Top 10: Az Eb-történelem legnagyobb szemétségei

futball történelem Európa-bajnokság Euro 2016 labdarúgás

Gól, mekkora csel, Zlatan, C. Ronaldo, 44 év után újra magyar válogatott – most majd a szépről szól a labdarúgó Európa-bajnokság, de a Page Not Found nem lenne a legfontosabb történelmi stúdióblog az északi féltekén, ha nem emlékeztetne az Eb-történelem legnagyobb szemétségeire. Mert a futball nem csak játék és mese, hanem bunda, pénzfeldobás, Mészöly Kálmán büdösúristene meg magyarok elleni világösszeesküvés. Listánk megint a teljesség igényével készült, úgyhogy fel a lila telesportzakót.

10. Kiállítják Gera Zoltánt a törökök elleni Eb-selejtezőn

Azután három napig csak lencselevest meg joghurtos padlizsánsalátát mertünk kérni a körúti giroszosoknál, mert meggyőződésünk volt, hogy újrakezdődött a százötven év hódoltság, így random Ali úgy felnyársal giroszhúsvágó kardjával, ha nem tetszik neki az arcunk, mint kollégái tették a mohácsi csatánál, amit jogdíjviták miatt nem vetítettek óriási kivetítőkön budapesti romkocsmákban. Az biztos, hogy a török uralom visszatértén kívül nem volt más ésszerű magyarázat arra, ami Isztambulban, 2007 őszén történt. 0-0-ra álltunk a törökök otthonában, Várhidi Péter szövetségi kapitány már tán elhitte, hogy nem kell visszamennie mágneseket tologatni a Sport TV stúdiójában, hiszen az Arikan nevű kapus úgy felrúgta Gera Zoltánt a tizenhatoson belül, hogy a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság azonnal közleményt adott ki és tiltakozott az eljárás ellen. Ám a Dougal nevű skót játékvezető, aki glasgow-i kamaraszínházakban azóta is Hegedüs hadnagyot játssza az Egri csillagokban, nem büntetőt ítélt, s fordult azonnal a hágai nemzetközi bírósághoz, hogy vizsgálja meg, háborús bűnnek számít-e a török janicsár beavatkozása, hanem szimulálásért sárgát adott Gerának, akinek abból már volt egy, így kiállította a magyar csapat egyik legjobbját. Mintha vagyonosodási vizsgálatot indítanának egy ferences rendi szerzetes ellen. Fülöp kommentátor, szegény, úgy ismételgette, hogy „nem hiszem el", mintha beszpídezett II. Erzsébet királynő lejtett volna hastáncot a keresztlécen egyensúlyozva Pap Rita Kuckó Mackó című dalnótájára, és mi is úgy voltunk összezavarodva, mint amikor Vitár Róbert először látott egyszerre huszonkét csokifiút az Afrika-kupán. Volt is ok a hitetlenkedésre: a reménytelen skót beavatkozása után kaptunk három gólt, sima zakó a vége. Ők meg nyertek. Mint minden alkalommal, amikor megkérdezik kezükben pitával, mehet-e bele minden. Mert a lila káposzta, a paradicsom, a karddal szelt húscafat mellett ott van már a százötven év, Mohács meg Gera piros lapja. Ez a török áfium, nincs ellene orvosság. Csak egyet tehetsz: nem bízol olyan nőben, aki hagymát és csípőst is kér a giroszba, és olyan skótban, aki Walesben kezdte a nemzetközi karrierjét.

