A magyar politikusok - lelküknek nem is a mélyén - meg vannak győződve arról, hogy kormányon jogos igényük a nekik tetsző, velük kedvük szerint együttműködő elnök a jegybank, a pénzügyi felügyelet, a versenyhivatal vagy a számvevőszék élén. Ezt azonban nyíltan mégsem mondhatják ki, hiszen ezzel az intézmény függetlenségének szükségességét kérdőjeleznék meg. Ezért aztán ha egy elnök kellemetlenné válik, akkor egyszerűen addig szekálják, míg be nem dobja a törülközőt.

Ez történt most Farkas Istvánnal, a PSZÁF elnökével is, akinek elődei közül sokan osztoztak hasonló sorsban. Meglehet, hogy valóban indokolt volt a távozása. A baj csak az, hogy a slampos demokrácia sandaságából fakadóan ezt mi nem tudhatjuk meg. Pedig a PSZÁF-nek és az elnökének a mi érdekünkben biztosít függetlenséget a törvény - ahogyan a hozzá hasonló szervezetnek és vezetőiknek is. Azért, hogy a politika ne szólhasson bele a működésükbe kénye-kedve szerint. Ez a függetlenség ugyancsak a mi érdekünkben nem korlátlan.

E szervezetek és vezetőik sem csinálhatnak meg bármit, az élükön álló elnökről is kiderülhet, hogy szakmailag vagy erkölcsileg alkalmatlan posztja betöltésére. Ez azonban Farkas esetében a legkevésbé sem vált bizonyítottá. A magyar koreográfia szerint ugyan egy szakmai bírálatokat megfogalmazó anyag ilyenkor kreálódik, de az abba foglalt kifogások nyílt fórumon nem ítéltetnek meg, hanem egy szervezeti átalakítási törvényjavaslattal egy csomagban a szekatúra részét képezik. Az elnök pedig eldöntheti, hogy akar még szívni egy darabig, vagy inkább önként lelép a színről.

Most csak azt tudhatjuk biztosan, hogy Farkas Istvánnak azért kellett távoznia, mert a kormány és a kormánypárt mást akar a helyére. Azt azonban már nem, hogy az elnök működése során a PSZÁF tett vagy mulasztott-e olyat, ami a távozására okot adott. Ha az elnök ugyanis a fúrás-faragás hatására lemond, akkor már nem is olyan fontos, hogy átalakítsák a PSZÁF irányítását, és az sem, hogy nyíltan megvitassák, hibázott-e a felügyelet a devizaalapú hitelek és az ingatlanalapok esetében.

A közérdek éppen az lenne, hogy a független intézmények és vezetőik működésükről rendszeresen és ne csak formálisan beszámoljanak, a tevékenységükkel kapcsolatos kifogásokat nyilvánosan megvitassák. Ott és úgy, ahol ennek helye van: parlamenti meghallgatásokon, képviselők előtt. Ha azonban mi ilyet akarunk látni, akkor a CNN-re kell kapcsolnunk. Arrafelé a legkeményebb kérdéseket a nyilvánosság előtt teszik fel a független szervezet vezetőjének, és ha erre megfelel, működhet tovább - függetlenül.

Ha ez nem sikerül, akkor külön eljárásrend nélkül is világossá válik, meg kell válnia hivatalától. Demokráciában lehet ezt érezni - politikusnak és elnöknek egyaránt. A mi demokráciánk gyepét még nem nyírták eleget, hogy a szereplők számára világossá váljon: meddig és miért kell tűrniük, mikor és miért kell lemondaniuk.