Ez már csak azért is szomorú - s most egy pillanatra lépjünk ki a magyar dimenzióból -, mert az unió 27 tagországának június 4. és 7. között képviselőket választó polgárai nagyrészt nem is sejtik, hogy a kontinens jövőjét szabályozó törvények, rendelkezések négyötödét ez a parlament szavazza meg. Egyszóval az életü(n)kre sokkal, de sokkal nagyobb befolyással van, mint sejtené(n)k. Ehhez képest többé-kevésbé "belőhető", hogy a szavazásra jogosult uniós polgároknak jó esetben is legföljebb a harmada választ.

Európában semmi nem akar változni abban az értelemben, hogy az embereket legelébb az otthoni dolgok foglalják le. (A Fidesz például nem is akarja fárasztani a szavazóit Európával. Ő az MSZP-vel mérkőzik.) Bizonyos fokig jogosan, mert például az unió nem vethet ki adókat. Márpedig ez az, ami a legközvetlenebbül érint mindenkit. Bizonyos fokig azonban - és nem csak az előbb említettek miatt - indokolatlanul, mert akármennyit csalnak is a politikusaik a költségelszámolásokkal (lásd a minapi orbitális brit botrányt), a hazai pártokból való kiábrándulás önmagában nem értelmes ok arra, hogy a választó a maga elégedetlenségét éppen egy európai választáson "verje le" azokon, akik őt mértéken felül adóztatják, ráadásul még elvárásait sem teljesítik. Az uniónak ezekhez az ügyekhez semmi köze.

Értelmes vagy nem értelmes: ez lesz. Az alacsony részvétel szokás szerint a kis pártoknak kedvez. Brit példával élve két olyan is említhető, amelyiknek esélye sincs arra, hogy a Westminsterbe egy általános választáson bekerüljön, de most jó esélye van arra - bármilyen szélsőségesen unióellenes -, hogy megkaparintson egy-két helyet az unió 736 fős parlamentjében. Ez a széljárás kedvez a magyar Jobbiknak is - feltéve, hogy a választók is úgy akarják. (Ez a Fidesz és a Jobbik "külön meccse".)

Noha az Európai Parlament két legnagyobb tömörülése - a néppárti és a szocialista - elvileg ideológiai alapon szerveződött, a tapasztalat az, hogy amikor a nemzeti érdekek képviseletéről van szó (de csak akkor) a nemzeti táborok (nem frakciók, hiszen ilyenek nincsenek) együtt szavaznak. Ebben az értelemben, ha visszataszító is esetleg, indokolt arról beszélni, hogy a Magyarországról beszavazott képviselők, akik az összlétszámnak a három százalékát is alig teszik ki, esküdjenek fel a nemzeti érdek képviseletére. De mi az? Kisebbségvédelem és slussz?

A munkáspárti meg a konzervatív brit egyformán brit állampolgár, nekünk, "vérségileg" magyaroknak azonban vélhetően olyan képviseletünk lesz, ahol magyar származású, anyanyelvű, kultúrájú emberek különféle "politikai nemzeteket" képviselnek majd. Orbán Viktor azt mondja, "egységes, Kárpát-medencei magyar politika van csak". Nem óhajtanék Fico prókátora lenni, de kérdés, hogyan tartozik majd szavazni Tőkés László vagy Bauer Edit, ha történetesen román vagy szlovák állami érdek forog kockán? Olyan esetleg, amelyik nincs szinkronban a magyarral? "Hazaáruló" lesz? Végtére is nem magyar, hanem román és szlovák "színekben" jutott európai parlamenti képviselethez, ám a jelek szerint halálosan komolyan veszi Orbán mondatát. Mi lesz akkor, ha a Fidesz elnökének szentenciájához híven az őt delegáló országot, annak kormányát panaszolja be Brüsszelben, folyamatosan is meg joggal is (vö. magyarellenes diszkriminációk)? Az uniónál keres védelmet saját államával szemben? Szóval, érdekes dolgoknak nézünk elébe.