Olvasói levelek
Búcsú a jogállamtól
A független magyar bíróság döntött: a XII. kerületi, sok vitát kavaró turulszobornak el kell tűnnie jelenlegi helyéről. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs. Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere ezek után kijelentette, a turul marad, punktum.
A szóban forgó szobrot lehet szeretni, lehet gyűlölni, kinek-kinek szíve joga, hogyan viszonyul hozzá. Annak, aki saját múltja, keserű tapasztalatai alapján úgy érzi, hogy a rosszemlékű, mélyen antiszemita Turul Szövetség jelképét biggyeszteni a II. világháború - nem kis részben zsidó - áldozatainak emléket állító kő fölé megalázó tett, merő cinizmus, alighanem igaza van. De azoknak az indulata is érthető, akik a turulban a magyarság ősi jelképét látják, egy olyan jelképet, amely emlékművek tucatjait díszíti szerte az országban, és mindenkiben nemzetrontó gonoszt látnak, aki a turult alázza.
A vélemény szabad. Lehet mondani ezt is, azt is. De egy dolgot jogállamban nem engedhet meg magának senki: azt, hogy negligáljon egy jogerős bírói ítéletet. Ez, különösen akkor, ha választott politikai vezető mondja, a jogállam végét jelenti.
Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a XII. kerület választott polgármestere, aki a Magyar Köztársaság alkotmányára tett esküt, fügét mutat a harmadik hatalmi ágnak. Jóhiszemű vagyok. Bízom benne, hogy nem gondolta végig: ezzel a döntésével milyen folyamatoknak nyit kaput. Ezen túl bárki, aki jogellenesen, az építési engedélyektől eltérően építkezik, joggal hivatkozhat arra: ha neki lehet... Mindenki fittyet hányhat a törvényeknek, semmibe veheti pl. egy kerületi polgármester rendeleteit.
Búcsúzom a jogállamtól. Élt nem egészen húsz évet.
Csík István
Budapest
Köd
A "múlt köde" olykor a tényeket is elhomályosítja, hogy aztán ítéletei is ebből a homályból csusszanjanak elő. (A múlt köde, 2005. május 30.) Szerzője, Révész Sándor a 2005-ös államfőjelölés kapcsán nagyvonalúan bánik a tényekkel, miközben - önképe szerint nyilván objektív - elfogultság alapján ítél.
1. Liberális vakfoltok címmel sosem küldtem cikket a Népszavának. Ezen a címen 2005. április 14-én a Népszabadság közölt ilyen cikket tőlem, történetesen a Fórum, Révész akkori és mai rovata. A rovatvezető is esendő (én már csak tudom), de vajon tényleg elfelejtette volna? Akkor miért ír róla? Ha már ködösítünk, azt pontosan kellene.
2. Oké, a köd is része a valóságnak, a ködösítésnek pedig pontos funkciója van. Eminens része ennek a ködösítő ítélkezése, kiváltképp a pontatlan igék és jelzős szerkezetek előszeretet teljes használata. "Hódoltatnám" az SZDSZ-t, "fenyegettem Gyurcsányt", állítja Révész, noha még a kutyámat se szoktam, ami hagyján, de soha, sehol sem írtam ilyeneket. Pártokat, politikusokat meg akkor sem hódoltathatnék, fenyegethetnék, ha történetesen ezt ambicionálnám, mert nem lévén politikus, kényszerítő erőm sincsen. Véleményem van erről is, arról is (némelykor lesújtó) meg is írom néha, de az nem ugyanaz! Nem lehetek továbbá az MSZP semelyik szárnyának a képviselője, párttag ugyanis végképp nem vagyok, és nem is leszek. Ilyen szellősen tekintve a dolgot, akár én is SZDSZ-esnek minősíthetném Révészt, példának okáért az ultraliberális szárny egyik médiaparancsnoki posztján működő tollas harcosának; megtegyem?