9. Spanyolország úgy jut ki az Eb-re, hogy 12-1-re veri Máltát

Ha hollandok vagyunk, tuti bojkottot hirdettünk volna a máltai termékek ellen, aminek globális gazdaságra gyakorolt hatása kábé akkora lett volna, mint Marika néni Hunyadi téri piacon elkövetett 70 dkg csirkefarhát-vásárlásának. Pedig valahogy tiltakozni kellett volna, már csak azért is, mert a szigetország két emlékezetes attrakciót hajtott végre a sporttörténelemben: 1. futballcsapata 12-1-re kikapott Spanyolországtól, így kiejtette az addigi csoportéllovas Hollandiát, 2. otthont adott a törvényen kívüli sportfogadási cégeknek, amelyek adóoptimalizálási meg szabályozási okokból a szigetre menekültek. Erős produkció, morálisan körülbelül abban a ligában lehet ezzel játszani, amelyikben Rogán Antalok szoktak MVP-k lenni, miután több szavazatot kapnak a közönségtől a proteinreklámarcnál, aki azért ugrott le a villamosról, hogy szájba verjen egy hetvenéves öregasszonyt. Ami az Eb-ügyi szemétséget illeti, arra 1983-ban kerítettek sort. A hollandok vezették a csoportot, a spanyoloknak sose látott különbséggel kellett volna legyőzni Máltát, hogy kijussanak az 1984-es Eb-re. A tizenegy gólos differencia életszerűtlennek tűnt, ám a sevillai meccsen éppen ennyivel nyert a Santillana-féle alakulat. Kár, hogy a máltai csapatnak nem magyar szakvezetője volt, mert akkor a 12-1 után lenyilatkozhatta volna, hogy sokáig tartottuk magunkat, csak az első nyolc gól megzavarta fejeket. Meg persze foghatták volna arra, hogy rákhalászok, buszsofőrök és atomfizikusok játszottak a csapatban, hogyan is tarthattak volna lépést a spanyol profikkal, csakhogy 11 góllal a rákhalászok sem szoktak kikapni. Ennek ellenére lehet, hogy nem bunda volt, ahogyan az sem, amikor a liechtensteini FC Vaduz 4-0-ra gyalulta le az Újpestet a Szusza stadionban. Akkor, mondjuk, nem lett volna elég a bojkott. Úgy kellett volna betiltani a magyar futballt, ahogyan van.

8. Pénzfeldobással döntik el az olasz-szovjet elődöntőt 1968-ban

A legtöbb magyar már akkor a karikás ostorához kap, ha meghallja azt a szót, hogy „UEFA-koefficiens", de azon végképp egy egész ország háborodott fel, amikor Soma mamagésát már a lúdbőrzése is cserbenhagyta a Megasztár zsűriszékében és pénzfeldobással döntött a versenyzők közti továbbjutásról. Hiszen ezzel sikeresen rántott vissza egy tehetségkutatót egy olyan ősi állapotba, amelyben még a varázsló feláldozása volt az adekvát válasz a napfogyatkozásra. Ám az ország összes ezoanyukája meg a piros és sárga drót közül csukott szemmel nyisszantó tűzszerészek is a felelős döntés emblémái az 1968-as Európa-bajnokságon megesett szemétséghez képest. A házigazda olaszok nyerték ezt a tornát a Cagliari császára, Gigi Riva vezetésével, de csak mert annyira jóban voltak Fortunával, mint hazánk nyugdíjas gyepmesterei az istenasszonyról elkeresztelt bányászvárosi sörözőben felkínált piccolókkal. Történt ugyanis, hogy 0-0-ás döntetlennel ért véget Nápolyban az Olaszország-Szovjetunió elődöntő, és a torna szabálya szerint nem volt hosszabbítás, még csak nem is tizenegyesek döntötték el a továbbjutást, hanem pénzfeldobás. Mintha csak a Batman-filmek Kétarca lett volna az UEFA elnöke, bár morálisan akkor se tartana hátrébb a szervezet. Hogy lássuk a rendelkezés haladó voltát, csak annyit rögzítsünk a jegyzőkönyvben, hogy az egyház már az 1215-ös lateráni zsinattal megtiltotta tagjainak, hogy istenítéletekhez asszisztáljanak és vízpróbával döntsenek sorsokról. Az első nemzetközi karriert befutó magyar játékvezetőnek, Zsolt Istvánnak mégis az öltözőbe kellett vonulnia az UEFA-ellenőrrel és az olasz és a szovjet kapitányokkal, hogy feldobják a továbbjutásról döntő érmét, pedig ehelyett azt is lemérhették volna, hogy Facchetti vagy Seszternyev nyom-e kevesebbet, mint egy kacsa. Ráadásul a dobást meg kellett ismételni, mert az első érme a zuhanyzó farácsa alá gurult, csak a második pénzfeldobás juttatta döntőbe a „fejet" választó olaszokat. Miután kiürült az öltöző, Zsolt István kíváncsiságból fölfeszítette a rácsot, és ekkor derült ki, hogy a szovjeteknek kellett volna továbbjutni. Fogadjunk, hogy akik meghozták ezt a hülye szabályt, nem pénzfeldobással döntötték el, hogy a hónap végén fölvegyék-e a fizetésüket.

