Jobb ügyhöz méltó hevülettel támadja Balázs András és Kaderják Dániel a Kopint-Tárki-t (Jegyrendszer? Az ingyenebéd ára, május 18.), amely felmérést végzett egy cafeteriaelem, a melegétel-utalvány várható felhasználásáról a megadóztatása után, és elemezte a változás költségvetési hatásait. Felmérésünk a szerzőket szabad asszociációs alapon arra emlékezteti, amikor a cukorgyárak az édesítőszerek rákkeltő hatását azok extrém túladagolásával kívánták kísérletileg igazolni. Magyarán azt állítják, hogy a felmérés manipulatív célokat szolgált. Teszik ezt anélkül, hogy a felmérés eredményeinek egyetlen elemét is cáfolnák, avagy kiinduló feltétezésünk realitását érdemben vitatnák. Ezt az inszinuációt nem vesszük zokon, betudjuk annak, hogy a szerzőket valamilyen - általunk nem ismert - okból erős indulatok feszítik.

Érdemes azonban a kérdést józanul és reálisan is megvizsgálni, mégpedig két szempontból: 1. mekkora adóbevétel várható a cafeteria adóztatásából; 2. mit kezdjünk az utalványokkal mint pénzhelyettesítő eszközökkel a magyar pénzügyi-fizetési rendszerben. A Kopint-Tárki felmérése kizárólag az első kérdésre vonatkozott: megkísérelte megbecsülni, mekkora bevételt várhat a fiskus a melegétel-utalványok megadóztatásából.

Minden olyan állami szabályozási változtatás előtt, amelynek érvényesülésében az érintettek reakcióinak fontos szerepük van, érdemes hatásvizsgálatot készíteni, különösen, ha az adott változtatásból a költségvetés valamekkora bevételre számít. Ha az utalványok adása a vállalatok számára kötelező lenne, akkor pontosan tudhatnánk, hogy egy adott adóráta kivetése mekkora pluszbevétellel jár. De a cafeteria esetében nem ez a helyzet. Egy eddig adómentes juttatási lehetőséget tervez valamilyen - nem jelentéktelen - adókulccsal megadóztatni a kormány. Felmérésünk idején, februárban az általunk feltételezett adóráta még valamivel alacsonyabb is volt, mint ami márciusban az Országgyűlés elé került, majd visszavont törvényjavaslatban szerepelt (52,87 százalék). Jelenleg 32 százalékról szólnak a hírek.

Ha az adóztatottaknak választási lehetőségük van, akkor feltétlenül szükséges felmérni az érintettek reakcióit ahhoz, hogy a várható adóbevételről információhoz juthassunk. Ha a döntéshozók nem ezt teszik, nagy hibát követhetnek el, mivel olyan adóbevételekre számítanak, amelyek valószínűleg nem folynak majd be, ezért a költségvetés egyensúlya ismét felborulhat. Láttunk erre elég példát az elmúlt években, melyek következményei kapkodó, tűzoltó jellegű egyensúlyjavító intézkedések voltak.

A Kopint-Tárki felmérése jelezte, hogy a munkaadók étkezési utalvány, illetve részleges bérkorrekciók formájában a korábbi utalványérték összesen 44,2 százalékát juttatnák a munkavállalóknak, és ennek alapján végeztünk kalkulációt a várható költségvetési bevételekről. Nem minősítettük sem az adóztatás tényét, sem a mértékét, sem a kapott eredményeket. Azt gondoljuk, hogy a felmérés fontos adalék volt a tervezett intézkedés hatásvizsgálatához, olyanynyira, hogy a Pénzügyminisztérium által az OÉT elé terjesztett anyag már ezzel az aránnyal számol. Munkánk tehát nem volt hiábavaló.

