Üde kivételt jelentett a Kertesi Gáborral készült beszélgetés (Magániskolák - közpénzből, május 9.). Kertesi észérvekkel, számításokkal bizonyítja igazát, melynek végkövetkeztetése, hogy pillanatnyilag ő sem lát esélyt a jelenség megszüntetésére, az eddigi intézkedések, a befektetett milliárdok feleslegesek voltak.

Néhány gondolattal én is beszállnék a vitába. Feljogosítom magam, mert húsz évig voltam egy olyan iskola igazgatója, amelyben rendeletek és főleg pénz nélkül is megoldottuk az esélyegyenlőséget. Iskolám a 80-as évek közepéig helyt adott egy teljesen szegregált cigányiskolának, ahol alsó tagozatos gyerekekből csináltunk kis létszámú osztályokat. Nálunk érvényesült a ma divatos mondás: nem tananyagot tanítottunk, hanem gyereket! Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket. Tanítóik nem az előírt követelményeket szajkózták, ellenben megtanították őket helyesen beszélni, alapvető emberi normákra, a maguk szintjén írásra, olvasásra, alapvető számolási ismeretekre. A nyolcvanas évek végén saját elhatározásból felszámoltuk a cigányiskolát, hozzájuk integráltuk be a többi alsósunkat. Mindenki elfogadta döntésünket.

Amíg politikától vezérelve nem feszegették az esélyegyenlőtlenséget, felénk senkinek eszébe sem jutott, hogy ilyen kérdés egyáltalában létezik. A szegregációt nem az iskolák meg a fenntartók csinálták és csinálják. Mit tegyen az a falusi iskola, ahol a lakosság háromnegyede halmozottan hátrányos helyzetű? Ott csak "szeg-regált" oktatás lehet a mai nézőpont szerint. Ugyanez a helyzet egyes városi iskolákban is. Ha egyszer ezek a családok egymás közelében szeretnek élni és lakni, akkor gyermekeiknek is a legközelebbi iskolát fogják választani. A szegregáció legfőbb okáról szemérmesen hallgatunk, nem illik róla beszélni. Arról van szó, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagyobb hányada csak bizonyos tanulási szint elérésére képes, függetlenül a szegregációtól vagy az integrációtól. Olyan hátrányokkal indulnak, amelyeket az óvodák, iskolák nem tudnak bepótolni. Az esélyegyenlőségi tervekbe beíratták velünk, hogy minél többen szerezzenek érettségit. Akkor az emelt szintű után gyorsan csináljunk egy alsó szintű érettségit is, különben az érettségi rangja teljesen elvész.

Kevesebbet kéne az iskolák integrációjával foglalkozni. Teljesen felesleges az erőlködés, a rengeteg kidobott pénz és az iskolák megbélyegzése. Az elkötelezett tanító nénik évtizedek óta tudják a dolgukat, és kihoznak mindent ezekből a gyerekekből, mindenféle akciótervek nélkül is. Kellenek kétkezi munkások, olyan munkahelyek mindig lesznek, ahová nem kell szakképesítés. Ők szívesen végzik el ezeket a munkákat, csak találjuk meg. Nyugodjunk bele, hogy nem fognak tizennyolc éves korig iskolába járni, hogy nem bírják elvégezni még az általánost sem. Ettől még a társadalom megbecsülendő és hasznos tagjai lehetnek a jövőben is, mint ahogy voltak a közelmúltban is, amikor volt a szülőknek munkájuk, értelmes napi elfoglaltságuk.

A tehetségeiket pedig értelmesen karoljuk fel, rájuk érdemes lesz a pénzünket is költeni.

Pécsi László

Kalocsa