A baloldalt újjá kell szervezni!
A Szocialista Pártban létrejötte óta két fő irányzat volt jelen. Az egyik (miként a hasonló pártok mindegyikében Kelet-Európában) a mindenkor uralkodó, a szervezeti és politikai döntéseket meghatározó, a tőkeérdekeket képviselő - azaz a tőkerendszerbe való visszailleszkedés kizárólagos paradigmájában gondolkodó - jobboldali, mely sorsát az euroamerikai neoliberalizmussal kötötte össze.
A másik irányzat a munkavállalói érdekekből kiinduló, ezért az új kapitalizmust kritikailag szemlélő és a neoliberális gazdasági kalandokat elutasító baloldal volt, amely a tagság körében sokáig erősnek bizonyult, noha a párt vezető rétegeiben mindvégig kisebbségben maradt. E két irányzat húsz éven át fennállt kompromiszszuma nem tartható tovább. Végérvényesen kiderült, hogy az MSZP mint baloldali politikai áru eladhatatlan, mert polgári középpárttá, az üzletemberek, a politikai karrieristák szabad prédájává vált - anélkül, hogy a párt baloldala, tagsága és értelmisége ezzel szemben bármilyen kiutat a gyakorlatban meg tudott volna jeleníteni.
Mindez különösen jól látszik a mostani európai jobboldali fordulat tükrében, hiszen a rasszista szélsőjobboldal egész Kelet-Európában messze Magyarországon kapta a legtöbb szavazatot (kétszer annyit, mint Romániában és majd háromszor annyit, mint Szlovákiában!). Ez élesen felveti az MSZP és az SZDSZ történelmi felelősségét függetlenül attól, hogy a Jobbikot a Fidesz pátyolgatta és nevelte fel. Egyértelműen ki kell mondani, hogy az a politika, amely a teljes csődhöz vezetett, az MSZP jelenlegi formában való fennmaradását nem teszi lehetővé.
Az MSZP két irányzatának tárgyalásos úton: békésen, kulturáltan és szervezetten végre el kell búcsúznia egymástól. Ez egyformán létérdeke a párt jelenlegi polgári-liberális többségének és szocialista-baloldali kisebbségének. Ily módon megnyílhat - és csakis így nyílhat meg - az út egy lehetséges baloldali koalíció megszerveződése előtt, amelynek esélye lehet arra, hogy 2010-ben vagy azt követően maga mellé állítsa a kiábrándult szavazókat - vagy legalább azok egy részét.
Mindezen fejleményeknek három döntő okuk van. Az első maga az államszocialista rendszer, illetve annak bukása és az azt követően létrejött "vadkapitalizmus", amely tönkretette a társadalom amúgy is gyenge önvédelmi képességét, a gazdasági elnyomással szembeni társadalmi ellenállás csíraformáit is, ellehetetlenítve a munkásmozgalom minden formáját.
A másik alapvető ok, hogy az MSZP vezető rétege a "modernitás", "modernizálás" (értsd a tőkés restauráció, az állami tulajdon magánkisajátítása és a kisajátítás "demokratikus" legitimálása) jelszavával fokozatosan és tudatosan felszámolta eredeti társadalmi bázisát, az MSZP-t hatalomba segítő társadalmi többséget, melyet a "lakótelepek népe", a kilátástalan helyzetbe került mezőgazdasági dolgozók, magyarán az "alul lévők" alkottak. A párt az új polgárság, az "új középosztály" jól meghatározható csoportjainak, rétegeinek politikai érdekképviseletévé vált. Gyurcsány Ferenc ezt világosan megfogalmazta a párt utolsó kongresszusán, amikor őszintén kijelentette: "az MSZP polgári párt", vagyis a "polgári baloldal" szervezete.
Ezzel maga mondta fel a pártban az 1989-es konszenzust, amely a "platformok szabadsága" jegyében a polgári és szocialista erők egyfajta koalícióját deklarálta, az akkori erőviszonyoknak megfelelően. A pártot jelentős mértékben ellenőrző, a korábbi pártelnököt körülvevő liberális értelmiségiek, újsütetű ideológusok (Demos) ezt a "polgári" fejleményt s vele a magántulajdon kizárólagos uralmát hívják "modern baloldalnak". A "konzervativizmus" elleni rendszeres kampányok keretében ideológiai hókuszpókuszokkal kisajátítják a baloldal fogalmát a kifejezetten jómódúak képviselete érdekében.