7. A lengyel-ukrán páros kapja a 2012-es Eb rendezési jogát

Át lettünk verve! Át lettünk verve! – ismételgette a mikrofonba Mészöly Kálmán, a büdösúristenezés Dózsája, miután a magyar pályázat nulla, azaz nulla szavazatot kapott a 2012-es Eb helyszínéről döntő szavazáson. Pedig a nemzet kősziklájának megígérte a ciprusi meg a török pofa is, hogy a magyar-horvát kandidatúrát támogatja. Csak hát megbízni egy UEFA-, FIFA-, NOB-küldöttben körülbelül annyi értelme van, mint túrórudis unikumot inni műanyag flaskából negyven fokban a Balaton partján. Ezeket a szervezeteket, amelyek méltók arra, hogy a CÖF békemeneteljen értük, legfeljebb azért helyezik magasabb morális emeletre, mint a szervkereskedő maffiát, mert jobb a marketing-igazgatójuk. Merthogy a Csillagban éppen csak nagyobb az egy négyzetméterre jutó bűnözők aránya, mint az UEFA és tettestársainak székházában. Az összes helyszínválasztásos sitdown-comedy fináléja, hogy a vesztesek azt kiabálják, hogy a győztesek megvették a rendezést, amiben rendre igazuk is van, apró szépséghiba, hogy ha ők győznek, akkor is joggal kiabálhatná ezt a többi vesztes. Mészöly rétorként amúgy sem Agrigentumi Empedoklész iskolájának képviselője volt, de a nullaszavazatos leégés után a repülőtéren tartott tájékoztatón minden korábbi mesterművét elhomályosította. Már Lamperth biztatta nyugalomra, miután annyiszor ordította el a „büdösúristenit", hogy az már őszödi beszédeken edződő belügyminiszternek is sok volt. Ott állt még Gyárfás Tamás és Kisteleki István, így ők is hallhatták, hogy Mészöly közli: nem meri elmondani, miért győztek a lengyelek és az ukránok, mert még bíróság elé állítják. Mi sem merjük kimondani, mit tippelünk, de annyit azért közlünk, hogy 1.05-ös oddszért kínáljuk illegális fogadóirodánkban, hogy minden egyes helyszínről szóló döntést elcsalnak, legyen az olimpia, Eb vagy vb. Ennek ellenére a legnagyobb szemétségek közé soroljuk a magyar buktát, mivel a szükségünk van néhány nemzeti kreditre, mióta ezen a blogon biedermeier szexet kívántunk az egész magyar szellemi kultúrközösségnek. Ám a mostani nemzeti fordulatunk után lehet, hogy közbeszerzéseken is indulunk, úgyhogy szeretnénk leszögezni: át lettünk verve! Át lettünk verve!

