A kilencvenes évek elején a Kossuth téri, tejkiöntéssel nyomatékosított tiltakozás hatástalan maradt, sőt az akkori kormány állatonként tízezer forint kivágási támogatással ott kezdte fűrészelni az ágazat gerincét, ahol az a legvastagabb volt. Rövid időn belül el is tűnt több százezer tehén az istállókból. De nem tűnt el az ágazati összevisszaság, és úgy tűnik, az akut válságkezelés ügyében Brüszszel sem áll éppen a helyzet magaslatán. Az eddigiekből egyértelműnek látszik, a közösségi adminisztráció nem nagyon tudja (legalábbis eldönteni), mit is kellene most csinálni. Márpedig az egyik alapvető, stratégiai jelentőségűnek tartott élelmiszer-ágazatról lenne szó.

Ami a hazai tejviszonyokat illeti, úgy húsz éve, néhány kivételes békeidőszaktól eltekintve, igazából sohasem volt valódi rend. Még az elvileg mindent akkurátus és kiszámítható regulákba rendező EU-hoz való csatlakozás után sem. Csak az utóbbi két évben egyszerre volt tejhiány és -túlkínálat. 2007-ben a feldolgozók száz forint feletti árat is megadtak a tej literéért, most 55-60 forint az ár, miközben az önköltség ennek csaknem másfélszerese és ezt a literenkénti nyolcforintos "kvótapénz" nem ellensúlyozza. Közben ugyanis az unió sietve emelt a tagállamok termelési kvótáján, és ezzel éltek is főként a nagy tételekben fejő északi tagországok - itthon pedig pillanatok alatt csaknem megháromszorozódott az importtej és összes egyéb feldolgozott változatának a forgalma a boltokban.

A magyar tejágazat jelenleg ott fűszál, ahol az elefántok verekednek. Magyarország e pillanatban kevesebb mint kétmilliárd literes tejkvótával rendelkezik, és ezzel meglehetősen kis szereplő az uniós piacon - a dunántúlnyi Dániának van négy és fél milliárd. A mi termelőink követelhetnek a magyar agrárkormányzattól sok mindent a hathatósabb piacvédelemtől a lehetséges támogatások összegének emeléséig, de azzal a többségük tisztában van, hogy sorsuk igazából Brüsszelben dől el - nyilván ezért is az aktuális demonstrációs helyszínválasztás.

Márpedig onnan pillanatnyilag biztatásból kevés érkezik, és ha lesz is némi eredmény, azzal alighanem ismét a nagy vetélytársak, most tüntető barátaink járnak majd jól. Az viszont már bizonyos, hogy 2013-tól új agrárpolitika lép a jelenlegi helyébe, és az is valószínűnek látszik, hogy a viszonylagos biztonságot jelentő fix termelési támogatások szerepe csökken. Akkor pedig az marad meg, aki már most is elég erős ahhoz, hogy a jelenlegi krízist túlélje. Az elengedett kezű, még itthon is versenyhátrányban lévő magyar tejágazat nem az. Márpedig a csakis hosszú távú, kiszámítható bevételre alapozott beruházásként működőképes szektor résztvevői sokáig nem bírják el a veszteséget - már adják is el az állatokat.