A szűk mozgástérben született rossz és rosszabb megoldások között két nagyon ijesztő lehetőség is reális közelségbe került, amelyek a meglévőknél is nagyobb bajt okozhatnak.

A gyermekvédelmi törvényt módosító egyik, már döntés előtt álló indítvány szerint a családi pótlékot felerészt természetben kapná a családok egy körülhatárolt része, illetve a gyerek védelembe vétele esetén a felhasználás tervezése és elszámoltatása egy eseti gondnok feladat lenne, akit az önkormányzat jelöl ki. Ez a javaslat szakmailag elfogadhatatlan, kivitelezhetetlen és nem éri el a célját. Végrehajtása jelentős adminisztratív feladatokkal járna, amire jelenleg nincs se kapacitás, se pénz. A települések többségében nincs erre felkészült és vállalkozó szakember, de elsősorban szakmailag elfogadhatatlan, hogy a segítő személyt, szolgálatot olyan feladatra késztessék, ami megakadályozza a bizalmi kapcsolat kialakítását és fenntartását. Ami jelentős feszültséget okoz, nem változtatja meg a családok attitűdjét, nem segíti a szakembert, viszont kiszolgálja azokat a zsigeri indulatokat, amelyek tovább növelik a társadalmi feszültségeket és erősítik a kirekesztést. Az adósságkezelés, a pénzbeosztás segítése és az életvitel alakítása fontos szakmai feladat, de megfelelő felkészültséget, infrastruktúrát igényel, és főleg nem lehet büntető jellegű. Büntető jelleggel a védelmet nem, csak a fenyegetettséget erősítjük.

Az önkormányzatok számára ma semmiféle következménnyel nem jár, ha nem tesznek eleget a jogszabályban meghatározott kötelezettségeiknek - napközbeni ellátás, átmeneti otthon, családgondozás stb. Most majd e helyett is a laikus, kiszolgáltatott szülőket számoltathatják el, elvonhatják a pénzbeli támogatást, bár várhatóan a legtöbben el fogják ezt is szabotálni, ahogy az 1998-ban bevezetett, majd később megszüntetett iskoláztatási támogatást. Nem vitatható, hogy a rászoruló és veszélyeztetett családok egy része nem szükség szerint használja fel a sokszor szinte kizárólagos bevételét jelentő családi pótlékot és más ellátást, de ennek megváltoztatásához olyan komplex program szükséges, ami tényleg segít. Cinikus és esélytelen egy olyan rendpárti javaslat, aminek kivitelezése nem reális, de rendkívüli feszültséget gerjeszt, a szakembereket, segítő intézményeket ellehetetleníti, szembeállítja a családokkal. Ráadásul jelentősen megnőhet a szakellátásba kerülők száma is, ami a legkárosabb, legdrágább zsákutca, és nagyon rossz az üzenete, hiszen a szülők és a helyi ellátók felelősségét megszünteti, és nem segíti a gyereket a követhető minták megtanításával.

A másik veszély annak az egyelőre szórványos jelenségnek (l. Szalai Anna: Állami gondozásba adnám a gyermekem, április 20.) a megerősödése, hogy családok jelentkeznek a gyermekjóléti szolgálatoknál, önkormányzatoknál azzal, hogy anyagi ellehetetlenülésük miatt gondozásba kívánják adni gyerekeiket. Ez azt jelenti, hogy a szülők úgy érzik, semmi esélyük arra, hogy a lakóhelyükön megkapják a szükséges és nekik járó segítséget, nincsenek tisztában azzal az érzelmi károkozással, amit a gyereknek okoznak, vagy nem képesek ezt figyelembe venni.

A gyermekvédelmi törvény világosan kimondja, hogy pusztán anyagi okokból egy gyerek sem emelhető ki a családjából, és ezen biztosan nem akar a jogalkotó változtatni. Ennek ellenére nagyon sok gyerek kerül be ma is a szakellátó rendszerbe amiatt, hogy az önkormányzat nem tud vagy nem akar megfelelni a jogszabályban előírt kötelezettségének. De vajon mit szólnak majd az adófizetők ahhoz, ha a helyi segítségnyújtás helyett méregdrága és kevéssé hatékony intézményi ellátásba kerülnek a lakóhelyükön segítséget nem kapó gyerekek tömegei. Több millió forintba kerül egy gyerek éves bentlakásos intézményi ellátása, és az alábbi hír azt jelzi, hogy ezek a források elapadóban vannak vagy nem jól használják fel őket:

"A R. Bank 2008 őszén indította el azt a jótékony célú programját, melyben az OKOSkártya-birtokosok minden egyes vásárlása után 5 Ft-ot különített el jótékony célra. Az így decemberig összegyűlt 10 millió forintból kilenc csecsemőotthon két hónapra elegendő minőségi élelmiszerhez jutott, a Gyermekétkeztetési Alapítvány közreműködésével. Idén tavaszszal, a program folytatásaként a bank úgy döntött, hogy az OKOSkártyás-vásárlások után már 10 forintok gazdagítják az adománykeretet. Az április-május hónapokban tartó gyűjtés nyomán összegyűlt öszszeg kedvezményezettje továbbra is a gyermekétkeztetés: ezúttal a csecsemőotthonok után a gyermekotthonok lakói juthatnak minőségi élelmiszerhez. További változás, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány ezúttal pályázat útján választja ki a legrászorultabb intézményeket."

Bizony a csecsemő- és gyerekotthonok ma nem tudják minőségi élelemmel ellátni a gyerekeket, noha egy férőhely az előbbiben ma több mint 3 millió forintba kerül évente. Nincs pénzük fejlesztő pedagógusra, szabadidős programokra, noha az ott élő gyerekek 40 százaléka speciális nevelési igényű, jelentős részük nagyon gyenge eredménnyel, késve fejezi be az általános iskolát, lemorzsolódik a középiskolában, nem talál munkát, nyomor és hajléktalanság fenyegeti. Vajon mi célja lehet egy szülőnek azzal, hogy egy ilyen kudarcos rendszerbe juttassa be a gyerekét, és miképp nyújthatna ehhez segédkezet a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szakma? Ezekben az intézményekben a gyerekek jó részének nincs több esélye, kilátása, mint otthon. A logika is azt diktálja, hogy a problémákat ott oldjuk meg, ahol keletkeznek, a gyerekes családoknak olyan támogatást nyújtsunk, ami a közvetlen krízis elhárításán túl is segítséget nyújt az emberibb élethez, követhető szülői minták nyújtásához - amiképp a szakemberek, a döntéshozók viselkedése is meghatározó a következő generáció számára.

A politikusok pedig tájékozódjanak, ismerjék meg a tényeket és összefüggéseket mielőtt döntenek, és ne okozzanak további károkat azoknak, akiken a legkönnyebb nagyot ütni, s akiknek a további kiszolgáltatása sajnálatosan nagy politikai sikereket ígér. Jusson eszükbe, hogy a cserbenhagyott gyerekek sikertelen és dühös felnőttek lesznek, akiknek nem sok esélyük lesz az árnyalt gondolkodásra és cselekvésre. A kívánt célokat - szabálykövető, a közösség számára is hasznos, tevékeny gyerekek és felnőttek nevelését - így biztosan nem lehet elérni, csak súlyosbítani lehet az át nem gondolt gondolatok következményeit, ami mindannyiunk számára súlyos veszélyeket jelent.

A szerző szociológus