A Page Not Found szerkesztőségének karácsonyi ajándéka, hogy emlékeztet a politikai, celebügyi és gazdasági elit 2014-es csúcsteljesítményeire. Ahogyan a múlt évben, az idén is szinte mission impossible-be ojtott Drábik János volt bekerülni a Top 10-be. Jellemző, hogy a rendőrségnek nem volt elég komolyabb terrorakció leleplezéséhez elegendő erőforrást megmozgató, tán TEK-kétéltűekkel is támogatott Orbán Ráhel telefonja utáni nyomozása a bravúrhoz, de még Pintér Attila, a Palóc Pelé sem tudott felkerülni a listára, ahogyan  Szijjártó Péter külügyi előmenetelét is lehagytuk, pedig alighanem apuci kedvence az első topdiplomata, akinek faterja zsebpénzt ad a tárca mellé. Így vagyunk mi magyarok, mind erősödő mezőnnyel, ahogyan korábban is említettük: Széchenyi István és Deák Ferenc nyilván erről álmodott. Mármint például Berki Krisztián herevasalásának közüggyé nemesedéséről és a felcsúti Camp Nou katedrális fölépítéséről.

Csunderlik Péter – Pető Péter

10. A Várkert Bazár rendszeres átadása

Szegény, még a szórakoztatóipari vakondtúrásként üzemelő X-faktorban is rockvillával vacsorázó Nagy Ferónak sem kellett annyiszor elbömbölnie karrierje alkonyán a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás fedőnevű számot, ahányszor L. Simon László, a politikai Barátok közt egyre gyűröttebb arcú Barta Zsoltja megjelent a Várkert Bazár átadásain. A havercégeknek kedvező döntések Paganinije fertályóránként nyilatkozott a kormány csúcsteljesítményeként bemutatott rekonstrukció aktuális ünnepségén, s üzente rendre azt: Magyarország legjobban teljesít. S bár a nemzeti együttműködés rendszerének Kósa „Kupak” Lajosról elnevezett szánalmasság-skálája nem színeződik el minden apróságtól, a Várkertet érintő tökéletesen Fidesz-kompatibilis beruházás megugrotta a szintet. Az Ybl Miklós tervei alapján épült, eredetileg kereskedelmi funkciókat szolgáló létesítmény a 20. század második felében, ugye, a Budai Ifjúsági Parknak adott otthont. Ennek a partihelynek az említése is elég ahhoz, hogy néhány kiöregedett zenész kedvet kapjon erekcióéletrajza megírásához, mert ennek legtöbb fejezete az ott letudott karneválokról szólna. Minthogy a kormánypárt is legföljebb bulinak fogja fel a kormányzást, melynek lényege, hogy szét lehessen hordani egy országot, mintha az egész csak ingyenes termékminta lenne az Avon-katalógusban vagy egy ajándék Idétlen időkig DVD, nem csoda, hogy a narancssárgák mulattak a bazárban is. Parádés akció volt, hogy átadták az országgyűlési választások előtt néhány nappal, majd a voksolás után bezárták a picsába. Hogy aztán újra átadják, hiszen a NER-ben minden nap mormotanap, de úgy, hogy a Patyomkin-falvak története már a gogoli realizmust tükrözze a Várkert Bazárról szóló kormányzati beszámolók mellett.

