Legalábbis Gyulán. Ha ugyanis a magyar húsipar pillanatnyi helyzetét kissé szélesebb perspektívából szemléljük, örömünk aligha tarthat sokáig. Gyula a nagyjából négyszáz kisebb-nagyobb ágazati vállalkozás közül csak egy. És legalább akkora bajban van a többi zöme is. Hazai disznó kevés van, az import a gyenge forint miatt drága, ráadásul a belső - hivatalos, vagyis gazdasági értelemben "fehér" - forgalmat a válság fogja vissza, és akkor még jön az áfaemelés, ami valóban kigazdálkodhatatlannak tűnhet számukra.

Nincs akkora munkaerő-piaci alap, állami garancia, ami minderre megoldást adhatna. Az általános és ágazaton belüli válsággal egy generális szerkezeti gondokkal küzdő húsipar került szembe. Az egyik neves szakmabeli szerint jelenlegi állapotában menthetetlenül. És az egyáltalán nem biztos, hogy az államnak, ó, bocsánat, az aktuális politikának a most óhatatlanul bekövetkező kirostálódást nagyon erőteljesen akadályoznia kellene.

E négyszáz vállalkozás mindegyike ugyanis valakié. Tőkés tulajdonosé, aki azok megvásárlásába, működtetésébe azért fektette pénzét, hogy haszonra tegyen szert. Van cég, ahol a "tulajdonos" egy embert jelent, másutt sokaké a bolt, de a céljuk közösen és egyértelműen a hozam, és nem más. Minden egyéb foglalkoztatási, szociális és egyéb szempont a bajban kerül elő. Ilyenkor segítsen az állam. Az ágazat meghatározó üzemeinek műszaki-technológiai hátránya közben évről évre növekszik az immár teljesen nyílt uniós piac meghatározó szereplőivel szemben, a szürke-fekete szférában utazó hazai "versenytársak" pedig a közterhek és egyéb díjak megkerülésével kerülnek velük szemben előnybe - minden harmadik-negyedik magyar faluban akad "húsüzem", a "szabad vágások" és kimérések arányáról pedig még hivatalos becslés sincs. Az alapanyag-termelő gazdák és a cégek közötti hosszú távú együttműködésről beszélni sem érdemes, a vágások számának csökkenése miatt pedig jelenleg 30-40 százalékos a költségnövelő túlkapacitás. Sok az eszkimó, a fóka meg annyi, amennyi. No ebben a helyzetben kell fontolóra vennie az államnak, hogyan és milyen segítséget nyújt a "kérőknek", és főképp: ugyan, milyen alapon kap majd, aki kap, s miért nem, aki nem.

Nem lesz egyszerű, de a piac és a nyers üzlet amúgy is helyre teszi majd, amit a privatizációs stratégia meg az átgondolatlan "vállalkozásfejlesztő" ígéretözön, netán az elmúlt húsz évben csak az alaptermelésre koncentráló agrárpolitika félresiklatott. Nehéz túra lesz, kolbász nélkül.