6. Dánia és Svédország bundameccsel ejti ki Olaszországot a 2004-es Eb-n

Bár az egész 2004-es Eb-t tönkretették a falanxba tömörülve védekező görögök, élvezhetetlen meccsek sorával kínozva minket, de a Lamborghinijét szalagkorlátra tekerő Mario Balotelli lennénk, ha addig se látnánk a baseballsapka sildjétől, hogy elismerjük: a góljaik annyira maradtak meg ugyan bennünk, mint az Eb-kabalák, de az újabban Európa bűnbakjának megtett hellének a perzsa háborúk óta először összekapták magukat és hősies védekezéssel hozták el a trófeát az arcába Barca-sálat kapó Figó csapata elől. De nem csak csúcs-, hanem mélypontja is volt a portugáliai tornának, amelyen Dánia és Svédország a második világháborús szerepvállalásuk emlékét idézte föl azzal a gyalázatos kollaborálással, melynek eredményeképp hazánk műolasz drukkerei úgy vágták a tévéhez Dömötör Tekla Germán, kelta regék és mondákját, ahogy a Miami Vice selyemágyon fetrengő stricijei vezetik le a feszültséget a rendőrségi hírekbe lövéssel. Egyes radikális újságírók egyenesen azt követelték, hogy ezt a meccset kétszer szerepeltessük a listán. Megértjük őket. A Dánia-Svédország 2-2-es mérkőzést inkább égő hajóban kellett volna az Északi-tengerbe lökni, ahelyett, hogy leadja a Telesport, a végeredmény ugyanis annyira volt kétséges, minthogy a FIFA Közép-Afrikából érkezett szupervájzörei keresztbe fekszenek-e egy megvesztegetési kísérletnek, vagy hogy mi össze tudunk-e rakni három ábra alapján egy Regissör-dohányzóasztalt. Történt, hogy az utolsó csoportmeccsen a svédeknek és a dánoknak egy két- vagy többgólos döntetlent kellett összehozni, hogy az olasz-bolgár meccs eredményétől függetlenül tutira továbbjussanak és kiejtsék a korábban Ibrahimovic emlékezetes karatés góljával sújtott taljánokat. Bár a tornán a svédek Aczél Zoltánjává avanzsáló Lars Lagerbäck szövetségi kapitány nagyon fogadkozott a meccs előtt, hogy férfias küzdelem lesz, meg hogy elmarad a gázáremelés, ez annyira volt meggyőző, mint Olaszország gyarmatosítási kísérletei. Nagyjából a William Hill fogadóirodától a párkányi Tippmixkirályig mindenki 1-es szorzóval adta a 2-2-es döntetlent. És mit ad Isten: 2-1-es dán vezetésnél hogy-hogy nem Sörensen kapus Jonson elé ütötte a labdát a 89. percben, aki bevágta, míg ugyanebben pillanatban kivágtak minden széket a Football Pizza Clubokból. A máig is tagadott, de nyilvánvaló bundázással a sápatag, garbós skandinávok a bajnokságokat adó-vevő olasz totócsászárokat küldték haza. Erre mondta Hofi, hogy lassan már a szar húzza le a vécét.

5. Oliver Bierhoff aranygóllal dönti el az 1996-os Eb-t

Azt tisztázzuk az elején: az aranygól intézménye moralitásában azon a szinten van, mint a rum-kóla szabadságot és forradalmat egyaránt meggyalázó átnevezése Cuba Librére, a gyümölcsös sörök legalizálása meg a trafiktörvény megszavazása. Már a beceneve is árulkodó, mint a Lószopó Csingacsguk nevű indiáné, mert úgy hívják: hirtelen halál. Ebből már sejteni lehet, milyen vitalitást kölcsönöz a játéknak, tán nem ártott volna elgondolkozni azon, hogy a játékgyár Barbie és Ken életét sem azzal dobta fel, hogy a piacra dobta Magda Marinkót. A mindent eldöntő gólt, ugye, hosszabbításokra találták ki: aki talál, nyer. Az izzó trónra ültetés radikális humanisták petícióalapú tiltakozása ahhoz képest, amilyen kegyetlen Eb-döntőt bukni ezzel a faszkalap-szabállyal, amit biztosan ugyanaz talált ki, aki először iskolásoknak adott BiFi-kolbászt. Tuti nem látott egy meccset sem, amikor a hosszabbításból csupán néhány perc van hátra, a gólt kapó csapat mozgósít minden energiát, erejükkel tökéletesen elkészült emberek kaparnak elő még valahonnan sosevolt energiát, söprögetőkből lesznek középcsatárok, tízezrek üvöltenek a hátukba, tolják a hangjukkal őket az ellenfél kapuja felé, nemzetek sóhajtanak egyszerre, a nyáltengerben mentőcsónakban, a Baywatch-maskarás David Hasselhoff ölében is fuldokló Vujity Tvrtko-epigon mormolja maga elé, hogy szeretem a hazámat, mindent elért multimilliárdos klasszisok mennek előre... Na ez nem történt meg akkor, amikor a futballtörténelem legfájdalmasabb góljainak egyikét szerezte Oliver Bierhoff. A német center az 1996-os Eb-döntőt zárta le aranygóllal. Hiába a V4-ek támogatása, Csehország alulmaradt. Pedig ott volt a csodálatos Nedved, aztán Berger, Bejbl, Kuka, Poborsky... Még időben kinyírták a szabályt, amelyik, ugye, a németeket vitte el az aranyig. Nincs min csodálkozni, hiszen ezt a játékot 22-en játsszák, aztán a végén a németek nyernek. Kész szerencse, hogy a második világháborút végül más szabályok szerint nyomták le.