3. "A múlt ködét" áthatja a népies-urbánus ellentét - balra is címzett! - mantrája, amitől nekem, fújja ezt akárki, mindig felfordul a gyomrom. E pállott világlátás, a magyar értelmiségnek ez a szagos szégyene Révész cikkében is ott illatozik, amikor idézetében a baloldali platform öltönyös bácsija a kongresszusi büfében természetesen tarhonyát zabál, utána meg majd zsíros szájjal üvölti, hogy "Hajrá, Kati!". A baloldali ember tudniillik, ugye, rendszerint ilyen. Hát még ha "népi baloldali"! Ráadásul a Szili Katalint köztársasági elnöknek akarók egyszersmind antiszemiták is, hiszen "egy miskolci aktíva" állítólag azon viccelődik, hogy a Diósgyőr bármikor megveri az MTK-át... (naná, hogy nem a Fradit.) Szóval mifelénk így megy ez. Vannak tarhonyások, diósgyőriek, "népi szilisták", suchmanok, gallók, és vannak a múlt ködét oszlató roppant kifinomultak: a Szili-ellenesek. Kíváncsi volnék, bár sose tudom meg, hogy aki mantrázza ezt a butaságot, az csak mondja, mondja vagy tényleg el is hiszi? S nem látja, mindez hová vezet?! Most már persze nem kell sokáig várnia rá, hogy az eredményt szemügyre vehesse, ha észre nem is.
És valami még. Abban, hogy igazából mi történt az államfőjelölés kulisszái mögött, Révész aligha igazít el. Talán majd később, másvalaki(k). Mondjuk, a legilletékesebb: maga Szili.
az Egyenlítő főszerkesztője
Két hasonló nevű napilap nevét fölcseréltem egy hivatkozásban, ennyi a bűnöm, kínos, elnézést kérek.
Egyébiránt nem tudom, hogy képzeli Galló Béla, hogy pontosan idézek egy cikkből, melyre nem emlékszem. A pontos idézetből kiderül, a cikk egészéből pláne, hogy Galló igenis teljes behódolást várt el az SZDSZ-től. Nem állítottam, hogy ő akart hódoltatni, azt pláne nem, hogy Gyurcsányt fenyegetné, a kutyust szeretettel üdvözlöm.
Galló nem várhatja el, hogy tudjuk, van-e neki párttagkönyve, mivel ez nem nyilvános adat. Aki viszont a nyilvános írásait és szerkesztményeit olvassa, tudja, hogy az MSZP antiliberális, Gyurcsány-ellenes szárnyának a nézeteit képviseli. Aki még nem tudja, olvassa el a rovatomban megjelent legutóbbi cikkét (Maradjon? Menjen?, 2009. március 17.) Galló engem is nyugodtan minősíthet azzal, hogy azt képviselem, amit az írásaim. (Bár az SZDSZ is azt képviselné!)
Egy árva szót sem írtam népies-urbánus ellentétről, azt pedig senki nem olvashatta ki az írásomból, aki tud olvasni, hogy Szili híveit általában antiszemitának állítottam volna be. A 168 Órából idéztem, onnan és a Mancs tudósításából tudjuk, milyen kínos szövegekkel hergelték egymást az MSZP egyes antiliberálisai. Sokaknak már akkor sem tetszett, hogy a tudósításokban benne volt ez is, be is panaszolták a tudósítót Mester Ákosnál. Nemcsak a múlt, már a jelen ködében is szerették volna elrejteni a kínos igazságokat. Sajnos látjuk, hová vezet az osztogatások leállításának, a költségvetés rendbetételének, a kádárista örökséggel leszámoló reformoknak az elszabotálása. Köszönjük, kedves antiliberális szocialisták!
A Győzike-jelenség
Bekövetkezett, amitől féltünk. Becsempészték a "királyi" televízióba Győzikét.
Nagy csalódás számomra Kepes András, mert felvállalta ezt a színvonalat. Leértékelte magát. Lehet persze magyarázkodni, például azzal, hogy igazából csak riportot készített a népszerű televíziós sztárral, de ha csak ennyi a mentség, akkor ez bizony nagyon kevés. Bekapcsolódott a riportba a producer, Hermann Péter is. Elmagyarázta, hogy milyen módszerekkel lehet magas nézettséget biztosító műsort készíteni az olyan rendkívüli emberekkel, mint a Gáspár család. Nem mondja, hogy bocsánatot kérek mindenért, de egy kereskedelmi televíziónak dolgozom, ott pedig azt kell csinálni, amit el lehet adni. No meg persze hatalmas pénzeket lehet keresni azon a kultúrmoslékon, amit Győzike- show-nak hívunk.
A kereskedelmi televízió nyer rajta, a közreműködők még inkább. A nagy vesztes azonban, anélkül, hogy tudna róla, a néző. Vajon ki vállalja majd, és mennyi pénzbe fog kerülni, amíg ezt a szennyet, nyilván sok-sok év munkájával, ki lehet majd törölni az emberek tudatából? Ha ez egyáltalán lehetséges.
