Elek István: keserű a Fidesznek, végzetes az SZDSZ-nek
A választás előtt azt gondoltam, a legkisebb tétje a két korábbi nagy párt különjátszmájának van. Az MSZP hozta, amit az előrejelzések szerint hozhatott, jó 17 százalékot. A Fidesz számára azonban már csak a szavazatok kétharmadának megszerzése adhatott volna okot az elégedettségre. Ha ez azzal is társult volna, aminek kicsi volt a valószínűsége, hogy nem jut be a Jobbik, vagyis a Fidesz továbbra is egyedül birtokolhatta volna a jobboldali térfelet, az lett volna az abszolút siker.
A Fidesz-KDNP azonban nem érte el a kétharmadot. A Jobbik pedig majdnem a háromszorosát szerezte meg a bejutáshoz szükséges szavazatoknak. És ezzel a 15 százalékkal a felmérések szerint már régóta középpárttá zsugorodott MSZP mellé lépett. Ha az MSZP-sek számára a vártnál is letaglózóbb lett ez a választás, az nem a saját pártjuk és nem a Fidesz számszerű eredményéből következik, hanem ebből. Hogy az országgyűlési választásokra készülve a második helyért is küzdeniük kell majd - méghozzá a szélsőjobboldali Jobbikkal. Hogy ez mennyire nem vicc, jól jelzi, hogy hét megyében máris lemaradtak mögötte.
A két kis parlamenti párt az utóbbi időben már csak árnyéka volt valahai önmagának. A parlamenti küszöb leküzdése volt a tét a számukra, és ebben leginkább egymással versenyeztek. Hosszú ideje mindketten öt százalék alatt szerepeltek. Az SZDSZ maradék szavazótáborát három irányból is erősen kísértették. Az MSZP a korábbiaknál jóval látványosabban lépett fel a szélsőjobbal szemben védelmet kínáló erőként, és ezzel jó eséllyel hódíthatta el az SZDSZ-től azt az értelmiségi réteget, amely mindenekelőtt e félelmi pszichózis hatása alatt dönt a szavazatáról.
Az SZDSZ választási kampánya viszont világossá tette, hogy másban már ők sem reménykedhetnek, csak abban, hogy a párt régi hagyománya szerint sikerülhet mozgósítaniuk a különféle kisebbségek félelmi reflexeit. Ennek persze az volt az ára, hogy a kampányukkal tevékenyen közreműködtek a Jobbik felértékelésében. Amiben más-más megfontolásból, de az MSZP és a Fidesz is kivette a részét.
Az MDF-nek Bokros Lajos leigazolásával sikerült hitelesíteni évek óta tartó igyekezetét, hogy a neoliberális irány első számú letéteményesévé váljon a hazai mezőnyben. Várható volt, hogy ez az SZDSZ táborában meghatározó szerepű neoliberális, technokrata liberális csoportra komoly vonzerőt gyakorol. Azt a harmadik választói réteget pedig, amely az SZDSZ-t korábban mindenekelőtt azért támogatta, mert az emberi jogi liberális elkötelezettség legkövetkezetesebb képviselőjét látta benne, az elmúlt években alaposan elbizonytalanította a párt - gondoljunk csak a vezetőválasztási visszaélésekre, a 2006. őszi rendőri erőszak kapcsán tanúsított magatartására, a gyülekezési jog korlátozásával kapcsolatos fővárosi próbálkozásokra, az önkormányzati vezetőik korrupciós ügyeire. Az ökopolitikai programmal színre lépő LMP, amely következetesen hangsúlyozta az emberi jogi liberális értékekhez való ragaszkodását is, az SZDSZ-nél vonzóbb alternatívát kínált e rétegnek. Nem lepett meg, hogy a hónapok óta a kormányzati és az ellenzéki szerep között csúszkáló SZDSZ, amely egyszerre három vetélytársával is kénytelen volt küzdeni a szavazói megtartásáért, nem csúszott át a küszöbön.
Sokkal több esélyt az MDF-nek sem jósoltam, mely az újabb és újabb kizárásokkal, kilépésekkel folyamatosan rontotta az esélyeit, a végén pedig még a parlamenti frakcióját is elveszítette. Bokros Lajosnak, a piacelvű gazdaságfilozófiával társított technokrata ésszerűség tán legemblematikusabb figurájának a leigazolása a jelek szerint képes volt elfeledtetni azt a szomorú leépülési folyamatot, amivel a párt ismét eljutott a szakadék szélére. A bravúr, hogy éppen sikerült átesniük a küszöbön, azt bizonyítja, hogy a valamikori CDU-mintájú szociális piacgazdaságot hirdető néppárt romjaiból mégiscsak sikerül legalább egy FDP-típusú neoliberális pártot kimenteni. Igaz már ezt is csak a saját korábbi pártjaikkal elégedetlen gazdaságcentrikus liberális, technokrata szavazók segítségével.
A parlamenten kívüliek számára nem egyszerűen a mandátumszerzés volt a tét. Még a Jobbiknak sem, amely a legbiztosabban számíthatott erre. A 2006-os országgyűlési választáson a MIÉP-pel összefogva elért 2,2 százalék után már egy 4 százalék körüli eredmény is tekintélyes erőgyarapodást bizonyított volna, pláne ha együtt járt volna a két kis parlamenti párt kudarcával.
Az LMP-HP-lista eredményét tűnt a legnehezebbnek megjósolni. Már az is sikernek számított, hogy ott van a legjobb nyolc között. Végül a 2,6 százalékával megelőzte az SZDSZ-t, s ez sok reményre jogosító siker. Hiszen az elmúlt két évtizedben most fordul elő először, hogy egy választáson induló pártnak valóban sikerül választhatóvá tennie a zöldgondolatot, az ökopolitikai alternatívát. A legnagyobb hátránya az volt, hogy a kampány indulásakor nagyjából még csak a választók negyede hallott róla. Ellentétben a Jobbikkal, amely közel egy évtizedes múltat tudhatott maga mögött, az LMP mozgalomként is csupán másfél éves, pártként pedig csak ez év március 7-én alakult meg. Az esélye azonban az ismertségének növekedésével párhuzamosan érezhetően erősödött a választás előtti hetekben. Mivel a fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel elvének érvényesítését hangsúlyozó értékszintézise a szolidaritáselvű baloldali, az emberi jogi liberális és a közösségelvű konzervatív értékekhez egyaránt kapcsolódik, elméletileg ez lehetne a legvonzóbb ajánlat ama egyharmadnyi potenciális szavazó többségének, amely az egész parlamenti garnitúrával elégedetlen, de a Jobbik szélsőjobboldali radikalizmusától is idegenkedik.
A Munkáspárt és az MCF Roma Összefogás listája szerepel a sor végén. Egyikőjük sem érte el az egy százalékot. Az előbbi semmit sem tudott hozzátenni ahhoz, amit az utóbbi húsz évben képviselt. Folyamatosan ereszkedő pályán van, és mára igen messzire jutott attól az időtől, amikor még komoly esélye volt a választási küszöb átlépésére. Az MCF-Roma Összefogás sem sok életjelet adott magáról. Úgy látszik, a Jobbik és gárdájának fenyegetése sem bírta rá a cigányság jelentékeny részét arra, hogy korábbi támogatottjaitól elfordulva cigány etnikai párttól reméljen erősebb érdekvédelmet. Nem tagadom, a magyar demokrácia jövője szempontjából ezt inkább szerencsés fejleménynek érzem.
A szerző közíró