4. Franco megtiltja a spanyoloknak, hogy játszanak a szovjetek ellen

A 20. század elejére az elhagyott csepeli szabadkikötő szintjére jutott Spanyolország története jól mutatja, hová tud süllyedni egy világbirodalom, ha háromszáz éven át a salamancai egyetem érsebészeket elégettető teológiai kara, a Szent Inkvizíció és a Spanyol Művészeti Akadémia hozzák a stratégiai döntéseket, és csak a templomokra és focira költenek. Nem véletlen, hogy ez a jobb sorsra érdemes ország adta nekünk a nyitottság és a felvilágosodottság hiányának fekete emblémáit, Torquemada fő inkvízitort, az izzadásgátlót is az ördög cselének tartó José Antonio Camachót és persze Franco tábornokot, aki 1939 és 1975 között vezette teljhatalmú caudillóként hazáját, de a baloldaliaknak, ateistáknak, a kisebbségeknek és a homoszexuálisoknak jobb lett volna, ha ezzel a címmel rákot szolgál fel. A spanyol Horthy még a futballmeccseken is úgy diktált, ahogy ma se a szponzorok: ha kellett, lelövette a Barcelona elnökét, miközben minden támogatást megadott kedvencének, az elnyomó rendszer kirakatcsapatának, a Real Madridnak, amelynek fehér mezéhez így Federico García Lorca vére és Guernica hamuja tapadt. A fasiszta diktátor azonban nemcsak hat BEK-győzelemhez segítette hozzá Gentóékat, de az is neki köszönhető, hogy úgy folyt szét előttük az első Európa-bajnokság megnyerésének reménye, mint Dalí képén az Idő. A fanatikusan antibolsevik Franco ugyanis megtiltotta a spanyol játékosoknak, hogy az akkor még az Európai Nemzetek Kupája névre hallgató 1960-as torna negyeddöntőjében kiálljanak a Szovjetunió legjobbjai ellen – bezzeg a második világháborúban meg nem félt a keleti frontra küldeni a Kék Hadosztályt. A szovjetek így játék nélkül jutottak tovább, Jasinék haza is vitték a serleget, míg a spanyolok csak szopogathatták a Chupa-Chups-nyalókát.

