A szerző mérnök, közgazdász

Valójában tudja ezt Hegyi is, nem véletlenül elkötelezettje az ökoszociális gondolatnak - s nem lenne új ez a szocialisták gondolkodásában sem. "A tőke és a munka ugyanis egyre inkább aszimmetrikus viszonyba került egymással. A szellem kiszabadult a palackból, és egyelőre nem látszik oly erő, amely képes lett visszaállítani a tőke és a munka egyensúlyát." S hiába a ma már elfeledett, megtagadott szerző művében (Gyurcsány Ferenc: Útközben) a felismerés, hogy "a piac globális ereje és hatalma nagyobb a nemzetállamok befolyásánál" a mindennapokban, kivált kormányzati szerepben az unióba való beilleszkedés, a felzárkózás mikéntje kapott hangsúlyt. Viszont ahhoz, hogy helyben jól tudjunk dönteni - látnunk kell, merre is halad a világ.

Földes György (I Love Bokros - a baloldali minimum bukása, Danó Anna interjúja, Kritika, 2009. május) mintha megnyugodna abban, hogy a G20-akban megvan az akarat, hogy kordába szorítsák a pénzügyi szféra túlzott hatalmát, amelyre a globalizációs folyamatok révén tett szert. A G20-ak értekezlete valóban némi reményt mutat: ha nem lehet elbújtatni a pénzeket off-shore cégekben, ha működik a piacfelügyelet, s átláthatóvá válnak az ügyletek - akkor megakadályozható, hogy kialakuljon a mostanihoz hasonló válság, amit hétköznapian nyugodtan nevezhetünk csalásnak is, ezzel talán megoldható, hogy a globális pénzek felett valamiféle globális ellenőrzés működjön. Ám még akkor is megmarad az alapvető gond: a reál és a pénzügyi szféra elkülönülése.

A reálszférától elszakadt a pénzügyi, s önálló életre kelt. A pénz a fény sebességével mozog - a politika és a reálszféra csak cammog utána. A pénzügy kilépett a hagyományos szerepéből - pénzügyi konstrukciókat lehetett adni-venni, pénzért. A reálszférában években számolják a megtérülést - a pénzpiacokon naponta történik a megmérettetés. Ha egy olajfolt kerül a tengerbe - tudható, ki a menedzser, s ki a tulajdonos. A befektetési alapok pedig egy harcos szakszervezeti vezető megtakarított centjeit esetleg olyan vállalkozásokba fektetik, ahol a profitot a gyerekmunka, a munkavédelmi szabályok hiánya biztosítja. S lehet, hogy egy harcos állatvédő megtakarítása állatkínzásból gyarapodik.

Könnyen belátható, hogy ha a verseny "fair", akkor az a gyengébb fél számára előnyös. Minél kevésbé az, annál könnyebben alakulnak ki monopóliumok, annál több az erőfölénnyel való visszaélés.

Az USA hajlamos volt arra, hogy a nemzetközi szervezetekben a verseny elsőbbségét hirdesse - előnyei kihasználása végett -, ugyanakkor erejének kihasználásával protekcionizmussal ellensúlyozza a hátrányait. Kína és India számára a verseny szabadsága előnyt jelent - a piac felügyelete és szabályozása hátrányt, mert szigorúbb feltételek mellett nem tudják annyira alacsonyan tartani az élőmunka költségét.

Mindebből az következik, hogy "igazi" baloldali csak globális keretekben lehet bárki. Ehhez "planetáris népfront" kell. A baloldalnak ma ezt a szövetséget kell építenie, minden törekvése kudarcra van ítélve, ha csak nemzeti keretekre korlátozódik.

