Ám van néhány dolog a cikkben, amivel nem értek egyet. Például: a szerző úgy látja, hogy a pártok tapsológépnek használják a fiatalokat. Ha valaki látott már nyugat-európai kampányrendezvényt, tudja, ott a szónok gyakran nem tud végigmondani egy mondatot anélkül, hogy ne szakítaná félbe a fiatalok tapsvihara és hangorkánja. Magyarországon ilyet nem látunk. Nálunk a fiatalok nem hajlandók lelkesedni, nem "sztárolják" politikusaikat. Hogy miért van ez így? Valószínűleg 40 év kommunizmus kiölte a közéleti szereplők iránti lelkesedést. Lehetne akár azt is mondani, hogy a magyarországi fiatalok sokkal kritikusabbak és igényesebbek, mint nyugat-európai vagy amerikai nemzedéktársaik.

De nem ez a legnagyobb problémám Molnár Richárd írásával. Egyfelől el kell ismerni, hogy az ifjúsági szervezetekkel, és a hallgatói önkormányzatokkal kapcsolatos korrupciós vádjai az általános közhangulatot tükrözik. A Zuschlag Jánoshoz kötődő és más ifjúsági szervezetek botrányaitól mindannyian szenvedünk. Egyértelmű, hogy el lehet - ezredszerre is - marasztalni emiatt a hallgatói önkormányzatokat és a politikai ifjúsági szervezeteket. Csakhogy ezeknek a vádaknak a sulykolása visszaüt. Mert éppen e két intézmény és még a civil szervezetek azok, amelyek úgy, ahogy életben tartják a fiatalok közéleti aktivitását (még ha persze nem is a kívánatos mértékben). Ezért, amikor a szerző ezeket támadja, valójában beáll ama véleményformálók sorába, akik egy kézlegyintéssel elintézik a közügyek iránt legalább minimális mértékben érdeklődő fiatalokat, ezzel is erősítve az őket sújtó általános ellenszenvet.

Már sokan leírták a hallgatói önkormányzatokról, hogy "maffia módszerekkel működnek". Ha valóban így van, akkor oda kell menni, időt szánni rá, bebizonyítani a vádat, és leváltani azt, aki korrupt. Hasonló a helyzet a politikai ifjúsági szervezetekkel. Ha erre valaki azt mondja, hogy lehetetlen eltávolítani a korrupt embereket, mert annyira be vannak épülve a hatalomba, annak azt válaszolom, hogy ha a valamikori MSZMP-t sikerült a hatalomból kimozdítani, mégpedig az akkori fiatalok aktív részvételével, akkor néhány korrupt ifjúsági vezető demokratikus eszközökkel történő leváltása sem lehet megoldhatatlan feladat. Ehelyett az történik, hogy a közügyek iránt érdeklődő fiatalok túlnyomó része kiszorult azokból az intézményekből, ahol hallathatnák a hangjukat.

Miért?

Molnár Richárd ugyanabból indul ki, mint sok fiatal, akik a közügyekre áldozzák szabadidejüket: azzal, hogy csatlakoztak egy csapathoz, ezután ott minden más lesz. Úgy látszik, erős hatással vannak ránk, mai fiatalokra a hollywoodi filmek. E filmek főszereplői (Luke Skywalkertől Frodóig) a sors által kiválasztott hősök, akikről meg vagyon írva, hogy gyökeresen megváltoztatják a történelmet, a környezetüket. Hétköznapi emberek, akik egyszer csak azzal a kihívással kerülnek szembe, hogy személyiségük rejtett titkaival, emberfeletti erejükkel megoldják az Univerzum legnagyobb problémáit. A főszereplők sikerüket nem a kitartásnak, sok ezerórányi tanulásnak, vagy munkának köszönhetik, hanem másfél órányi kiválasztottságnak.

Tán emiatt nagyon sok fiatal ma tévesen úgy gondolja, hogy a közéletet alakító egyesületek, pártok egy csapásra megváltoznak, ha ők megváltóként belépnek oda. Csak hát az esetek többségében nem ez történik. Ilyenkor ezek a fiatalok gyakran csalódnak, mert a hollywoodi filmek logikája nem érvényesül, és ezért inkább egy romantikus, az Y generációra jellemző fordulattal levonulnak a színről: kivonulnak a közéletből.

Pedig jobb lenne, ha inkább a diákok megszervezéséhez vezető aprómunkához látnának hozzá, ez mindenesetre hatásosabb, mint klaviatúrát ragadni. A mai közéletből kínzóan hiányoznak azok, akik szabadidejükben kitartóan a fiatalok közösségbe szervezésével foglalkoznának. Ezzel szemben mindent és mindenkit bírálni tudó tehetséges és kevésbé tehetséges bloggerekből van elég.

A szerző a Fidesz Ifjúsági Tagozatának elnöke