Nem csak üres, lyukas is

Előttünk a nagy lehetőség: ismét mi, nyugdíjasok menthetjük meg a hazát. Köszönjük meg e kitüntető lehetőséget a hatalmat jelenleg gyakorló politikai "elitnek", mely, hasonlóan elődjeihez odanyúl, ahonnan a legkisebb ellenállást várja, és akik a legvédtelenebbek: a nyugdíjasokhoz és a szociálisan ellátottakhoz, összemosva eközben a nyugdíjat a szociális juttatásokkal.

A jelenlegi nyugdíjasok zöme harmincöt-negyven vagy még annál is több évet dolgozott, mégpedig a szocialista érában. Nem voltak nyugdíjpénztárak, a munkavállalónak oda sem adták azt a pénzt, amit azon javak létrehozására fordítottak, amelyek majd biztosították (volna) számára a nyugodt öregkort. A javak létre is lettek hozva, azonban ma már teljesen más célokat és másokat szolgálnak. Ezekből a javakból lett megterítve az ünnepi asztal, amelyről degeszre tömhették a gyomrukat és a zsebeiket is azok, akik jókor, jó helyen voltak. A rendszerváltás előtti utolsó kormány alatt milliárdok sorsa dőlt el megyei és városi párt- és KISZ-bizottságok irodáiban (Caola!).

Maradt azonban még a zsíros falatokból az első rendszerváltó kormány idejére is. Itt meg az volt az elv, hogy az állhatott közelebb a konchoz, aki alacsonyabb sorszámú MDF-tagkönyvvel rendelkezett. Olyan vállalkozások jöttek ebben az időben létre, amelyekbe az állam a még működő állami vállalatokat, a kiválasztott személy pedig a "szellemi tőkéjét" vitte be apportként. A vállalatok kiürültek, tönkrementek, de a szellemi tőkéből milliárdok születtek - a saját zsebekben. Ez a folyamat folytatódott aztán a többi kormány alatt is, más szereplőkkel. A többség pedig távolról figyelhette a "csókosok" dorbézolását. A nagyobb morgolódást megelőzendő, na meg a voksok reményében az urak egy-egy falatot, de inkább morzsát a tömegnek is dobtak...

Mára az asztal kiürült, de a "kiválasztottak" nem mindegyike lakott jól, ezért most szükség van még a morzsák visszakövetelésére is (egy-két bajszon még látnak billegő morzsát!). Fogynak a morzsák is, újabb és újabb morzsákat kell találni!

Egyre gyakrabban és egyre több szó esik az utazási kedvezmények várható megvonásáról. Nincsenek illúzióim, itt is a nyugdíjasokon fogják kezdeni, meg fogják szüntetni a 65 éven felüliek ingyenes utazását biztosító kedvezményt (már Kóka szemét is csípte!). Eközben nem gondolják végig, mekkora ostobaságot követnek el. A jogosultak nagy része ma sem veszi igénybe a kedvezményt, de ha elveszik, úgy fog tiltakozni, mintha mindennap utazna.

Folyik tehát a morzsák gyűjtögetése, miközben a degeszre tömött zsebek gazdáinak megszorítása csak nem akar kirajzolódni. Pedig van már naprakész listánk a magyar milliárdosokról, sőt újabb és újabb fiatal milliárdosok bukkannak fel időről időre a honi szilikonmellek árnyékában. Amikor pedig az MTV egyik reggeli adásában felmerül a tehetősebbek fokozottabb hozzájárulásának lehetősége, a meghívott Békesi László felhorkan mondván, hogy ez tipikusan magyar betegség, nem illik a más zsebében turkálni.

Nos, Békesi úr és a többiek! A nyugdíjasok zsebeiben tehát szabadon turkálhatnak de vigyázzanak, mert egyre több nyugdíjasnak már nem csak üres, de lyukas is a zsebe. Nehogy a turkálókat kellemetlen meglepetés érje!

Egri Károly

Kecskemét

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.