Hatvanhárom éves, 23 éve özvegy, gyermekeimet egyedül felnevelő asszony vagyok. Az iskolában iskolaköpenyt hordtunk, a tízóraink két deci tej és egy kifli volt. A nyári szünetben építőtáborba mentünk. Fiatal felnőttként jóval több fizikai munkát végeztünk, mert a háztartások nem voltak ilyen nagymértékben gépesítve. Ellentétben a mai elkényelmesedett kismamákkal, kézzel mostuk gyermekeink pelenkáit, akik a gyes tekintélyes részét eldobható pelenkákra költik. A szombat, néha még a vasárnap is munkanap volt, vagy társadalmi munkával telt. Korosztályunk - talán éppen a nehézségeknek köszönhetően - sok-sok értékes embert "termelt" ki. Volt értelme, értéke, eredménye, ha valaki jól dolgozott.

A mi korosztályunk - fájdalom - mára púppá vált az ország hátán. Sokszor szóba kerül ez manapság, de a Hámor Szilvia -Batka Zoltán szerzőpáros május 7-i,
Kisebb szatyor is elegendő lesz a nyugdíjasoknak... című írásával profi módon szúr hátba bennünket. Leplezetlen kárörömmel és cinizmussal elemzi a nyugdíjasok jövedelemelvonásának várható következményeit. Szinte süt a sorokból: úgy kell nektek, miért öregedtetek meg! Fölöslegesek vagytok! Ha ti nem lennétek, több tellene nekünk!

Az világos, hogy változnak az idők, de
a társadalmat emberek alkotják - szót kéne tudni értenünk egymással. Mivel a két újságíró is lesz nyugdíjaskorú, mit is mondhatnék? Hasonló jókat kívánok!

Szentesi Róbertné

Budapest

(Elnézést kérünk a félreérthető címért. Hámor Szilvia kolléganőnk nyugdíjas - A szerk.)