Érvelésének jóhiszeműsége megkérdőjelezhetetlen. Miközben az anya szabad választását hangsúlyozza, nyitottnak mutatkozik a közvélekedéssel szemben álló kutatási eredmények elfogadására, ezért kifejti: "nem állítható, hogy az anyasághoz kapcsolódó pénzbeli juttatások önmagukban minden esetben döntő jelentőségűek a gyermekvállalásban. (...) A gyermekpszichológusok között elfogadott álláspont, hogy nem mutathatók ki egyértelműen káros hatásai annak, ha a gyermek ebben az életkorban (2 éves kor után) akár az egész munkanap alatt nem az édesanyja társaságában van".

Van azonban az elnökével ellentétes jóhiszemű értelmezés is. Eszerint Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszere végeredményben a nők esélyegyenlőségét, ha tetszik, választási szabadságát csökkenti. Mert a munkaadó a felvételnél azzal is számol, hogy a fiatal nő esetleg kétszer három évre eltűnik. Mert a férfiak és a nők fizetései közötti különbség is sok esetben erre (meg a későbbi anyai feladatokra, amelyekben az apák nem osztoznak) vezethető vissza. Mert ez a támogatási rendszer azt a patriarchális családmodellt erősíti, amely eleve kijelöli a nő helyét.

Az elnök utal arra, hogy a demográfiai trendek előbb-utóbb fenntarthatatlanná teszik a nyugdíjrendszert. A gond az, hogy ez nem a holnap, hanem a ma problémája. A gazdaság súlyos szerkezeti hibája, hogy még a munkaképes korúak jelentős része is az inaktívak táborát duzzasztja. A költségvetés számára nem az egyévnyi gyes (nem kis) összegének megspórolása számítana igazán, hanem az aktív korúak több termelésének hozadéka. Magyarul: szemben az elnök érvelésével, a módosítás nemcsak a női esélyegyenlőség javításának (általa vitatott) eszköze, hanem gazdaságpolitikai kényszer. Ennyi aktív munkavállaló nem tud ekkora inaktív réteg támogatásához szükséges jövedelmet előállítani. A kérdés tehát az, hogy meddig tartson az a társadalmilag elfogadható és finanszírozható jogosultsági időszak, amely védi a gyereket, támogatja az anyát, de nem szorítja ki a nőket a munkaerőpiacról. Szakpolitikai probléma, amelynek eldöntése a mindenkori parlamenti többség felelőssége.

Azért is meglepő, hogy az elnök beavatkozott, mert egy hasonló vitában nem szólalt meg. Az előző (Gyurcsány-) kormány szintén az állami juttatások feltételeinek szigorításával próbálta rávenni a "segélyen élőket" a munkavállalásra. Ha az államfő következetes, visszaküldte volna azt a törvényt is, a mostanival megegyező indoklással: "a kormányzati intézkedések akkor tudnak igazán hatékonyak lenni, (...) ha a munkába való visszatérést nem kikényszeríteni próbálják, hanem pozitívan ösztönzik". De itt minden állami juttatás szent, csak azoktól szabad elvenni, akiknek semmijük nincs.