3. Jugoszláviát kizárják az 1992-es Eb-ről

Amikor az „öntörvényű zseni" még nem csak Hujber Ferit és a döntő meccsek gólhelyzeteiben a kapus kezébe emelő faszkalapokat jelentette, akkor volt az aranykora minden idők legszórakoztatóbb bomlástermékének, a balkáni focinak. Bár a lelkirománok nyilván Hagit imádják, a hétpróbás alkeszek pedig a bolgárokra esküsznek, tiszta fejjel nem kérdés, hogy a román, bolgár és jugoszláv ászok közül az utóbbiak voltak a legnagyobb zsugások. Felnőtt tornán is győzelemre volt hivatott az 1987-es ifjúsági világbajnok jugoszláv válogatott a Mijatovics–Suker–csatárpárossal. Ezek a srácok még lakótelepek placcain tanultak focizni, nem akadémián, a középpályás csillagaik pedig még csak nem is tanultak, hanem csak születtek. Hogy pusztán a mesterhármast idézzük föl: Proszinecski olyan könnyedséggel tologatott, hogy csak egy sörrel teli műanyagpohár és egy cigi hiányzott a kezéből, Dejan Szavicsevics sem egy Nők Lapja Café-interjúban akasztotta magára a „Zseni" nevet, Dragan Sztojkovics, a csapat Tito marsallja pedig úgy lett legenda, hogy már 29 évesen elhúzott Japánba pénzt keresni. Jobban húzogattak, mint az albán pirosozók a szkopjei bazárban, különösebben nem érdekelte őket, hogy milyen szélcsatornában kísérletezte ki az aktuális tornalabdát az Adidas. És még ott volt Boban, Jugovics, Jarni, egy kisebb szabadcsapat. Félelmetes erejüket jelzi, hogy a csapat fele később 12-1-es összesítéssel gázolt át a védekezéséről híres Csank-csapaton, nem teniszben. És a szlovénokról, bosnyákokról vagy éppen BEK-döntőt eldöntő macedónokról még csak szó sem esett. Az 1992-es Európa-bajnokság lehetett volna a nagy kiugrásuk, egy évtizedes uralom kezdete, de hiába nyerték meg selejtezőcsoportjuk a plávik, fekvő, guggoló és álló soros csapatképük széttépte a történelem. Kitört a jugoszláv polgárháború, egymásnak estek a csetnikek és az usztasák unokái – az első akna épp egy Dinamo Zagreb – Crvena Zvezda bajnokin robbant -, és 1992 májusában az ENSZ embargóhoz csatlakozó UEFA kizárta a válogatottat az egy hónap múlva kezdődő Eb-ről. Úgy érkezett a hír, mint egy Van Basten-kapáslövés, hiszen az akkor már szintén szétesett Szovjetunió válogatottját engedték elindulni a Középföldéhez hasonlóan csak papíron létező Független Államok Közössége csapataként. Még nagyobb fájdalom, hogy a tornát a jugók által megelőzött, helyettük a „strandról" behívott dánok nyerték meg. Ráadásul a jogutód szerbeket egészen az 1998-as vébé kvalifikációs sorozatáig eltiltották a nemzetközi tornáktól. Példát statuáltak a fehérgalléros sportdiplomaták, akiknek addig évtizedeken át nem jelentett problémát Argentínától Zairéig az ellenzék bebetonozása vagy kisebbségek kiirtása. Persze ha egy országnak van olaja, az úgy mos le minden vétket, mint a Jordán folyó. És most valaki nehogy bekommentelje, hogy Izrael mit keres az Eb-n.

