A szerző közgazdász

Az időzítés meglepő: amikor az SZDSZ minden erejével arról próbálja meggyőzni a választókat, hogy menjenek el szavazni és küldjenek liberális képviselőt az Európai Parlamentbe, Magyar azt állítja: "szinte érdektelen, hogy a június 7-i választáson az SZDSZ és az MDF bejuttat-e 1-1 képviselőt az Európai Parlamentbe". Emiatt azonban fájjon azok feje, akik ma is tagjai a pártnak, melynek alapításánál mindketten ott voltunk, s amelyet én másfél éve elhagyni kényszerültem. De az számomra is fontos kérdés, hogy feloldható-e a magyar politikai liberalizmus valamiféle "polgári középben", amely az MDF és az SZDSZ összefogásával jönne létre.

Magyar szerint a magyar politikai színtéren két nagy populista párt, "két pogány" van jelen, amelyek egyaránt az adót nem fizető tömegek szavazataira vadásznak, az adófizető kisebbséget viszont nem képviseli senki. Az öngondoskodást vállalók, a "működőképes Magyarország" képviselete lenne a "polgári közép" feladata, ezt kellene az SZDSZ-t és az MDF-et szembeállító "személyi ellentéteket", "szűkkeblű pártbüszkeséget" félretéve létrehozni.

Az elmúlt két évtizedben új világ épült itt a szocializmus romjain. Ennek kialakításában e két rendszerváltó pártnak kétségtelenül meghatározó szerepe volt. Magyar Bálint joggal büszke arra, hogy az általa szerkesztett Kék könyv adta meg a rendszerváltás forgatókönyvét. Kis János és Tölgyessy Péter - és Antall József, Sólyom László - elképzelései szerint alakult az új közjogi szerkezet, és a szabad demokraták - Tardos Márton, Soós Károly Attila és kollégáik - felfogása szerint az új gazdasági berendezkedés, melyet a magántulajdon túlsúlya és a külvilágra nyitott gazdaság jellemez. Ám a kemény csaták, amelyek a két rendszerváltó párt viszonyát a kezdetektől jellemezték, nem pusztán személyes ellenszenvek és politikai rivalizálás eredményei voltak, hanem abból következtek, hogy a két párt sok tekintetben másképpen képzelte a felépítendő új Magyarországot.

Ilyen újrakezdés idején nagyon fontosak az olyan kérdések, mint hogy miként képzeljük a nemzet és az egyén szabadsága közötti viszonyt, mennyi kollektivizmust és mennyi egyéni jogot szeretnénk az új világban. Mennyire ismerje el a közösség polgárainak szabadságát hitük, gondolkodásuk, életvitelük, szokásaik szabad alakításában, és mennyiben várja el tőlük egységes normák követését. A nemzeti konzervatívok újrakezdték a sérelmi politikát, Trianon folyamatos felemlegetését, míg a liberálisok a szomszédokkal való megbékélés híveiként a magyar kisebbségek emancipációját elkülönítették a határkérdés nyílt vagy burkolt felvetésétől. A liberálisok kiállnak a hazai etnikai és életmódkisebbségek emancipációjáért, a melegek jogaiért, a kisegyházak híveiért, és azt várják el az államtól, hogy legyen semleges a világnézet és az életmód kérdéseiben. A nemzeti konzervatívok "keresztény Magyarországban" gondolkodnak. Megtűrik ugyan, de devianciának tekintik a vallástalanságot vagy a kisegyházak követését, és jobbnak látnák, ha a melegek nem képviselnék feltűnően identitásukat.

Ezek, ha tetszik, "szimbolikus ügyek", de egy új társadalmi normarendszer kialakulásakor korántsem mellékesek. Vannak "kézzelfoghatóbb" ügyek is, amelyekben nagyon más volt és mindmáig nagyon más a két párt álláspontja. A büntetőpolitikában az MDF - a Fidesszel együtt - represszív büntetőpolitikát szorgalmaz, újra meg újra előveszi a büntetési tételek súlyosbításának gondolatát, az SZDSZ viszont - az európai irányzatokkal összhangban - az alacsonyabb büntetési tételek, az alternatív büntetési módok keresésének híve. Az MDF - az egykori Kisgazdapárttal és a Fidesszel együtt - mindmáig a protekcionista föld- és agrárpolitika híve, míg a liberálisok a földpiac liberalizálásáé, a hatékonyság- és minőségorientált agrárpolitikáé. A protekcionizmust a kereskedelemben, a külgazdasági kapcsolatokban is markánsan képviseli az MDF, s ennek jegyében gyakran fordult szembe az SZDSZ által markánsan képviselt versenypárti törekvésekkel. Az adók csökkentése szinte az egyedüli pont, amit az MDF a liberális gazdaságpolitikából elfogad - elvégre ez mindenkinek rokonszenves -, de a privatizációt illetően korántsem egyértelmű az álláspontja. Egészségpolitikusai a Fidesszel együtt élesen elutasították az SZDSZ reformpróbálkozásait. Végül nagyon más a két párt álláspontja az állam jövedelempolitikáját illetően. Amit ma elsősorban a Fidesznek szoktunk tulajdonítani - a középosztályhoz tartozó családok támogatását a családi adókedvezménnyel -, eredetileg MDF-es gondolat, s ebbe a vonalba illik az örökösödési illeték megszüntetéséért vívott harc is. Az SZDSZ ezzel szemben az állami jövedelempolitikától a szegények, elesettek megsegítését várja, s az adókedvezménnyel szemben a családi pótlék emelésének híve, s az Országgyűlés pártjai közül egyedüliként - nagyon helyesen - nemet mondott az örökösödési illeték visszaszorítására.

