Az uszítás szabadságának elve soha, semmilyen liberális kánonban nem szerepelt, a véleményszabadság elvéhez semmi köze. Az uszítás büntetéséhez semmilyen engedményt és kivételt nem kell tenni, semmilyen törvényt nem kell alkotni, mert azt a hatályos magyar törvények büntetik, akár a holokauszt tagadásával uszítanak, akár mással. Ha igaz, hogy a holokauszt tagadása minden formájában uszítás, akkor azt a hatályos törvények szerint is büntetni kell. Ha ez nem igaz, akkor viszont elesik az az érv, amire Fodor (sokakkal együtt) hivatkozik.

Akár így, akár úgy, abban aligha lehet vita, hogy a holokauszt helyeslése még alkalmasabb az uszításra, mint a tagadása. Márpedig nálunk régóta lehet tömegesen és büntetlenül tüntetni a holokauszt mellett: "Indul a vonat, Auschwitzba...", "Icig, Icig, nem jutsz el Auschwitzig..." Az uszítást ugyanis csak a jog bünteti, a jogalkalmazó nem! Az egyszerűen szabotálja ezt a törvényhelyet. Ha a törvényt kiszélesítik, akkor azt fogja szabotálni. Az uszítás joggal frusztrált célpontjai meg azt hiszik, a véleményszabadság védelmezői tagadják meg tőlük a védelmet, holott ezt az éppoly független, mint amilyen tanácstalan ügyészség és bíróság teszi.

Dr. Kende Péter feljelentése nyomán a BRFK írásba adta, hogy nem tekinthető uszításnak az Így gondozd a zsidódat! cím alatt az interneten terjesztett szöveg, melyben olyan bátorító kitételek olvashatók, mint például: "Kéményen keresztül mentek majd világgá...,? Téged sem kerül el majd a szappanfőzde...,? Skalpjaitokból lámpaernyőt készítek..." stb.

"Liberálisként általában nem vagyunk hívei az értelmetlen tiltásnak, de a jogszabályok betartatásának igen" - írta lapunkban februárban Merker Dávid fiatal szabad demokrata politikus, beszámolván róla, milyen elképesztő rabulisztikával tagadta meg az ügyészség a nyomozást Goebbels hírhedt propagandafilmjének, a Jud Süssnek a terjesztésével kapcsolatban.

A holokauszttagadó demonstráció ügyében hozott botrányos ügyészségi döntés már nem is a törvényre, hanem a törvényt szabotáló ítélkezési gyakorlatra hivatkozik.

Törvényszerű és logikus, hogy azok lépnek fel legélesebben az uszítás büntetésének elszabotálása ellen, akik a legszélesebben értelmezik és legeltökéltebben védik a szólásszabadságot (pl. a TASZ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, Sólyom László, Kis János, Halmai Gábor, Gusztos Péter stb.). A szabadság ugyanis csak ott van biztonságban, ahol a polgár is biztonságban van. A szabadság és a biztonság értékei pedig csak úgy egyeztethetők össze, ha a biztonságunk ellen nem uszító szólás szabadságát nagyon határozottan védjük, az uszítót meg határozottan büntetjük.

Vitákra is, tettekre is szükség van ahhoz, hogy a mai tarthatatlan jogértelmezési gyakorlat megváltozzék. De ehhez nem új törvény, hanem jogegységi irányelvek, állásfoglalások kellenek. Ezek megszületését kell sürgetni, ezek tartalmáról kell vitatkozni, a Btk.-t meg békén kell hagyni.