A pártvezetőség többsége sok éven át meggátolta, hogy valódi tömegpárt jöjjön létre, mert félt attól, hogy a keletkező szociális mozgalom elsöpri a neoliberális gazdasági gyakorlatot és a hozzá kapcsolódó érdekcsoportokat. Még azt a nyilvánvaló tényt sem fogták föl, hogy szociális mozgalom nélkül nem jöhet létre komoly társadalmi háttérrel rendelkező szélsőjobbellenes, antifasiszta mozgalom sem. Az EU-választások fehéren-feketén megmutatták, hogy az MSZP szavazóinak egy része, megbokrosodva attól a ténytől, hogy a párt "elárulta őt", a nyilas tradíciókból is táplálkozó raszszista pártra szavazott. Ez a politika, Gyurcsány és a "gyurcsányizmus" Tony Blair és a blairizmus semmibe vezető, halovány utánzatának bizonyult Magyarországon.
A bukás harmadik alapvető oka a sok éve formálódó válság természetének félreismerése. Az MSZP ahhoz a nemzetközi és hazai politikai-szellemi irányzathoz csatlakozott, amely a gazdasági válságból kivezető utat neoliberális-monetarista intézkedésekkel kívánta-kívánja megoldani. Azokhoz az intézkedésekhez folyamodnak tehát, amelyek a válságot okozták.
A régi bor a régi tömlőben. Pedig ma már nem elég néhány milliárdost kitessékelni a pártból, hiszen az "új generáció" is ugyanabban a kultúrában és érdekrendszerben mozog. Ki hiszi már el azt a közhelyes "félreértést", polgári propagandahazugságot, hogy a gazdagok, a tőke, a bankok, a nagyvállalatok megsegítése az adófizetők pénzéből a dolgozó embereken segít - amit az MSZP vezetői, tisztelet a kivételnek, nemzedéki hovatartozástól függetlenül szajkóznak? A szavazók mindenesetre nem.
A saját munkájukból élők számára a legnagyobb csalódás az, hogy a szocialista párt a nagytőke érdekében a válság terheit egyoldalúan a munka világára hárította át. (Mit várjanak akkor a polgári jobboldaltól?) Mindennek következtében az MSZP több mint másfél millió szavazóját veszítette el.
Ma a történelmi feladat az, hogy újrakezdjük az erők összegyűjtését, azzal a céllal, hogy megvédjük a magyar társadalom nagy többsége, az "alul lévők" gazdasági, szociális és politikai érdekeit - természetesen azokkal együtt, akiket a válság a legjobban sújt. A szakszervezetekbe tömörült munkavállalók, a világ és Magyarország dolgait figyelemmel kísérő emberek milliói, akik nem kérnek a fenyegető jobboldali, konzervatív-tekintélyuralmi fordulatból, akik megértették, hogy a magyarországi liberalizmus politikai megsemmisülése végső soron az antiszociális, csak a "felül lévők" érdekeit szem előtt tartó politika következtében állhatott elő, várják a kiutat mutató új közösségi kezdeményezéseket.
E távlatos kezdeményezések ma csak kevesek számára érthető kulcsfogalmai: a közösségi-társult termelési formák intézményesítése, a társadalmi önszerveződés és önvédelem támogatása, a környezeti pusztítás megfékezése; az emberjogi, kisebbségi-civil érdekvédelem és a szociális elkötelezettség egyesítése, összefogás a rokon európai kezdeményezésekkel és szervezetekkel - egy új európai szociális baloldal felépítése érdekében.
A rendszerkritikai baloldal önálló megszerveződése elkerülhetetlen. Akkor is, ha egyelőre semmilyen formátumos, humanista célú társadalmi mozgalom körvonalai a mi kelet-európai régiónkban nem láthatók. De ennek lehetőségét fel kell mutatni, amíg nem lesz nagyon késő. Végül is a tőkerendszerben nem elsüllyedő - széles, társadalmi méretű összefogásra képes - baloldal fennmaradása a tét.
A szerző történész