Egy pártot annak alapján helyes megítélni, hogy milyen törvényeket kezdeményez, illetve támogat a parlamentben, és milyeneket utasít el. Dávid Ibolya radikális gazdaságpolitikai szövegeket adott elő a nemzeti csúcson és a napirend előtti felszólalásaiban - majd amikor kétszer is szavazni lehetett a tizenharmadik havi nyugdíj csökkentéséről, illetve megszüntetéséről, a tizenharmadik havi közalkalmazotti fizetések megszüntetéséről, a gyed és a gyes korlátozásáról, akkor nem állt oda a stabilizációs politika mellé. Az MDF "felelős" gazdaságpolitikája kirakati termék, amely bent a boltban nem kapható. Az SZDSZ, ha követhetetlen kacskaringókat írt is le az elmúlt év során, amikor az ország ügye megkívánta, fegyelmezetten felzárkózott a kormány népszerűtlen döntései mellé. Így azután az elmúlt években is volt párt a magyar Országgyűlésben, amely, ahogy annak idején a vatikáni megállapodásra, a státustörvényre, most is nemet mondott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának intézményesítésére. Ez a lehetőség szűnne meg, ha a liberalizmus politikai képviselete feloldódna valamiféle "polgári középben".

Egyáltalán: mit jelent a "polgári közép"? Ma a magyar politikában szinte mindenki polgári. Polgári ma is a Fidesz, a "polgári körök" kezdeményezője, amely ma is "polgári kormányként" emlegeti az Orbán-kormányt. "Polgári baloldalnak" nevezi magát olykor az MSZP is. A politika tartalmáról ez a kifejezés semmit nem mond. Maga a "közép" is félrevezető, hiszen a liberálisok a szabadság dolgában, az emancipáció dolgában (ideértve állam és egyház elválasztását vagy a melegjogokat is), a magántulajdon és a verseny melletti elkötelezettségükben, a világgazdasági integráció dolgában nem "középen" vannak, hanem a szabadság és a verseny melletti elkötelezettség "szélső" pólusán. Ezért érdemes a liberálisokra szavazni, ha valamiért. Erről mondana le a "polgári közép" üres koncepciója.

Azoknak az ügyeknek a többségében, amelyek a magyar politikai liberalizmust a jobboldaltól, benne az MDF-től oly markánsan megkülönböztetik, az SZDSZ rendre a szocialistákban talált partnerre. Velük vitte végig a privatizációt és immár a harmadik stabilizációt, velük védte meg a Fidesz-kormány idején állam és egyház elválasztását, velük fogadott el olyan, emberjogi szempontból fontos törvényeket, mint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény vagy a drogfogyasztás részleges liberalizálása, velük közösen kötötte az alapszerződéseket és utasította el a kettős állampolgárságot. A szocialisták sok dologban következetlenek voltak (hadd emlékeztessek csak a vatikáni megállapodásra, a státustörvény megszavazására vagy az egészségbiztosítási reform körüli kötélhúzásra), a jobboldal, s benne az MDF azonban következetesen állt és áll szemben mindennel, ami a liberálisok számára fontos. Ez az alapja annak, hogy az SZDSZ háromszor is koalícióra lépett az MSZP-vel, és sok fontos dolgot ért el e koalíciókban. Magyar Bálint ugyanúgy híve volt ezeknek a koalícióknak, mint én. Bizonyára tudta: a liberálisok számára a magyar politikában a szocialistákkal kötött szövetségben nyílt politikai cselekvési tér, s nem valamiféle "polgári középben". E koalíciókban lehetett fontos liberális célokat érvényesíteni. Bármit gondoljunk is tehát a hivatalos SZDSZ-nek az elmúlt években folytatott politikájáról, nem lehet számunkra liberálisként érdektelen, hogy mi történik vele mint liberális párttal június 7-én.