Az írek belekavartak a jól elképzelt menetrendbe, amikor népszavazáson elutasították a lisszaboni szerződést. Most újabb referendumot várnak tőlük, s a tegnap véget ért brüsszeli csúcson cserébe biztosítékokat adtak nekik, hogy az EU nem követeli a semlegesség feladását, s nem avatkozik az adó- és abortuszügyeikbe.

Az állam- és kormányfők által második mandátumra újrajelölt portugál néppárti José Manuel Barroso bizottsági elnök péntekre virradóan azt mondta: a válság is megmutatta, hogy több Európára van szükség. De nem kompetenciákat kell elvenni a tagállamoktól, hanem javítani kell az együttműködést. A szerződések közötti őrlődés, s az utóbbi lassan egy év válságkezelése megerősítette azonban azokat is, akik kevesebb Európát akarnak, s inkább visszakérnének kompetenciákat Brüsszeltől. Versenyfutás az idővel.

Az unióelnökségét adó Csehország államfője, Václav Klaus azzal érvel, hogy az ír garanciák a lisszaboni szerződést módosítják, tehát arról külön ratifikációs eljárást kell folytatni. Arra játszik, hogy a brit munkáspárti Gordon Brown megbukik, s a vélhetően kormányt alakító konzervatívok szintén népszavazást írnak ki a Nagy-Britanniában már ratifikált lisszaboni szerződésről. Ez továbbnövelné a bizonytalanságot, s a több Európa többségben lévő hívei most nagyon drukkolnak Brownnak, hogy húzza ki legalább az ír referendumig. Ha a ratifikáció lezárulna az összes tagországban, akkor a brit konzervatívok sem ágálnának többé.

Ám az sem mindegy, milyen lesz a több Európa. Az új parlament balszárnya nem akarja Barrosot, de a háttérben folyik az alkudozás, hogy a létrehozandó uniós elnöki és külügyminiszteri posztra ki kerülhet, milyen hatalmi egyensúly alakulhat ki a főbb politikai áramlatok és persze a tagországok között. Ám Sarkozy francia elnök és Merkel német kancellár úgy állt ki Barroso mellett, hogy éreztette vele: az eurozóna magvának hatalmi érdekeit kellene továbbra is kiszolgálnia.

A jövő Európája? Egy ideje már jól megfigyelhető volt az az irányzat, hogy a bizottság fokozatosan gyengült a tanács, vagyis a kormányokkal szemben, amelyeknek utat mindinkább az újra egymásra találó francia-német páros mutat. Több szabályozást, az angolszász szabadpiaci kapitalizmus túlzásainak lemetszését, a nagy, hagyományos iparágak védelmét, a belső piaci és versenyügyi szabályok lazítását követeli. Most éppen e két kulcstárcát kívánja magának, hogy a "felelős, szabályozott kapitalizmus" létrehozását előmozdíthassa.