A fájdalmas kiadáscsökkentés végrehajtása illeszkedik is a kormány szakértői önképéhez. A válságkezelő lépések száma azonban véges, a hátralévő egy év számos olyan döntés meghozatalát kényszeríti ki, amelynél nincs tisztán szakmai válasz. Ezekből az intézkedésekből kiolvasható lesz a "szakértő" kormány politikai értékrendje. Nagy kérdés, lesz-e változás a szociálpolitikában. Bekövetkezik-e az emberi jogokra érzékeny, a legkiszolgáltatottabbakkal szolidaritást vállaló, rászorultságelvű fordulat, vagy marad az előző kormány programja, amely kiszolgálja a középosztály egyre hevesebb indulatait az "ingyenélőkkel" szemben, és a legalapvetőbb szociális ellátások odaítélésének módját rábízza a települések azon vezetőire, akik kiszolgáltatottak a helyi többség hangulatának. A választás köztük nem szakértői, hanem elvi, világnézeti, vagyis politikai kérdés.

Mi lesz az előző kormány által örökül hagyott javaslattal, mely szerint a jegyző - a gyerek veszélyeztetettségére hivatkozva - dönthetne arról, hogy a családi pótlék egy részét nem pénzben, hanem természetben kapják a szülők? Ez szakértői alapon megmagyarázhatatlan: a természetbeni juttatás, a "gyámság alá vétel" nemcsak megalázó, de a vele járó adminisztráció növeli a támogatás költségeit. Eközben olyan jegyzők döntenek majd sorsokról, akiknek a főnökei szerint a "családtámogatási rendszer felgyorsította és egyre gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, amely megélhetési formává fejlesztette a gyermekszülést". (Részlet az Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében című, több polgármester által aláírt dokumentumból.) Világos beszéd.

Igaz, ennek a javaslatnak van jóindulatú olvasata, a gyerekek védelme. És ez érvényes olvasat. De akkor az MSZP illetékese miért nem erről beszél magyarázatként, és miért inkább a helyi feszültségekről? Így ugyanis adódik az az olvasat, hogy mindez inkább a szülők fegyelmezésére és a helyi többség megnyerésére irányul, miként az a másik szocialista javaslat, amely az óvodáztatási támogatást is természetben adná a jövőben.

Szakmailag a helyzet egyértelmű: az iskolai különbségek csökkentése érdekében az a legjobb, ha azok a gyerekek is részt vehetnek az óvodai fejlesztésben, akik korábban ebből kimaradtak. Az óvodáztatási támogatást épp azért találták ki, hogy a mélyszegénységben élőket ösztönözze. Sokan azonban úgy vélik, ez a támogatás a kocsmában, a játékgépben vagy az uzsorásnál köt ki - ezért meg kell vonni. Azt, hogy gyógyszerekre, közüzemi számlákra költik, nehezen tudják elképzelni. Ha igaz lenne az előítélet (nem az), miszerint a munkakerülő semmirekellő kizárólag azért viszi óvodába rendszeresen a gyerekét, hogy hozzájusson az óvodáztatási támogatáshoz és azt eligya, akkor még inkább indokolatlan ennek a juttatásnak az elvétele. Hiszen amíg a szülő a kocsmában, a gyerek az óvodában van. Nem ez a jobb a gyereknek? Nem mindegy, miért jár óvodába, ha ez jelenti az egyetlen esélyt, hogy az iskolában később helytálljon?

A kérdés az, hogy lesz-e elég bátorság a szakértői kormányban ahhoz, hogy értékrendje is legyen?