Azokat pedig, akik tagadják a szovjet hadsereg és más erőszakszervezetek szerepét a háborúban, esetleg azokat bűnös színben tüntetik fel, börtön és pénzbüntetés fenyegetheti. A külföld esetében a nagykövetek visszahívása vagy más, hasonló megtorlás érintheti a vétkeseket. Azon polgármesternek, akinek városában szovjet emlékművet bontanak le, nem lesz bátorságos orosz területre lépnie. Egyébként az orosz illetékesek a maguk szabályozásánál külföldi példákra, nevezetesen a holokauszttagadás tilalmát érvényesítő törvényekre hivatkoznak.

A lépés csak az első pillanatban látszik bizarrnak. Az orosz hatalom az utóbbi években úgy döntött: véget vet a gorbacsovi-jelcini évek gyakorlatának, amikor részben szakítottak a huszadik századi történelem korábbi sztálini-brezsnyevi interpretációjával. Sőt, akkoriban egy időre mintha kutathatóvá lettek volna a szovjet korszak levéltárai is. Igaz, mindennek ára volt, de a dokumentumok egy része mégiscsak kikerült a napvilágra. Ennek már jó pár éve vége. Itt azonban feltehetően nem a történelmi tények kutatásáról, dokumentálásáról, a háttér feltárásáról van szó. Az orosz hatalom az igazságot megvédeni akarja a másfajta értelmezésektől. A tények pedig különböző módon értelmezhetők. A mostani lépést az váltotta ki, hogy Észtországban lebontották a szovjet hősi emlékművet, hasonló emlékműbontások történnek Nyugat-Ukrajnában, sőt ott plakátokon dicsőítik a nácik oldalán harcolt Galícia hadosztály SS-martalócait. Ez az ürügy, de feltehetően nem csak erről van szó. A mai Kreml a második világháborús szovjet szerepre hivatkozva kívánja megerősíteni a soknemzetiségű államot összetartó identitást, avagy nemzeteszmét. Túlságosan könnyen kínálja magát Orwell 1984 című regény-utópiája, ahol a múltnak a politika igényeihez való folyamatos igazítása az "igazság-minisztérium" feladata. Ez lenne az új orosz szerv is? Mindenesetre némileg hasonlít hozzá, már annyiban is, hogy a nemzetközi megtorlást sem zárják ki a történelemértelmezési vita esetén.

A baj éppen itt van: a történelmek, nem a tények, de az elbeszélések nem kompatibilisek. Ahogy egyelőre képtelenek a magyarok és szlovákok, románok és magyarok számára egyaránt elfogadható történelemkönyvet előállítani, ugyanúgy nehezen menne ma lengyelek és oroszok számára egyaránt elfogadható narrációt előadni múltjukról. Az egyetlen megoldás a történelem depolitizálása, a múlt titkainak kiszabadítása lenne. De látjuk, ez az, ami nem megy, hiszen a mai hatalmak és ideológiák úgy vélik: fennmaradásuk biztosítéka a mítoszok megőrzése. Így lesz Sztálin, a Gulag, az ukrajnai éhínség, a háborús bűnök, politikai és katonai vétkek sokasága érinthetetlen tabutémává. Egyébként ezek nem orosz ügyek egyedül. Szinte mindenütt tömve vannak csontvázakkal az államok és nemzetek történelmi pohárszékei. Miért ragaszkodnak hozzájuk annyira?