Ám európai kampány helyett nemzeti hadjárat folyt minden országban, hiszen a huszonhétféle választási törvény nyomán nem európai pártlistákra vagy európai pártok képviselőire adhatjuk le szavazatainkat, hanem a nemzeti pártok jelöltjeire, akik azonban a közös törvényhozásba kerülvén európai pártok padsoraiba ülnek be, s európai ügyekben foglalnak állást, jórészt olyan kérdésekben, amelyekről az utóbbi néhány hétben egyetlen szó sem esett egyetlen országban sem. Az emberek mindenütt a válságkezelő kormányokon szeretnének bosszút állni.

Pedig ha az év végéig mégis tető alá kerül a lisszaboni szerződés, akkor az Európai Parlament befolyása nagyot változik. Az ügyek csaknem száz százalékába érdemi beleszólást kap, azaz a nemzeti joganyagba átkerülő, tehát valamennyiünk életét közvetlenül érintő döntésekbe szólhat bele. Eddig ez nem egészen így volt, s maga a törvényhozás mindinkább elszakadt az általa képviselt tömegektől. Lehetséges, hogy a mostani hetedik választáson vesz részt a legkevesebb európai polgár, mert a gazdasági válság és a mind kevésbé látható parlament miatt kiábrándult. Az EP maga is sokat tett, hogy hitelességi válságba taszítsa önmagát. De az intézményi felállás is sajátos. Minthogy nincs európai kormány, így ellenzéke sem lehet, vagyis érdemi politikai vitát sem igen lehet folytatni a plenáris üléseken.

A gazdasági válság és egyes országok belpolitikai feszültségei nyomán idén növekedhet a szélsőségesek - balosok, jobbosok, euroszkeptikusok - aránya a törvényhozásban, s egyelőre megítélni sem lehet, hogy a brit, cseh és lengyel konzervatívok és antiföderalisták új szövetsége hogyan befolyásolja a középjobb hozzáállását az európai ügyekhez. S az is csak a következő hetekben derül ki, milyen hatása lesz a végrehajtó testület, vagyis az Európai Bizottság összetételére, ha a középbal egyensúlyba kerül a középjobb erőkkel. A szocialisták kicsit későn kaptak észbe, s még csak most kapkodnak, vajon találnak-e megfelelő ellenjelöltet a bizottság elnöki székében újrázni kívánó néppárti portugál Barroso ellenében.

Ha az új jogosítványokat szerző parlamentet minden eddiginél kevesebb ember választja meg, a hitelességi válság fokozódhat, de akár jót is tehet, mert a kormányok, a biztosok, a képviselők esetleg végiggondolják: merre tovább. Az Amerikából indult pénzügyi válság ugyanis akkor ragadta torkon Európát, amikor az egyébként sem teljesítette tervét, hogy 2010-re lepipálja az Egyesült Államokat tudásgazdaságban és versenyképességben. Most meg már itt liheg a háta mögött Kína, India és sok más feltörekvő ország.
A zöld, karbonmentes gazdaságról, fenntartható szociális modellről álmodozó unió az új világgazdasági rendben aligha állhat helyt, ha kevesebb Európát akar, s nem többet. E dilemma feloldása a valódi tétje a ma kezdődő szavazásnak, de ezt a súlyos kérdést a krízistől szenvedő kormányok és az ellenük magukat nyeregben érző ellenzékek ügyesen elhallgatták. A jövőt illető valódi válaszok hiánya pedig mindannyiunkat sújt majd a következő években.