A tulaj természetesen kihívta a biztosító illetékesét, aki akkurátusan szétszálazta a káreseményt és fizetett - néhány tízezer forintot a tévére, meg pár négyzetméternyi festésre, mert a kötvény a melléképületekben esett rombolásra nem terjedt ki.

Azért érdemes a történetet felidéznünk, mert az elmúlt napokban sok száz házba ütött be legalább ekkora baj, s ott kevéssé lesz szigorú a szétszálazás. Tény, a szabolcsi jégverés drámai károkat okozott. Kiderült azonban, hogy a károsultak felének volt csak biztosítása, a többieknek részben az önkormányzat, részben az állam ad majd segítséget. Tehát - írjuk le még egyszer - azoknak is, akik több milliót érő ingatlanukra nem fizették a havi pár száz, ezerforintos "kockázatpénzt". Biztosan akadnak köztük olyan családok, akiknek ez valóban súlyos teher, de meggyőződésem, hogy még a mai Magyarországon is ők vannak kevesebben. Akkor pedig ennek ellenkezője is igaz: a többség megtehetné, hogy ésszerű feltételekkel - akár üzleti alapon is - megvédje magát egy ilyen csapás anyagi kockázataitól, de nem teszi, ám segítséget ők is kapnak. Ergo, a helyzet üzenete az is lehet, hogy nem is érdemes fizetgetni a díjat. Isten ments a konkrét összehasonlítástól, de talán mégis felemlíthető, hogy a tavaszi olaszországi földrengés után az ottani állami segítség döntő része az infrastruktúra helyreállítására, átmeneti szállások kialakítására érkezett, mivel a lakosok zömének volt korrekt ingatlanbiztosítása. Bizonyos határvonalakat az ilyen történetekre is illene végre meghúzogatni. Például úgy, mint ahogy az aszálykár enyhítése esetében történik: aki belép a rendszerbe és díjat fizet (előre), az számíthat állami segítségre, aki nem, az nem kap. És nincs kivétel.

Példák sora bizonyítja, milyen nehéz elfogadtatni a magyar emberrel, hogy bizonyos megszokott dolgokkal egyáltalán nincs rendben az, hogy azok csak úgy "járnak". Jár az "ingyenes" orvosi ellátás, a hároméves gyes meg gyed, a semmire is felvehető lakásügyi "szocpol", aszályra-fagyra agrártámogatás. Kormányok sora próbált meg ezekkel babrálgatni valamit, hogy aztán már a tervezgetés szakaszában gyorsan és rendre visszakozzon. A döntő többség szerint úgy igazságos, ha mindenki vállal a terhekből, de ha ez konkrétan az ő zsebére is vonatkozik, akkor Ugocsa non coronat!

Na jó, persze, a szabolcsiaknak most segíteni kell, hogy ismét tető legyen a fejük fölött, de talán mindehhez azt is hozzá lehetne tenni, a rendszeren előbb-utóbb változtatunk. Például úgy, mint az autók esetében működik: mindenki fizet valamennyi "kötelezőt". Érdekes, ezt a kockázatmegosztó szisztémát mindenki elfogadja. Az elmúlt években egymást érték az árvizek, viharok, jégverések, egyre gyakoribb látogató már a tornádó is, és nem tudjuk, mi jön még. Azt viszont igen, hogy olyan kormány nem lesz, amely a növekvő kockázatok összes terhét átvállalhatná. És talán nem is kéne. Arra ott a biztosító. Még ha szálazgat a pénzéért, akkor is.

Nyírbogdány - viharkárok