Úristen! Ha egyes egyetemi profeszszor urak és úrnők nem értenek semmihez se, akkor ugyanígy lehet, hogy a porcleválásodat cukorbetegségnek fogja kezelni valamelyik kórházi kollégájuk; ha a minisztériumi háttérintézmény felelős dolgozója vagy más bürokraták számára minden fontosabb a minőségnél vagy a teljesítménynél, akkor a szemműtéted minősége is huszadrangú szempont lesz az állami egészségügyben. Szóval ne tessék lesöpörni az állami kontraszelekció problémáját, az életünkbe kerülhet.

Hogy ez nem az ország legfőbb problémája? Hogy a konvergenciaprogramhoz meg az adósságspirálhoz meg más hosszú összetett szavakhoz képest ez piskóta? Egyáltalán nem vagyok ebben biztos. Az adófizetési fegyelmet például ez nemcsak azzal befolyásolja, hogy ilyen drágán, ilyen csapnivalóan működő állami intézményektől az ember sajnálja a pénzt, hanem azzal is, hogy az adótörvények kitalálói és végrehajtói ugyanebben a rendszerben dolgoznak. A nagypolitikában is érvényesül, és, ami még rosszabb, a törvényalkotás, a végrehajtás és az ehhez szükséges adatgyűjtés, adatáramlás mind úgy működnek, mint az iskolák, az Akadémia, a kórházak, az egyetemek: mint egy szocialista nagyvállalatnál, ahol mondjuk, csövet gyártanak, és csak egyetlen szempont nem számít a gyár életében: hogy milyen irányban lukasak a csövek, hosszában vagy keresztben.

A gazdasági válság csak ront ezen a helyzeten, megmondom, hogy miért. Mert a "vadkapitalizmusból" való kiábrándulást felhasználják arra, hogy magából a kapitalizmusból és lényegéből, a versenyből való kiábrándulást szítsanak. A válság alapja az, hogy nehéz a globális fizetőeszközök fedezetét globálisan ellenőrizni. Ennek az égvilágon semmi köze sincs a versenyhez, a verseny továbbra is a minőség egyetlen létező garanciája. Még az állami szektorban is csak akkor lehet minőséget garantálni, ha az alkalmazottak, részlegek, intézmények versenyben állnak egymással. Nem általában a piac rossz, hanem az a piac rossz, ahol nem tudhatod, mennyit ér a pénz, amit adsz és kapsz, meg persze ahol fejbekólintanak, ha nem azt és annyiért adod, amit és amennyiért mondják neked.

Ki nem érdekelt a versenyben és a minőségben? Látszólag persze a középszerűek, akik nem versenyképesek, ezért nekik van vele vesztenivalójuk, viszont sokan vannak és választanak. A politika emiatt a látszólagos érdekük miatt kiszolgálja őket, amikor fenntartja, hogy közalkalmazottak teljesítményét nem lehet mérni, nem lehet őket a teljesítményüktől függően díjazni, nem lehet tőlük megszabadulni, ha rosszul teljesítenek. Őket szolgálják ki, amikor nem engedik, hogy egyetemek, kórházak, iskolák a teljesítményüktől függően részesüljenek támogatásban. Pedig végső soron ők is kárvallottjai annak, ha a gyerekeik rossz iskolába, egyetemre járnak, ők maguk pedig rossz kórházba. A szakszervezet harcol a minőségtől függő bérezés ellen és azért, hogy továbbra is nehéz legyen közalkalmazottakat elbocsátani. Pedig ha kevesebben maradnának és csak azok, akik rendesen dolgoznak, akkor mindegyiküknek többet lehetne adni, még ha a tehetségüktől függően nagyobbak lennének is a különbségek a béreikben. A többiek végezhetnének olyan munkát, amit jobban el tudnának látni (és így akár jobban is kereshetnének), miközben olcsóbban részesülnének jobb állami szolgáltatásokból.

A technikai megoldásokat bizony nehéz lesz kidolgozni. Automatizmusokra van szükség, mint minden jól működő bürokráciában. Személytelen számoknak kell dönteniük arról, hogy melyik alkalmazott, melyik intézmény mennyi juttatást kap. Csak ez vethet véget a feudális kijárás korrupt és versenyellenes rendszerének. Bonyolult dolog a teljesítmény mérése, és nem is mindig tökéletesek a mérőszámok. Fokozatosan kell bevezetni és folyamatosan csiszolni őket. De még mindig kevesebbet vesztenénk a tökéletlen méréseken, mint azon, ami most van.

A szerző nyelvész

- Na igen, látszik, hogy nem ismeri ki magát az új pozíciójában, de mégis jobb, mint az elődje, aki be se tudott jönni, mert nem találta a kilincset!