Furcsa dolog
Eddig megtapasztalták, meddig tarthat a társadalom és a politikai elit közötti örökös "húzd meg, ereszd meg" játék, s most a teheráni utcán tapasztalták, hol vannak a határok. Ami mindenekfelett egyre inkább nyilvánvaló, az az, hogy a politikai elit erősen megosztott, és több irányba húz.
Lehet, hogy meglepő, de Iránban hagyományosan nem szokás csalni a választásokon. Ez biztosítja ugyanis - többek között - azt a nem kis legitimációt, amellyel az iszlám politikai rendszer rendelkezik. Hogy most mégis mi történt, arról nem tudni biztosat. A választási eredményeket elemezve mégiscsak van valami furcsa: alig volt kétséges, hogy Ahmadinezsad újrázni fog, de az állítólagosan nagy arányú részvétel mellett az elnök szinte elképzelhetetlenül brutális vereséget mért vetélytársára. Muszavi még szülőhazájában, az iráni Azerbajdzsánban is alulmaradt. Furcsa az is, hogy az "örök induló", Mehdi Karubi, aki eddig inkább tíz százalék körül végzett, most a hivatalos számok szerint igen halványan szerepelt.
Lehet, hogy a valódi cél a második forduló elkerülése volt. A volt elnök, Khatemi, a mostani vesztes, Muszavi és a dúsgazdag Rafszandzsani által képviselt régi és az új, fiatalabb, az iszlám forradalom eredeti értékeit zászlajára tűző politikai elit között évek óta tart a küzdelem. Utóbbiak most hatalmas előnyt szereztek. Kérdés, miért éri meg a legfőbb vallási vezetőnek, Ali Hameneinek, hogy akár a rendszer legitimitását is kockára tegye, csakhogy szabaduljon a befolyásos, óvatos liberalizációt hirdető régiektől.
A reformreneszánsz reményének feltehetően jó időre vége. Ugyan még nem tudjuk, meddig akarnak elmenni Muszavi és támogatói, de az biztos, hogy a bennük bízó Nyugat ismét alábecsülte az egyszerű kovács fiát, Ahmadinezsadot, és azt a politikai kört, amelyet képvisel. A Forradalmi Gárda - nem először - felkészült. Már jó pár nappal a szavazás előtt közölték: itt nem lesz ukrán stílusú "színes" forradalom.
A nyugat sajnálkozhat, de azt is tudomásul kell venni, Muszavi alatt is sok minden folytatódott volna. Például az urándúsítás. Az ugyanis nemzeti kérdés. Azonban most nem szabad hátradőlni, és azt mondani: na tessék, ezek javíthatatlanok! Sőt, ha lehet, még inkább szükség van az Iránnal való kapcsolatfelvételre, amihez lehet, hogy az iráni elit hatalmi harca még segítséget is nyújt. Hiszen a hétvégi események ellenére nem szabad elfelejtenünk, milyen heves és, igen, őszinte vita folyt a kampány során ebben a végletekig (gazdasági és ideológiai téren is) megosztott társadalomban. Először volt kampánytéma a nők helyzete, először volt élő tévévita a jelöltek között, és a részvétel történelmi rekordot döntött. Az irániak hallatni akarták a hangjukat. Így hallatták.
Ami biztos: Irán továbbra is fenyegetve érzi magát. Ahogy persze a Nyugat - és Izrael is. Hogy az egymásnak feszülő paranoiák közül melyik enyhíthető és hogyan, az nagy kérdés. Anélkül azonban nem fog menni.