Néhány információt szerettem volna még gyűjteni a Győzike-jelenségről. Rákattintottam az interneten a névre, és szomorúan állapítottam meg, hogy több mint egymillióan már megelőztek. Aztán keresgéltem tovább. Videofelvételen lehet végigkísérni, amint a templomban Győzikéék megerősítik örök hűségüket, bár az előző héten még el akartak válni. Tudom, hogy a legnagyobb magyar történelmi egyház, bizonyos formai megfelelőség esetén, nem térhet ki az ilyen kérés elől. Mégis megdöbbentett, hogy ezt ma meg lehet tenni. A násznépnek és a boldog párnak láthatóan jó buli volt. Bea asszony meglehetősen lenge, ránézésre legalább milliós költségű, hófehér ruhában, majdnem kibuggyanó mellekkel állt az Úr színe elé, szíve választottjával együtt.
Mindezek után tovább szűkült azoknak a televíziós programoknak a köre, melyeket nézni érdemes. Ha egyáltalán van még ilyen. Létezik egy új mozgalom, amely azt vallja, hogy lehet más a politika, egy új politikai elittel. A kultúra elérhetősége sok ember számára csak a televízión keresztül lehetséges. Tényleg nem lehet más műsorokat készíteni? Nem kellene visszatérni azokhoz a szakemberekhez, akik már akkor bizonyították tehetségüket, amikor az ilyen színvonalú műsorok még a televízió bejáratáig sem jutottak el?
Ha nem, akkor azt hiszem közeledik a vég.
Schuszter József
polgármester, Dunabogdány
Mi az antiszemitizmus?
Nagyon sokan úgy érezzük, hogy hazánkban erősödik az antiszemitizmus, aminek sok megnyilvánulási formája van. Megjelenik egyének és csoportok viselkedésében, a közbeszédben, az irodalomban és a sajtóban. Ám azok, akiknek ténykedését, megnyilvánulását mások antiszemitának minősítik, gyakran azzal érvelnek, hogy nem is a zsidókra gondoltak, a zsidó szót ki sem ejtették a szájukon stb. Hogyan lehetnének akkor ők antiszemiták? Elbizonytalanodás észlelhető a törvényalkotás és a jogalkalmazás területén is abban a tekintetben, hogy mi minősül antiszemitizmusnak. Ezzel a problémával nemcsak Magyarországon szembesül a társadalom, hanem más európai országokban is. Az Európai Unió Rasszizmus és Xenofóbiamegfigyelő Központja néhány jelentős civil szervezettel és a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának diszkriminációellenes és toleranciaszekciójával karöltve 2004-ben megalkotta az antiszemitizmus definícióját, amelynek célja, hogy egyértelműsítse a fogalmat és segítséget nyújtson a jogalkotók és jogalkalmazók, valamint társadalmi szervezetek számára az antiszemitizmus elleni fellépésben. Ez a definíció 26 európai uniós ország, így hazánk által is elfogadott, konszenzusos szöveg, és magáévá tette az Európai Unió Alapvető Jogok Ügynöksége is. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) szintén ezt a definíciót használja, és ez alapján készíti az Egyesült Államok külügyminisztériuma a globális antiszemitizmussal foglalkozó, a világ összes országára kiterjedő elemzését. Az antiszemitizmussal párhuzamosan örvendetesen növekszik a vele szemben való ellenállás is, aminek fontos része a monitorozás, a különböző országok és régiók összehasonlítása, a változások követése. Ahhoz azonban, hogy a statisztikai adatok összehasonlíthatók legyenek, azonos szempontok szerint kell történnie a mérésnek. A közösen elfogadott definíció emiatt is elengedhetetlen. A definíció megalkotásának az volt a célja, hogy gyakorlati útmutatóként szolgáljon az antiszemitizmussal kapcsolatos események felismeréséhez, adatok gyűjtéshez, a törvényalkotáshoz és a törvények betartatásához. Nézzük tehát, mi is az antiszemitizmus európai hivatalos definíciója:
"Az antiszemitizmus olyan sajátos kép keltése a zsidóságról, amely alkalmas a zsidósággal szembeni gyűlölet kifejezésére. Az antiszemitizmus szóbeli vagy fizikai megnyilvánulási formái irányulhatnak zsidó vagy nem zsidó emberek ellen, személyes tulajdonuk ellen, valamint a zsidó közösség intézményei és vallási létesítmények ellen.
E megnyilvánulások irányulhatnak továbbá - a zsidó közösséggel azonosított - Izrael Állam ellen is. Az antiszemitizmus gyakran vádolja emberiségellenes összeesküvéssel a zsidókat, valamint a zsidókat teszik felelőssé azért, ha a dolgok általában rosszul alakulnak.
