Különbség persze van, olykor nem is jelentéktelen, legfeljebb meghökkentő. Odáig még rendben volna a dolog, hogy a szavazók kormányon levő szocdemeken verik le a mindenkit egyként sújtó válságot, de valójában ez csak Gordon Brown brit kormányával történt meg igazán. Más, a politikai térkép túloldalán álló kormányzók - Angela Merkel, Nicholas Sarkozy és Silvio Berlusconi pártjai - jól szerepeltek. Mintha a sors kíméletet szavazott volna meg mindazoknak, akik kormányoznak ugyan, de nem szocdemek. Holott mindig és mindenütt azt olvastuk, hogy "protestszavazás" lesz az uniós parlamenti választás, a tömegek rendre az ellenzéket szavazzák be az EU parlamentjébe. Ha ez a hipotézis megállta volna a helyét, akkor ma nem beszélhetnénk, nem beszélnénk arról, hogy az unió vasárnapról hétfőre igen markánsan jobb felé tolódott.

Van egy komoly kérdésem. Az Egyesült Államok egy radikálisan jobboldali kormány vezetésével vitte válságba a fél (ha nem az egész) világot, miközben Nyugat-Európa nagyobbik felén "jobbos" kormányok uralkodtak. Ebből a konstrukcióból a szimpla logika szintjén csakis olyan következtetés adódhatna, hogy a válságot "a jobboldal" csinálta, ergo ő érdemel büntetést. (Olyat még soha, sehol nem olvastam, hogy a szenvtelen, mohó, gátlástalan globál-pénztőkéért a baloldal tartozna felelősséggel.) De nem.

Berlusconi botrányról botrányra bukdácsol és nyer. Sarkozy kiterített prédának tűnik szocialista ellenzékével szemben, de nyer. Angela Merkel tizedannyi közpénzt nem mozgósít a bajok leküzdésére, mint kollégái, de a vele tandemben kormányzó szociáldemokraták kapják a verést. A cseh jobboldal, Berlusconi oldalán mezítelenkedő volt vezérével, ugyancsak nyer. Ugyanakkor "Európa beteg embere", Spanyolország szinte érintetlenül kerül ki a szavazásból: a választók megbüntetik a szocialista Zapatero kormányát, de csak nagyon-nagyon kicsit. Az MSZP, ha annyival megússza, mint ő, akár egész vagyonát is felkínálhatná Szent Antalnak.

A rejtélyre nekem történetesen egy válaszom van. Az "európai ember" (ha van ilyen) a politika fő sodrában a jobboldaltól remél igazi választ korunk kihívásaira, a baloldalban nem bízik. A jobboldal ebbéli imázsát lényegében semmilyen korrupciós vagy más, sötét botrány nem volt képes lerombolni. A baloldal, ha semmilyen botránya sem volt - Olaszországban, Franciaországban, Németországban tiszta, mint a pelyhes hó - akkor se tudott ötről hatra lépni.

Sokféle ifjonti változatát ismerem annak a kifejezésnek, hogy illő "trendi"-nek, azaz a divatba illeszkedőnek lenni. Ez a magatartás vált manifesztté az orrunk előtt az elmúlt pár napban. És ezenközben szinte képtelen vagyok másra gondolni, mint a kiváló Ungváry Rudolfnak arra a pár hónappal ezelőtti, meghökkentő közlésére, miszerint Európában valódi reformokat mindig csak a konzervatív jobboldal tudott megvalósítani. A közléssel kapcsolatos fenntartásaim ugyan nem változtak (volt ugye nekünk itt a szocdem baloldalon Olof Palménk, Bruno Kreiskynk, Willy Brandtunk), de tényleg: mintha tényleg ezt hirdetné az írás a falon. Mintha.