Mint látható, Barack Obama kinyújtott keze mindenütt "összeszorított öklökbe" ütközik - és ezért az elnök még fog kapni a fejére Amerika konzervatívjaitól. Szépen röppennek föl az egyre nagyobb hatósugarú(nak látszó), immár ballisztikus rakéták Iránból meg Észak-Koreából; sem itt, sem ott nem állnak le a nukleáris fegyverkezési programmal, mindkét helyen köpnek az ENSZ határozataira és a vonatkozó nemzetközi egyezményekre, de leginkább a kísérletezések tilalmára. Tehetik, mert - diktatúrák lévén - se odahaza, se a világban nincs rajtuk elszámolási kényszer.

Politológusok ezrei nyilvánítanak véleményt arról, hogy Észak-Korea vajon miért taszít el magától két kézzel mindenfajta közeledést, miért kezdte újra két évvel ezelőtt berekesztett nukleáris programját, miért vonult ki "örökre" a nagyhatalmakkal folyó egyeztető tárgyalásokról, miért bánik kíméletlenül, önsorsrontóan a 38 ezer észak-koreainak munkát adó dél-koreai vállalatokkal, miért kényszeríti a fél világot tiltakozásra stb. Minden véleményben van valami okosság: igen, meglehet, hogy kívülről követhetetlen utódlási-hatalmi harc folyik arrafelé a beteg Kim Dzsong Il vezér öröklésre váró fiai és a mögöttük elhelyezkedő katonai-bürokratikus elit versengő csoportjai között, és "valaki" a sok "nem"-mel tekintélyt akar parancsolni. Sok minden más is meglehet.

Egy biztos: miként Irán papi, úgy Észak-Korea militarista rezsimje is betegesen vágyik az elismertségnek és tiszteletnek arra a fokára, amit a szemében csakis a nukleáris fegyverek birtoklása jelent. Noha ezernyi jó célra is költhetnék a pénzüket, kivált a koreaiak, akiknél kétévente beüt az éhínség, valamiképp osztoznak abban az érzésben, hogy csak akkor tárgyalnak velük egyenlőkként, csak akkor "tisztelik" őket, válnak emancipálttá, ha bekerülnek abba az atomklubba, ahová például India és Pakisztán az atomsorompó-egyezmény áthágásával - de a nagyhatalmak szemet hunyásával - bekerült. Pandora szelencéje sajnos már akkor kinyílt, és hiába fűződik a világnak elemi érdeke ahhoz, hogy az imént említett klub tagsága ne szaporodjék, van nékünk példánk máshonnan is, hogy mit érnek az "egyedi kivételekre" vonatkozó, önigazoló bizonykodások. Célozhatnék itt gonoszul Koszovó függetlenségének egyoldalú deklarálására, amelyről csak a naiv és erős emberek merik hinni és mondani, hogy nem teremtett precedenst...

Én csupán annak a (bevallottan) amortizálódott erkölcsi álláspontomnak szeretnék hangot adni, hogy a világunk egyre perverzebb állapotba jut. Az önbecsülés hamis illúzióját és a mások rémisztésének kék madarát kergető, szánalomra méltó, gatyátlan, a fiataljaiknak se munkát, se perspektívát adni nem tudó, olykor éhező országok kapkodnak atomfegyverek és rakéták után, s mi tehetetlenül szemléljük, hogy meg is szerzik azokat. És fogalmunk sincs róla, mi lesz akkor, ha a bombáikat meg a rakétáikat a hozzájuk kuncsorgóknak tovább is adják, és a lánc végén egyszer egy őrült megnyomja majd azt a bizonyos gombot.