A gondolat lényege: az állam bizonyos számára fontos szolgáltatásokat azzal támogat, hogy a munkáltató által a munkavállaló részére ezen szolgáltatások megvásárlására nyújtott juttatást nem adóztatja meg. A legtisztább példa erre az, amikor az adóforintokból fenntartott színházakban elkölthető, a munkáltató által adott pénzt teszi adómentessé az állam, s így gyakorlatilag magántőkét von be a színházak működtetésébe. Hasonlóképp vállalkozói tőke által - is - támogatott közügy például az internet elterjedése, amit valószínűleg semmi nem segített jobban az elmúlt években az adómentesen juttatható internet-előfizetésnél.

Előnyös tehát a rendszer az államnak, mely eldöntheti, milyen célokat támogat; előnyös a munkáltatónak, mert nettó öszszeget juttathat az állam által favorizált célokra, és előnyös a munkavállaló számára, hiszen, ha elfogadja a "játékszabályokat", adómentes jövedelem üti a markát.

Az állami újraelosztás rendszerében az állam beszedi a pénzt, majd az adminisztráción és a korrupción keresztül megcsapolva a saját szempontjai szerint juttatja vissza. Itt viszont az állam a rendszeren kívül marad és az adómentes célok meghatározásával csupán piaci forgalmat stimulál a támogatott szektorokban. Ennél üdvösebbet fogyasztási válság idején elképzelni sem lehet.

Természetesen ezt a rendszert sem kerülték el a kis hazánkra jellemző helyezkedések, kiskapuzások és érdekérvényesíté-sek. Nehéz megmagyarázni például, hogy a magyarországi turizmust támogatni hivatott juttatásokat miért kizárólag a "hat szakszervezeti konföderáció" által gründolt, az szja-törvényben is nevesített Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány útján lehet nyújtani a többi szolgáltató kezelési díjának három-négyszereséért.

Hamar kiderült az is, hogy miután a rendszer zárt és senki nem ellenőrzi, a felhasználási körök is tágíthatók. Így lehet hidegétel-utalványért cipőt kapni egy hipermarketben, vagy üdülési csekkel moziba menni. A lobbigépezett hatására pedig a "meggyőzött" jogalkotó követi a piacot és például kiveszi a művelődési intézményi szolgáltatásra irányuló adómentes juttatás kritériumai közül azt, hogy a szolgáltató intézménynek állami vagy önkormányzati fenntartásúnak kell lennie. Így jelenleg nemcsak a budapesti Madonna- koncertre lehet kultúrautalvánnyal jegyet vásárolni, de a prágaira is.

Tény az is, hogy a jogalkotó hathatós támogatásával három francia cég osztotta fel az utalványpiacot jelentős haszonra téve szert nemcsak a kezelési díjakból, de a vissza nem váltott utalványok összegéből is.

Ezek az anomáliák azonban nem a rendszerből magából, hanem annak slendrián és felelőtlen működtetéséből adódnak. A megoldás ezért nem a megszüntetés, hanem az eredeti céloknak megfelelő működtetés.

Az elmúlt hetekben számos írás, nyilatkozat jelent meg ebben a témakörben. Balázs András és Kaderják Dániel (Jegyrendszer - az ingyenebéd ára, május 18.) elsődleges érve a megszüntetés mellet az, hogy a három utalványszolgáltató cég érdemtelenül jól jár az üzlettel. Nyilván irigykedni a legolcsóbb, de ennél lényegesen kreatívabb alternatív szolgáltatásokat indítani, mint ahogy ez meg is történt pl. az online utalványszolgáltatók esetében, kiiktatva ezzel a cikkírók által kifogásolt előállítási költségeket, illetve a vissza nem váltott utalványok problémáját. (Más kérdés, hogy a közbeszerzési kiírások szinte kivétel nélkül biztosítják, hogy csak a sokszor lényegesen drágább ajánlatot tevő nagy cégek indulhassanak/nyerhessenek a pályázatokon.)

Azok - ideértve a pénzügyminisztert is -, akik az eddig adómentes béren kívüli juttatások megadóztatása mellett érvelnek, nem veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy ezek a juttatások nem is léteznének, ha adókötelesek lennének. Korábban is lehetett béren kívüli természetbeni juttatásban részesíteni a munkavállalót 54 százalék adó megfizetése mellett, ám ez a lehetőség érthető okokból nem volt népszerű. Ha ilyen vagy ehhez közelítő mértékben megadóztatja az állam az eddig adómentes juttatásokat, valószínűleg a munkáltatók egy laza mozdulattal beszüntetik a juttatásokat, hiszen ilyen feltételek mellet már a munkavállalók számára sem lesz előnyös azok igénybevétele. Így az államnak nemcsak hogy nem lesz a juttatások megadóztatásából származó bevétele, de minden valószínűség szerint a munkavállalók nagy részének a vásárlóereje is érezhetően csökkenni fog.

A cégek által nyújtott - becslések szerint - évi 250 milliárdos béren kívüli juttatás nem az államot károsítja, hanem ekkora összeget pumpálnak a cégek az állam által preferált szektorokba, célokra. Ha a feltételek megváltoznak, akkor ez a pénz, vagy annak nagy része kikerül a támogatott szektorokból, ami óriási bevételkiesést eredményezhet például az idegenforgalomban, vagy a kulturális intézményeknél, amit természetesen adóforintokból kell majd pótolni.

Palócz Éva és Klauber Mátyás cikke (Ki lopja az ebédjegyet?, június 3.) szerint az étkezési utalványok vagy a helyükbe lépő bérkorrekció tekintetében az adóztatás miatti csökkenés 55.8 százalékos lenne. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel fognak kevesebbet enni az emberek, hanem azt, hogy ennyivel kevesebb kifejezetten élelmiszerre költhető pénzt raknak bele a munkáltatók a gazdaságba. A többi juttatás esetében ez a lemorzsolódás még nagyobb lehet.

Nem a rendszer bűne, hogy kijátszák, hanem azoké, akik ezt hagyják. A rendszer kijátszásának megoldása pedig nem a rendszer megszüntetése, hanem annak optimális működtetése például annak szigorú megkövetelésével, hogy a juttatások valóban csak a megfelelő célokra legyenek felhasználhatók.

Az irigykedő kibicek azt is elfelejtik, hogy bár az utalványszolgáltatók valóban jelentős haszonra tesznek szert, ezt nem az államtól veszik el, hanem ennyivel többet raknak a munkáltatók a rendszerbe az utalványok 250 milliárdos névértékén felül. Másrészt, ebből a profitból természetesen adóbevétele származik az államnak.

Az eddig adómentes béren kívüli juttatások megadóztatásával el lehet érni, hogy ne csak a szomszéd tehene dögöljön meg, hanem mindenkié. Ebben az esetben azonban nem lesz mit megfejni.

A szerző a Jegysm.hu online jegyértékesítő cég társtulajdonosa