2. Kovács Kálmán szakkommentátori szerepeltetése

A Kádár-rendszerben egy presszót kaptak az egykori válogatottak, manapság tévéstúdiókba ültetik be őket a piros lötyik mellé az alkalmatlanság, a képernyőképtelenség, a fordított kiválasztás és a teljes foglalkoztatottság tankönyvbe illő illusztrációiként - akármelyik szurkolói blogot író kamasz helyett. Persze nem teljesen nézőellenesek a szakkommentátoraink, mert legalább röhöghetünk a „Horváth Gumi" feliratú gallérokon vagy éppen A sebhelyesarcú statisztáitól vételezett ingeken, amik csak egy kolumbiai nyakkendővel mutatnának valahogy, no és néha egy-egy „négerezéssel" is színesítik a közvetítéseket. De ha a munkaköri leírások szerinti feladatukba vágják csorba fejszéjüket, akkor az úgynevezett „szakértéseikkel" úgy lopják el az időt, ahogy az Oregon állami ufonauták se egy tóparti kempingezésen. Ez nem is meglepő, hiszen Bánki Dodó vagy a heherésző Bánfi Jani annyi energiát tesznek bele a felkészülésbe, mint egy vonat kerekeit ütögető krampácsoló, csakhogy egy másik egész embert kívánó szakmával példálózzunk. Kovács Kálmán unortodox szakkomentátor azonban még közülük is kilóg. A mindig mindenkitől többet váró bajszos fenomén egyszerűen egy egyszemélyes ligában játszik. Az MTV vezérlőjében a Fortress börtönigazgatója sziszeghetett, hogy „Fájdalmat! Fájdalmat mindenkinek!", amikor előre megfontolt szándékkal szakértői szerepet adtak a Honvéd és az Auxerre néhai Bundesliga-frizurás ászának, akinek éleslátó megjegyzései miatt úgy karmoltuk le az arcunkat, mintha végső stádiumú metamfetamin-függők lennénk. És ha igen, akkor a bőrünk alatt érzett mászkáló bogarak is nyilván jobban megoldották volna Kovács Kálmán feladatát. Minden mondata egy Pepe-taposás az értelembe. Emlékezhetünk rá, amikor még a másik nagytudású futballteoretikust, a játékosként egészen az amerikai kispályás San José Clashig jutó Urbányi Istvánt is kioktatta az „orosz Dumáról", mivel szerinte az oroszok nemcsak dumálnak. Vagyis a biztonsági játékra berendezkedő kollégák között legalább kitűnik intellektuális bátorságával Kovács. A 2012-es Európa-bajnokság előtt például egyenesen a tornára ki sem jutott Svájcot nevezte meg „titkos esélyesnek". Talán a dánokéhoz hasonló beugrásban reménykedett.

1. Nem rendezték meg az Eb-t, amíg a magyarok nyerhettek volna

Nemhogy az Eb-történelem, hanem az egyetemes história legnagyobb szemétségei között is ott a helye annak, amit Brüsszel velünk tett. Európa 1960-ig bekkelt, addig nem rendeztek Eb-t, megvárták, amíg jön a forradalom, kitántorog pár csúcsklasszisunk innen, Puskás Öcsi már tapaszbárokban falatozik sült paprikát tengeri sóval meg bikafarkat kacsamájmártással ahelyett, hogy kisfröccsöt tolna a Kapufa presszóban. Ez mindent elmond erről az egész sztoriról, amit világtörténelemnek hívnak. Arról, amelyikben szusit több helyen lehet kapni, mint kürtős kalácsot. Arról, amelyikben Lionel Messi a futballista, nem Böde Dani. Arról, amelyikben Simon Cowell a tévés producer, nem Hajdú Péter. Arról, amelyikben emlékezünk Verdunre, Isonzóra, Marathónra, Waterloora, de nem Isaszegre, Muhira, Pákozdra. Arról, amelyikben Paulo Coelho az író, nem Oravecz Nóra. Arról, amelyikben a görögökhöz kapcsolják a demokráciát, nem pedig Csák Mátéékhoz. Arról, amelyikben a rodoszi kolosszus a világ hét csodájából az egyik tud lenni, de nem fér be közéjük a Várkert Bazár. Arról, amelyik emlékszik Nelson Mandelára, de elfeledkezik Hóman Bálintról. Arról, amelyikben Panenkáról elneveznek tizenegyest, de Kovács Kálmánról nem szakértelmet. Arról, amelyik Paul Krugmant tartja gazdasági szakértőnek, nem az MTV Béláját. Arról, amelyiknek tánc az angol keringő, de nem ismeri a nézésétmegajárását-koreográfiát. Arról, amelyikben menő vállalkozó Mark Zuckerberg, de nem az Mészáros Lőrinc. Ez a sztori nem a mi történetünk, úgyhogy jobb is, hogy nem lettünk, nem lehettünk Európa-bajnokok, nem engedték, hogy nyerjünk. Üzenjük: Európa sem lehet magyar bajnok. Mert azok mi voltunk. Mi vagyunk. Mi leszünk.