Levélturmix

Sok liberális kötődésű újságíró (és olvasó) elmélkedik most fennkölten, hogy ezzel a jobbikos előretöréssel szegény Orbán Viktor jól megkapta a magáét: addig lapított egyértelműen állást foglalni ellenük, addig fogadta el háttérből a támogatásukat, míg megerősödtek, és ugyan mit kezd majd velük, mekkora problémája lesz ez neki, ha kormányra kerül. Mert ugyebár ezek szalonképtelenek, zsidóznak, cigányoznak, és monnyonle a Trianon. Ezek az emberek abban gondolkoznak, hogy Orbánt ha kormányra kerül, Magyarország belső gazdasága és külső megítélése egy fikarcnyit is érdekelni fogja. Elfelejtik azt az éveken keresztül intenzíven folytatott destruktív magatartást, hogy ellenzékként mindent megpróbált megakadályozni, amivel előre juthattunk volna, és amikor kormányon volt, mintha sosem lett volna számára "kiváló mezőgazdasági miniszter" a rózsadombi sztárügyvéd. Ne legyen kétséges, a hatalom érdekében most is pont úgy oda fog adni néhány minisztériumot a szélsőségeseknek, hivatalt a grespikeknek, ahogy odavetett szabadrablásra a kisgazda vircsaftnak is, és gyűszűnyit sem érdekelte Torgyán kabaréalakítása vagy Csurka Amerika- és szomszédellenessége. Ne legyenek illúzióink.

Kiss Zsolt

Budapest

Sok mindenkit zavar a BKV új szolgáltatása, a színészek által bemondott közlemények a 4-6-os villamoson és a 7-es buszon. Kissé túlzó ez a sok információ, amit a kedves művészek közölnek az utasokkal. Nemcsak az utazás élményét veszik ezzel el, hanem zavaró is, ha beszélgetünk, s állandóan belekotyognak fölös információval traktálva minket, utasokat. A külföldiek meg nem is értik, mi ez a sok információ, vajon mit mondhatnak be állandóan a járművön utazóknak. Remélhetőleg nemsokára megszüntetik ezt a jópofának nem mondható, zavaró "szolgáltatást".

Bodza Ágnes

Budapest

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.