Bánki Donát olyan műszaki alkotó volt, aki egyben látta a kutatást, a gyakorlati munkát és az oktatást, akiben a szakmai tudás emberséggel és szerénységgel párosult. Műegyetemi tanárként ő vezette be a gépészmérnökök oktatásába a gyakorlati képzést, laboratóriumokat építtetett és tervezett a kutatómunkához. Ennek gyümölcseként építette meg 1902-ben - korát messze megelőzve - az elsőkerék-meghajtású automobilját.

A mérnöki hivatás ma nem örvend különösebb megbecsülésnek a társadalomban. Vannak mérnökök, akiket elismernek - anyagilag, esetleg kitüntetésekkel -, de a fiatalok jelentős része nem szívesen választja a mérnöki hivatást, annak ellenére sem, hogy ebben a szakmában gyakorlatilag nincs munkanélküliség.

Vajon miért ilyen csekély a lelkesedés? Talán túl sokszor esik szó a problémákról, balesetekről, környezetkárosodásokról? Talán a kemény egyetemi munkáról, a sok matematikától félnek? Vagy a szakma eredményeiről nem értesül a nyilvánosság? Ha így van, erről mi magunk is tehetünk, talán nem elég hangos a szavunk, nem elég erős az érdekérvényesítő képességünk.

Pedig kellene és lehetne is beszélni sok mindenről! Hiszen a modern magyar történelemben a műszaki értelmiség kiemelkedő szerepet játszott. Gondoljunk csak arra, hogy Széchenyi Istvánék reformnemzedékében milyen szép számmal akadtak olyan gyakorlati műszaki emberek, akik az ideákat rögtön kőben, fában, vasban tudták megfogalmazni, valósággá változtatni. Maga Széchenyi is felismerte, hogy a gondolatokat körzővel, vonalzóval kell nyomatékosítani, azaz a kézzelfogható világban is alkotni, teremteni kell. Mindig hangoztatta, hogy a reformkorhoz a tiszteletbeli magyar mérnök, az angol Clark Ádám, vagy Vásárhelyi Pál munkássága éppúgy hozzátartozik, mint az övé, vagy nagy ellenfeléé, a szómágus Kossuth Lajosé. A Magyar Tudományos Akadémia és más budapesti épületek, a Lánchíd, a folyószabályozások mind-mind az egykori magyar műszaki értelmiség tehetségét dicséri. De folytathatjuk a sort Jedlik Ányossal, Ganz Ábrahámmal, Mechwart Andrással, a Déri-Bláthy-Zipernowsky hármassal és még nagyon sok nagyszerű mérnökkel. Erre a történelmi hagyományra bátran lehetne építeni.

A magyar műszaki értelmiség szakmai felkészültsége azóta is világszínvonalú, noha a körülmények enyhén szólva nem a legrózsásabbak. Most is, ma is így van ez. Felkészültségünket, tudásunkat, tapasztalatunkat ebben a hazában szeretnénk kamatoztatni, s az ország eminens érdeke, hogy használja mérnökei szilárd és megbízható tudását. Vissza kell szerezni a mérnöki munka presztízsét! Ennek érdekében nem takaríthatjuk meg a vitákat sem az irányító hatóságokkal, sem a politikával. A műszaki értelmiség szellemi kapacitásának, a szürkeállományban rejlő innovációs képességnek a kihasználatlansága megbocsáthatatlan luxus az ország irányítói részéről.

Régi vesszőparipám az utánpótláskérdés égető gondja: ahol csak módomban állt, hallattam a szavam ebben az ügyben. A felsőoktatás látványos expanziója az 1990-es években nem járt együtt átfogó tartalmi, szervezeti megújítással. A részleges szervezeti reformok nem voltak elégségesek a felsőoktatás és a gazdasági szféra közötti kapcsolatok erősítéséhez, és a felsőoktatásnak az innovációban betöltött szerepe sem bővült. Nem valósult meg kellő mértékben a gyakorlatban a dolgozók bevonása az egyetemi oktatásba, sem az oktatók bevonása a gyakorlati feladatok megoldásába. Nem ösztönözték az egész életen át tartó tanulás korszerű formáinak széles körű bevezetését.

Most már a huszonötödik órában járunk! A szakember-utánpótlás tartós gondokkal küzd a felsőoktatástól egészen a szakképzésig. Ennek egyenes következménye, hogy romlott a mérnöki munka megítélése. A szakképzés minőségének javítása valamennyi szinten elengedhetetlen feladat. Ebből nem engedhetünk, ha Bánki Donát szellemiségét és erkölcsi erejét a magunkénak akarjuk. Neki is a folyamatos tanulás és tanítás volt az ideája. Aki nem tanul és a tudását nem hagyományozza át, azon túllép az idő.

Az ország egy világválság következményeivel küszködik. A válságkezelés hatékony formája az EU által biztosított fejlesztési források kihasználása. E pénzek többsége a közcélú létesítmények építésébe áramlik, munkalehetőséget teremt, megpezsdíti a környezetet. Mérnökeink szerint mindenekelőtt a városrehabilitációs projekteknél vannak kiaknázatlan területek; ezeknél meg kell oldani az energiahatékonysági problémákat, van feladat bőven a közlekedésszervezésben és a környezetvédelemben is. Ezek mind-mind fajsúlyos mérnöki feladatok az előkészítéstől kezdve a tervezésen és kivitelezésen át a használatba vételig.

De ugyancsak nagy lehetőség volna, hogy az építőipar fejlesztése révén teremtsünk munkalehetőségeket azok számára, akik kívül rekedtek a munkaerőpiacon. Ez a szektor munkát kínálhatna a szakképzetlen társadalmi csoportoknak is, visszavezethetné őket a munka világába, alkalmat adhatna továbbképzésükre is. Ez utóbbi persze már társadalmi-szociológiai feladat, de az építőiparban a műszaki értelmiség nélkül egy lépést sem lehet tenni.

A mérnökök készen állnak, hogy az ország javára hasznosuljon a tudásuk.

A szerző a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke