Ugyanez a helyzet a leszázalékolt honfitársainkkal is. A leszázalékolás másnapján már megtáltosodnak, és csodálatos munkabírásról tesznek tanúbizonyságot - többnyire feketén. Természetesen nem azokra gondolok, akik tényleges állapotuk miatt kénytelenek felhagyni aktív életmódjukkal.

Az elmúlt években jószerével az ment nyugdíjba, aki akart. Egyes jól értesültek tudni vélték, hogy a kormány szigorítást tervez bevezetni a nyugdíjazást illetően, akkor menjünk azonnal nyugdíjba még a régi feltételekkel! És ez így megy a rendszerváltás óta. Ebben partnerek voltak a munkáltatók, a leszázalékolások esetében az orvosok is. De a legnagyobb felelősség a politikusoké, akik képtelenek voltak felfogni, hogy ez a folyamat hová vezet.

Csak mellékesen kérdezem: kik fognak foglalkoztatni hatvan-egynéhány éves munkavállalókat? "Nagyjaink" közül, ha valakinek megszűnik a munkahelye, már másnap "talál" hasonló, vagy jobb beosztást magának. Nem ártana, ha legalább néha tesztelnék a munkaerőpiacot, hogy mekkora esélye van elhelyezkedni a "célegyenesben" egy munkavállalónak.

A számlát ezekkel az emberekkel fizettetik folyamatosan. Szerintük még most is azok terhelhetők, akik becsületesen végigdolgozták az életüket, de nem találnak megoldást arra, hogy sokan 30 éves fejjel még egyéves munkaviszonyt sem tudnak felmutatni, mivel feketén foglalkoztatják őket. Nekik milyen nyugdíjuk lesz, meddig kell dolgozniuk, hogy jogosultak legyenek rá? Miért akkor kell foglalkozni a gondokkal pánikszerűen, amikor már a "körmünkre égtek"? Ameddig csak kullogunk az események után, itt nem lesz kiszámítható, megnyugtató jövője az embereknek. Attól tartok, mindig akadnak majd olyan "kreatív" és "bölcs" politikusok, akik "zseniális" ötletükkel garantálni fogják életszínvonalunk helyben járását.

Győri Ferenc

Szeged