De vajon miért váltott ki a szerzőkből ilyen hevületet egy egyszerű hatásvizsgálat? Nem érdemes összeesküvést sejteni a háttérben, a kapott eredmények elég hihetőek; aki kételkedik benne, annak szabad a vásár, kérdezzen meg 10-20 ismerős vállalkozót, hogy az eddig adózatlan juttatásból mennyit hagyna meg 50 vagy 32 százalékos adóztatás esetén. Aki látott már közelről magyar vállalkozót, az nem kételkedik eredményeink realitásában.

Ami pedig az utalványoknak a magyar pénzügyi-fizetési rendszerben betöltött szerepét illeti: elvileg nyilván mindenki egyetért azzal, hogy a kívánatos az lenne, ha az általános egyenértékes szerepét kizárólag a pénz tölthetné be, és ha egyszerűsödne az adórendszer.

Nos, a PM által javasolt változtatások egyik célt sem szolgálják. Nem szüntetnék meg az utalványokat, hanem egy sokadik nagyságú adórátát vetnének ki rájuk, ráadásul nem is egyformát (pillanatnyilag 32 százalékot a melegétel-, 54 százalékot a hidegétel-utalványokra). Ettől a magyar adórendszer nem fog egyszerűsödni.

Nem szűnnének meg a szerzők által erősen kifogásolt nyomdai költségek, sem pedig a jegykibocsátók bevételei. Az utalványok nyomdai költségeinek a felemlegetése egyébként is furcsa: a szerzők az utalványok ellen azzal érvelnek, hogy a nyomdai költségek az utalványok értékének 4-6 százalékát emésztik fel. Ennyi erővel azt is mondhatnák, hogy, mivel a pénzérmék és a papírpénz előállítása nagyon drága, el kellene tekinteni tőlük.

Ami pedig a MÁV példáját illeti, a szerzők érvelése itt még inkább elfogult, és nem is méltó a téma komolyságához. Azzal érvelnek, hogy a MÁV alkalmazottai nagyon lassan, nehézkesen és bürokratikusan intézik az üdülési csekkek ügyeit. De ez témánk szempontjából teljesen közömbös. A MÁV mindent nehézkesen és bürokratikusan intéz. A bürokrácia élő kövületének riasztó példája azonban nem univerzális analógia; tessék kipróbálni, mennyi idő alatt fogad el egy átlagos pincér egy étkezési utalványt; eláruljuk, seperc alatt.

A félreértések elkerülése végett megismételjük: nem gondoljuk, hogy az utalványrendszer ideális megoldás a magyar munkavállalók nettó keresetének alakítására. Csakhogy az évek folyamán ez beépült a bérszerkezetbe, s csak óvatosan, a bonyolult összefüggéseket figyelembe vevő háttérszámítások elvégzése után lenne szabad kivezetni.

Az alkalmazott közgazdaságtannak van egy manapság mellőzött területe, a "második legjobb" gazdaságtana (lásd Richard Lipsey vonatkozó műveit). Ez a témakör értelmezéséhez és kezeléséhez hasznos támpontokat kínálhat. A lényege: amenynyiben a piacokon sokféle tökéletlenség létezik, akkor a szabadpiaci viszonyok létrehozása egyetlen területen a rendszer egésze szempontjából több kárt okozhat, mint hasznot hozhat. (Példa: ha egyetlen termékcsoport vámját szüntetik meg, annak egészen mások a következményei, mint ha a vámokat általában eltörlik.)

A kormány kitüntetett célkitűzése, hogy a bérekre rakódó adóterheket mérsékelje. A jelenleg ismert adómódosítási verzió szerint a személyi jövedelemadó kulcsának és sávhatárának változtatása következtében a munkavállalóknak - a jövedelem nagyságától függően - havonta 1-15 ezer forinttal több nettó jövedelem marad a "zsebükben". Ha azonban ezzel egyidejűleg a munkavállalók jelentős része 5-15 ezer forint adómentes juttatástól eshet el, akkor a kép már jóval árnyaltabb. Ez azonban láthatólag elkerülte a MÁV-alkalmazottak munkatempójára koncentráló szerzők figyelmét.

A szerzők a Kopint-Tárki munkatársai