A szerző újságíró, Kolozsvár

A hatalomra kerülő politikai alakulatot a választók (elődjéhez hasonlóan) azért emelik a hatalomba, hogy kiigazítsa azokat a túlzásokat, melyeket az ellentétes ideológia jegyében kormányzó előd (elkerülhetetlenül) elkövet. A kiigazítást követően ugyanis minden politikai alakulat (ha hű marad ahhoz a politikai doktrínához, melynek képviseletében megválasztották) a kormányzás második részében maga is kezdi felborítani az éppen kialakított egyensúlyt.

A szakmai intézmények élére tehát olyan vezetőket kell kinevezni, akik végrehajtják ugyan a kormány célkitűzéseit, de a maguk szigorúan szakmai nézőpontjából megpróbálják a végrehajtást a szakmaiság keretei közt megtartani, azaz mérsékelni és nem fokozni az aránytalanságokat. Ezért aztán a társadalmi rendszer kiegyensúlyozott működésének egyik alapfeltétele a hivatalnoki kar állandóságának és szakszerűségének garantálása. A Romániában szokássá vált (és amíg hatalmon volt, az RMDSZ által is elfogadott) politikai tisztogatások rendszere élesen szemben áll a demokrácia alapelveivel.

Akkor azonban, ha a tisztogatásokat természetesnek fogadjuk el, aligha csodálkozhatunk azon, hogy az írott és az elektronikus román sajtó nem csinál nagy ügyet a dologból. Azon sem igazán lepődhetünk meg, hogy a magyar tiltakozások sem váltanak ki a román újságírók körében túlzottan nagy érdeklődést. Még akkor sem, ha tudjuk, az érdektelenség nyilvánvalóan nem egészen spontán, a nacionalista érzületnek is meg van benne a maga szerepe. A román "visszafogottságot" az is megtámogathatja, hogy az RMDSZ képviselői (ha a nem RMDSZ-re szavazó magyarok arányát is figyelembe vesszük) az elmúlt két esztendőben, a liberálisokkal való együttkormányzás során közismerten országos számarányukat meghaladóan vettek részt a politikai hatalomban.

A központi intézmények területi fiókjainak pártkatonákkal való feltöltése sajnos nem csupán etnikai szempontból sérelmes. Még inkább az a politikai rendszer működését érintő következményeiben. Ez a román "szokásjog" ugyanis egyértelműen a klienterális politizálást favorizálja. Azt a gyakorlatot, amikor a politikai küzdelmeket nem az ideológiai preferenciák, hanem - az ideológiailag nagyjából azonos arányban megosztott választótestületnek a váltógazdálkodás igényei szerint változó preferenciáit felülírva - a klientúrák és az általuk mozgósított családi, ismeretségi és érdekközösségi kapcsolatháló dönti el. A mostani "tisztogatásokat" is elsősorban ennek a kapcsolathalónak az életben tartása indokolja. A szociáldemokraták és a liberális demokraták épp azért álltak össze politikailag képtelen és csak kínkeservesen fenntartható nagykoalícióvá, hogy klientúrájukat kielégítsék. A "kiéheztetett" klientúra ugyanis elfordulással fenyegetett. Ez a veszély sajnos az RMDSZ esetében is fennáll.

Úgy vélem tehát, hogy az etnikai sérelmeket is arra kéne felhasználnunk, hogy Európát mindenekelőtt ennek a klienturális rendszernek a (nem csupán etnikai) jellegű veszélyeire figyelmeztessük. Hogy erre még (a mindenkori ellenzéki) Tőkés László is képtelen és a jelenségben pusztán a (valóban erősödő) nacionalizmust látja, sajnos legalább annyira jellemző a püspök-politikus, mint a román sajtó szemléleti korlátaira.