézi a BBC fárszi nyelvű adását, DVD-ken és CD-ken hozzájut a tiltott gyümölcsökhöz, egyszóval viszonylag tiszta képe van arról, hogy az ultrakonzervatív felső papság szószólójával, az elvakult, gyűlölködő, holokauszttagadó, primitíven populista Ahmadinezsad elnökkel együtt milyen nemzetközi elszigeteltségbe taszította az országot. Kicsit rövidebben szólva: elege van a papokból. És Allah segítségét kéri ahhoz, hogy megszabaduljon tőlük.

Éppen ezért Obama elnök ostobaságot tesz, amikor - elkerülni akarván a beavatkozásnak még a látszatát is - "egyneműsíti" Ahmadinezsadot és Muszavit. Ja, hogy ez is meg az is kiáll Irán atomprogramja mellett? Ez történetesen igaz, de pont olyan, mintha valaki azt mondta volna hajdanán Rákosira meg Nagy Imrére, hogy egyik kutya, másik eb, lévén mindketten kommunisták.

Az irániak túlnyomó többsége egészen biztosan mélyreható reformokat akar, és innen nézve a reformkurzus támogatását én legalábbis Európa és Amerika kutya kötelességének gondolom. Irán nukleáris erőfeszítései és a mögöttük álló nacionalista szenvedély, amely egyébként egy akolba vonja az ultrakonzervatívokat és reformista ellenzéküket, a két tábor megítélésében nem jelenthetnek perdöntő mércét. Arról tudniillik sejtésünk sincsen, hogy a teokratikus uralomtól megszabadult Irán miként kezelné ezt az egész problémát. De aki ismeri a büszke perzsákat, annak fölvillanhat az emlékezetében Graham Greene Csöndes amerikaija. Annak a könyvnek a gyönyörű mondanivalója mai perzsára fordítva annyit jelent, hogy igen, utálom a papi rendszert, de még jobban utálom, ha az európaiak, amerikaiak megmondják nekem, hogy mit akarjak.