Hogyan fognak reagálni a pártok a minapi eredményekre? Elegendő lehet-e a nagyon is határozott hangsúlyeltolódás következményeit a szokásos győztes/vesztes szereposztások jegyében értelmezni? A legelső - és nagyon is hipotetikus - válaszunk az, hogy nem. Június hetedikének legfontosabb tanulságai nem annyira abból adódnak, hogy ki a vesztes és ki a győztes, hanem abból, hogy egyetlen párt sem engedheti meg magának eddig folytatott politikájának változatlan folytatását.

Például láthatóan nem elég, ha az MSZP az ellenfele térnyeréséből adódó (akár valóságos, akár virtuális) veszélyek eljövetelével operál, mert ezzel még a legelemibb túlélési esélyeit sem tudja megteremteni. A szocialistáknak politikai létjogosultságuk újradefiniálása révén kellene egykori - 2006-ben még több mint kétmillió-háromszázezres - támogatói körüknek legalább a felét visszacsábítani. A jelen helyzetben ez nehezebben megoldható feladatnak tetszik, mint amilyen a legutóbbi, a 2006. évi győzelem kivívása volt. Az elmúlt két-három évben felmutatott lavírozó/rögtönző botladozásból legfeljebb még a vasárnapinál is nagyobb mértékű vereséget lehet kihozni.

A Fidesz még egy ideig elmondhatja magáról, hogy Európa legjobb eredményt felmutató pártja lett, s megismételheti még százszor és ezerszer a mostani kormányzattal kapcsolatos kifogásait. Ám mindez roppantul kevés lesz ahhoz képest, hogy mostantól mindenki - még a nem rászavazók is - tulajdonképpeni kormányzati erőként fog rájuk tekinteni. Ráadásul olyan domináns erőként, amelytől a szélsőségek korlátok között tartását is elvárják, mert az elmúlt másfél évben szétmorzsolódott koalíció erre nem volt képes. Mikor kerülnek kormányra? Őszszel? Télen? Tavasszal? Sem a gazdasági helyzet, sem pedig az elemi hatalmi/politikai körülmények a mostaniaktól már nem fognak különbözni, legfeljebb a Fidesz taktikai érdekeiben lehetséges némi időzítésbeli különbség. Az ország érdeke azonban az, hogy minél felkészültebb és minél eredményesebben kormányzó erőként térjenek vissza -, de az erről való döntés most már sokkal inkább az ő kezükben van, mint bármikor korábban. Eredményesebb kormányzóképességük szélesebb körben való elfogadtatásáért ezután nagyon sokat kell tenniük. Többet, mint amit az elmúlt hét évben összesen tettek, mert már nem elég a győzelem puszta ténye, hiszen ezt amúgy is mindenki készpénznek veszi. Mi van még a tarsolyukban? Mivel tudnak nemcsak többséget varázsolni, de megtartani is? Mostantól ez az érdekes kérdés.

A többi párttal - helyszűke okán - ezúttal nem foglalatoskodnánk, rájuk ugyanúgy vonatkozik a "mindent újragondolás" kényszere és parancsa, mert egyikük sincs könnyű helyzetben. Még a magát leginkább győztesnek tekintő Jobbik is kénytelen lesz önmagát újra bemutatni. Más dolog folyamatosan, éjszakánként az utcáról bekiabálni, s megint más a nappaliban a kabátunkat a többieké mellé odaakasztani. (Ez is akasztás, csak nem éppen az, amit a drukkerek elvárnak.)

A pártok aktuális teljesítményénél tovább tekintve az is kirajzolódik, hogy a hazai politikai és közéletben lényegbevágó szerkezeti átalakulás ment végbe. A pártok mögötti politikai táborokban a jobboldal javára az elmúlt években folyamatos átrendeződés zajlott, miközben a kormányzást és a hatalmi szféra jelentős szegmenseit még a bal- és a liberális oldal uralta. Ennek az aránytalanságnak láthatóan hamar vége lesz. A baloldal egyáltalán nem látszik felkészültnek a várhatóan roppantul szűkösre szabott ellenzéki lét tartós elviselésére. A politikai térfél baloldalának elemi kapcsolatrendszere, közösségi és kulturális háttere, közvetítő intézményei széthullott. A vasárnapi mozgósítási deficit mögött ez volt a legfontosabb jelenség, nem pedig a tétnélküliség. Talán egy ilyen méretű választási vereség kellően erőteljes figyelmeztetés lehet ahhoz, hogy a hátralévő hónapokban kissé feljebb emeljék a fejüket, s ne csak a napi/személyes túlélés horizontján gondoljanak a jövőre, hanem annak a - néhány éve még két és fél, hárommilliónyi - baloldali/liberális állampolgárnak a szemszögéből is, akiknek köszönhetően nyolc évig kormányon lehettek. E sorok írójának kb. három éve az a véleménye, hogy ez ügyben a két párt politizáló vezércsoportjait megdöbbentő rövidlátás, a legutolsó másfél évben pedig szabályos politikai vakság jellemezte. Mostantól az lesz a lényegi kérdés, hogy a jelenlegi pártelitek vezetésével egyáltalán remélhető-e bármiféle érdemi fordulat, avagy még a választások előtt kikényszerül a váltás.

A jobboldalon - a páratlan győzelem ellenére is - jó néhány talány vár megfejtésre. Orbán Viktor gondjai például az egységes jobboldali választótábor örök vágya kapcsán inkább szaporodni látszanak, semmint egyszerűsödni. Az talán nem kérdés, hogy a Fidesz egyedül is megnyerheti a választásokat, ám az nagyon is bizonytalan, hogy miféle szövetségi/együttműködési szerkezetben. Lehetséges és értelmes választás az MDF felé is nyitni - még az előző évek konfliktusai ellenére is, legfeljebb változtatni kell a korábbi, nem túl termékeny politikán. Lehetséges a hirtelenül nagyra nőtt Jobbikkal is együttműködni, csakhogy ezért aránytalanul magas bel- és külpolitikai árát kellene fizetni. A részletes, területi adatokból az is kiolvasható, hogy botorság volt azt hinni: a Jobbik csakis a Fidesz rovására növelheti a támogatottságát. Mind a kelet-magyarországi, mind a fővárosi/Pest környéki adatokból az következik, hogy a Jobbiknak van keresni- és találnivalója a szocialisták legkevésbé védett támogatói csoportjaiban is. S ha ez így van, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesznek még a választások előtt érdemes a Jobbikkal politikai vitákba keverednie. Utána már más lesz a helyzet. Egyszóval: a hazai jobboldali politikai térfélen legalább háromféle pártalakzat található. Az igazi szélsőjobb még a Jobbikon túl húzódik meg, s ma még számtalan apróbb-nagyobb csoportosulásban létezik. Ők ma még nem jelentenek választhatóan erős alternatívát, s az is lehetséges, hogy a Jobbikot támogatva nem is fognak. (Némi cinizmussal, azt mondanám, hogy korai lenne már most szörnyülködni és riadót fújni a fasizálódás miatt, mert lehet, hogy nem marad megfelelő címke a holnaputánra...) Az uniós választások rávilágítottak nemcsak a jobboldali térnyerés erejére, arányaira, hanem arra is, hogy ez a jobboldal még akkor is meglehetősen sokszínű, ha a Fidesz által egyértelműen uralható.

Maradna még egy fontos kérdés: hogyan kell majd ezután énekelni az "előre hozott választás" slágerét? Lehet, hogy a szövege változatlan, de a dallama és a ritmusa alapvetően más lesz. Sőt, a slágerlistás helye is más.

A szerző politológus