Az antiszemitizmus megnyilvánulásai lehetnek verbálisak, írottak, vizuálisak és viselkedésbeliek. Az antiszemitizmus negatív sztereotípiákkal él, és ellenszenves jellemvonásokat tulajdonít a zsidóknak.
Napjainkban az antiszemitizmus megnyilvánulási formái, kontextustól függően, a közéletben, a médiában, az iskolában, a munkahelyen, valamint vallásos közegben - egyebek mellett - a következők lehetnek:
- Felhívás a zsidók bántalmazására, vagy meggyilkolására, illetve ilyen cselekedetekben való részvételre, valamint mindezek igazolása radikális ideológiák, vagy valamely szélsőséges vallási felfogás alapján.
- Hazug, embertelen, démonizáló, sztereotip állítások általában a zsidókkal, vagy a zsidóknak mint közösségnek tulajdonított hatalommal kapcsolatban, mint például - egyebek mellett - a világon átívelő zsidó összeesküvés mítosza, vagy zsidó hatalom vélelmezése a médiában, a gazdaságban, a kormányokban, vagy más társadalmi intézményekben.
- A zsidóság mint nép felelőssé tétele olyan valós vagy képzelt bűnök miatt, amelyeket egy zsidó személy, vagy zsidók egy csoportja követett el, sőt olyan cselekedetekért is, amelyeket nem zsidók követtek el.
- A náci Németország, valamint támogatói és cinkosai által a második világháború során a zsidósággal szemben elkövetett népirtás - a holokauszt - tényének, mértékének, módszereinek (pl. gázkamrák) vagy szándékosságának tagadása.
- A vád, hogy a zsidóság, illetve Izrael Állam a holokauszt tényét kitalálta, illetve annak jelentőségét eltúlozza.
- A vád, miszerint a zsidó állampolgárok lojálisabbak Izrael, illetve a világ zsidósága, mint saját nemzetük érdekei iránt.
Az Izrael Állam ellen irányuló antiszemitizmus megnyilvánulási formái kontextustól függően az alábbiak lehetnek:
- A zsidók önrendelkezési jogának tagadása (pl. annak hangoztatása, hogy Izrael Állam léte rasszista törekvések megtestesülése).
- Kettős mérce alkalmazása Izraellel szemben, melynek alapján Izraeltől olyan magatartást várnak el, amilyet más demokratikus államoktól nem követelnek meg.
- Izrael vagy az izraeliek ábrázolása során a klasszikus antiszemitizmus szimbólumainak, képeinek alkalmazása (pl.: a Jézus-gyilkosság vádja, vérvád).
- A jelenlegi izraeli politikának a náci politikával való összehasonlítása.
- Az egész zsidóság felelőssé tétele Izrael Állam cselekedeteiért.
Nem tekinthető azonban antiszemita megnyilvánulásnak Izrael Állam kritikája, amennyiben ez bármely más állammal szemben is alkalmazott mércét használ.
Antiszemita cselekmények akkor számítanak bűncselekménynek, ha azokat a törvények ekként definiálják (pl.: holokauszttagadás vagy antiszemita irodalom terjesztése egyes országokban).
Bűncselekmények akkor tekintendők antiszemita indíttatásúnak, ha célpontjaikat - legyenek azok személyek vagy tárgyak (pl. épületek, iskolák, imaházak, temetők) - vélt vagy valós zsidó származásuk, vagy zsidókhoz való kapcsolódásuk miatt érte támadás. Antiszemita indíttatású diszkriminációnak minősül olyan lehetőségek vagy szolgáltatások megtagadása zsidóktól, amelyek mások számára szabadon elérhetők. Az antiszemita diszkriminációt számos országban törvény bünteti. (http://www.european-forum-on-antisemitism.org/working-definition-of-antisemitism/magyar-hungarian/)
Nyilván vannak az antiszemitizmusnak helyi specialitásai, de az összes hiányosság ellenére nagy előrelépés, hogy született egy hivatalos európai konszenzus az antiszemitizmus mibenlétéről. Azért fontos ennek a definíciónak a megismertetése minél szélesebb körökben, hogy ne csak érzelmileg és szubjektíven lehessen viszonyulni az antiszemita jelenségekhez, hanem legyen egy objektív fogódzó, tárgyszerű hivatkozási alap, gyakorlati útmutató mindenki kezében, akit az antiszemitizmus érint és érdekel. Legkivált azokéban, akik szakszerűen és hatékonyan kívánnak foglalkozni vele.
Olti Ferenc informatikus
