Mérleg és kitekintés

Az EP-választások mérlege röviden: győzött a Fidesz, de nem érte el a kétharmados többséget; a Jobbik nulláról középpárttá vált. Mi áll e mögött? A nagyobbik ellenzéki párt ambivalens kampányt folytatott: ugyanazt mondta, mint a Jobbik, csak valamivel civilizáltabban és bizonyos részleteket elhallgatva. A Jobbik viszont gátlástalanul kimondta mindazt, amit a társadalom egy része már régen gondol: cigányozott, zsidózott, kiküldte a gárdát, megígérte a Kárpát-medence visszafoglalását, a mostani politikai elit bebörtönzését.

Mi tehet most a jobboldal? Orbánnak fel van adva a lecke: együttműködik-e Vona Gáborral vagy nem. Ha - 2010-ben - koalíciót kötnek egymással, megszerzik a minősített többséget a parlamentben, de szalonképtelenné válnak a világban. Ha nem teszik meg, a jobboldali szavazók folytatják az átvándorlást a Fidesztől a Jobbikhoz, s idővel erősebbek lehetnek, mint a szövetség. (Már a most is volt egy körzet, ahol a Fidesz csupán 9 szavazattal tudta lekörözni a Jobbikot.)

S mit tehet a közép, illetve a baloldal? Először is: mit nem tehet? Nem várhatja az eddigi módon pártjai megerősödését. Az MSZP és az SZDSZ - markáns vezér és húzó program hiányában - tovább fog gyengülni. Az MDF sikerét annak köszönhette, hogy Bokros Lajosra épített, aki karizmatikus liberális (így egyáltalán nem passzol a fórumba), s ezzel a kis konzervatív pártból egy (rejtett) liberális pártot csinált. Most tudnék tanácsot adni. Ne próbálkozzanak külön-külön! Mind az SZDSZ, mind az MDF megérett a feloszlatásra. Egyesüljenek egy középutas, liberális-konzervatív párt formájában, amelynek lesz vezére (Bokros Lajos) és ütős programja. Még a Fidesztől is elszippanthatnak szavazókat. Ha nem lépnek így, hosszabb időre átengedik a politikai színpadot a jobboldalnak.

A szocialistáknak több lehetőségük van: vagy csatlakoznak az új középpárthoz vagy kívülről támogatják és/vagy lesüllyednek a kispártok kategóriájába.

Dr. Pintér Emil

Budapest

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.