Magyarország önmagában keveset tehet azért, hogy a G-akárhányak előrelépjenek nemcsak a pénzügy közvetlen ellenőrzésében, hanem a fair verseny biztosításában, a tulajdonosi, üzleti kapcsolatok, a folyamatok átláthatóságának biztosításában is: belátva és beláttatva, hogy hosszabb távon ez (minden segélyezésnél) kedvezőbb minden fél számára. Nem elvontan a tőke, a profit, a piac ellen kell egy baloldalinak fellépnie, hanem a monopóliumok, az erőfölénnyel való visszaélés ellen.

A baloldalnak a köldöknézés, a sebek nyalogatása helyett a társadalmi kapcsolatokra kell figyelnie. Persze ehhez tisztázni kell: mit is akar mondani "a zembereknek" az MSZP. Mintha még a legfontosabbat sem tisztázta volna magában: elfogadja-e a piacgazdaság létezését? Szóban, dokumentumokban igen, de a konkrét megnyilvánulásaiban már sokkal kevésbé. A piacgazdaság tőkére, profitra, versenyre épül. Csak e keretekben lehet, de ezekben kell is érvényesíteni a szabadság, egyenlőség, szolidaritás követelményeit.

Azt Hegyi is elismeri, hogy a válságkezelésnek, tehát a versenyképesség elérésének prioritása van. Igaza van abban is, amit a költségvetési pénzek felhasználásáról, a bankokról, a fűtéskorszerűsítésről, a csoportszolidaritásról ír. Gondom azzal van, amit a közszolgáltatásokról, azok ingyenességéről állít. Ha igazságosabb, esélyteremtőbb, a szolidaritásra és az egyéni felelősségvállalásra egyaránt építő jövőt szeretnénk, akkor tudnunk kell, hogy a közszolgáltatások "ingyenessége" mennyiben szolgálja ezt, mennyiben nem.

Az "ingyenes" egészségügy például szélsőségesen egyenlőtlen hozzáférést takar, az iskola pedig szegregál a gyakorlatban. Az ingyenesség egyenlőségére való hivatkozás ugyanaz, mint amikor a gazdag és erős országok ez "egyenlő" versenyt hirdetik a komparatív előnyök érvényesülése helyett. Az igazi egyenlőség az, amikor az esélyeket tesszük egyenlővé - vagy legalábbis közelítünk hozzá.

Hegyi nálam jobban tudja: az egyéni életesélyekről csak az iskolába (sokak szerint: az óvodába) kerülésig lehet beszélni - onnan már csak erősödnek a különbségek. Az egészségügyben a hátrányosabb helyzetűek esélyét az növeli, ha a tehetősebbek nem az ő kárukra érvényesítik helyzeti előnyüket, hanem átlátható módon, például kiegészítő biztosításokkal. A kultúrában sem a felhasználás ingyenessége, olcsósága lehet a cél - hanem az, hogy annak igényléséig eljuthasson bárki, szülőhelyétől függetlenül. Ezért kiemelt program kell, hogy legyen a hátrányos helyzetűek számára az óvodai, iskolai nevelés, a továbbtanulást segítő ösztöndíjrendszer, ami viszont forrásként a jobb helyzetűek tandíját feltételezi.

Egy ilyesfajta program tán kevésbé ütős - de őszintébb, realistább. Lehet, ez a program nem lesz elég a 2010-es győzelemhez, mivel nem úgy néz ki, hogy az igazság és a realitás lenne az eljövendő, vagy a most folyó kampány lényege -, de legalább vállalható kormányon, ellenzékben egyaránt. S lehetőséget adna az MSZP-nek a feltámadásra. S van még egy követelmény, ami mára klasszikussá vált: "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani". Ezt nem Hegyi Gyulának mondom - ő maradéktalanul megfelel ennek. De akik már most listákat állítanak össze - legalább ezen gondolkodnának el. Eddig elég volt a bérből-fizetésből élők, a nyugdíjasok támogatása, a jobboldal arroganciája. Ma már nem elég. Nincsenek társadalmi kapcsolatok, közösségek - melyek jelentőségét a klasszikus szociáldemokráciától meg lehetett volna tanulni.