9. Schmitt Pált választják a Nemzet Sportolójává

Schmitt Pál sporttárs, a párbajtőrrel bűvölő bulvárkacsa komolyabb közéleti szerepvállalásai óta a szánalom és a gyűlölet pástján sasszézik fel-alá. Nem azért mert hüje, hanem mert egy olvadt hóember hozzá képest Sinkovits Imre. Ha van Schmittben egy kis önbecsülés, talán már bánja, hogy főpolgármesteri ambíciókat dédelgetve nem elégedett meg a fehérgalléros sportdiplomata karrierrel, a jól benyálazott pásttal, ahol még elég volt a fess tartás és a snájdig vigyor ahhoz, hogy ne legyen nemtelen támadások céltáblája. Hiszen azt se emlegették föl neki sose, hogy 1984-ben államszocialista MOB-főtitkárként miként asszisztált a Los Angeles-i olimpia bojkottjához. De mint tudjuk, semmi tartása sincs, ezért újra és újra neki áll feljebb, noha még mindig várjuk, hogy belekezdjen abba a csakazértis PhD-képzésbe, amit akkor ígért meg sportemberként és férfiként, amikor elnöksége utolsó napjaiban beleült Obersovszky Péter nyelvébe. Az, hogy Orbán Viktor egy ilyen embert tartott alkalmasnak köztársasági elnökünknek, nagyjából elárulja, hogy a Commandante a szíve mélyén mit gondol rólunk és a köztársaságról. Ezzel az erővel a Habony Árpádba ojtott Overdose-t is beköltöztethette volna a Sándor-palotába, hiszen nem kevesebb érvénnyel mondhatta volna el, hogy a kiválasztott a legjobb magyar tulajdonságokat testesíti meg, amint tette azt Schmitt Pál jelölésekor. Bár ráégett a plágiumügy, Schmitt ezúttal sem elégedett meg az élete végéig kapott állami villával, sofőrrel és fizetéssel, hanem izgatottan várta a Nemzet Sportolója címet. Grosics Gyula helyére választották be a kétszeres olimpiai bajnokot, hát nem ez szerepel a szótárban a „minőségi” csere címszó alatt. Mondhatnánk, hogy a választás előtt talán érdemes lett volna legalább egyszer feldobni a Sportlexikont, hátha egy alkalmasabb jelöltnél nyílik ki a földre esve, de hát tudjuk, hogy politikai döntés született. Schmitt Pál Nemzet Sportolójává választásának ugyanis egyetlen üzenete van: tízmillió állampolgárnak demonstrálja, hogy a NER-ben nem tudsz megbukni, ha velünk vagy. És mivel egy díj értékét a díjazottjai adják meg, ezúton is köszönjük, hogy mostantól ez a cím is annyit jelent, mint ötvenes alkoholistának az iskolatej-program kiterjesztése.

8. Előkerül Simon Gábor Bissau-Guinea-i útlevele

Ha van valami undorító abban, amit Magyarországon politikának hívnak, az az, hogy annyi köze van a politikához, mint Mészáros „A MUNKA A TITKOM” Lőrinc barát vagyonának az igazsághoz. Merthogy tudniillik az MSZP-ben például karriert futhatott be egy bizonyos Simon Gábor, akinek legemlékezetesebb mondata az vol…. Oh, wait! A közéleti rommászart búvárruhák szintjére sorolható figura idehaza ciklusokon át volt képviselő, lehetett munkaügyi államtitkár, a szocialisták választmányának elnöke, majd a párt elnökhelyettese, hogy a fináléban a cinizmusbajnokság döntőjébe is bekerüljön, hiszen ott sétált az éhségmenet élén. Mindezt úgy, hogy soha, senki nem tudta, gondol-e valamit. Nincs a Simon Gábor-fanklubnak olyan tagja, aki hőse egyetlen mondatát fel tudná idézni. Máshogy ment ez: itt szavazott, ott összehajolt, emitt kacsintott, amott megyei elnökkel jattolt, arrébb voksot ígért, errébb elvbarátozott. Egészen addig, amíg ki nem derült: 240 milkát parkoltatott egy osztrák bankban, s a gyanú szerint Bissau Guinea-i útlevéllel nyittatott számlát. Igaz, így legalább megjegyeztük örökre az afrikai ország nevét, amely éppúgy a korrupt, gusztustalan, áruló elit szimbóluma lesz, mint a nokiás doboz vagy hamarosan a Pasa Park. Az csak a nyomorunkat tetézi, hogy Polt Péter ügyészségnek becézett vidámparkja épp a kampány idejére nyomozta ki a Simon-balhét. Azóta persze nem talál semmi politikával összefüggően gyanúsat. Pedig például már tudjuk azt: Rogán Antal éveken át kezelte olyan közösség iránti elkötelezettséggel a belvárosi ingatlanokat, hogy Hunvald György lassan radikális lokálpatriótának, mintegy közvagyonvédelmi Messinek tűnik mellette. De hát, ugye, az van, hogy itt – ellentétben a szocik balhéival - minden törvényes volt, és abban meg igenis okkal lehet bízni, hogy az igazság nem téved ide a következő néhány évtizedben. Igaz, Blikk Tóni?

7. Átadják a 4-es metrót

Pedig már azt hittük, előbb küldünk embert a Marsra. A Szovjetunióban hegyeket tettek arrébb, folyók visszafelé folytak, Kínában felhúzták a Három-szurdok gátat, mi pedig végre megástuk és átadtuk a 4-es metrót. Ez volt a mi munkánk, és nem is kevés. Több mint tizenöt évig elhúzni a metrósztorit, hogy mindig jusson fordulat, igazán a Barátok közt forgatókönyvíró-stábját igénylő teljesítmény, hiszen ennyi idő alatt a Forma-1-ben pontot szerzett Baumgartner Zsolt, bejött és azóta háromszor drágább lett a Viceroy, hogy a trafiktörvény mostanra elsodorja a Batthyány téri árust is, akinél először vettük, lezárták a Meglepő és mulatságos perét, jogilag is megszűnt az SZDSZ, meg persze útelágazás és elkúrtuk. Továbbá hatodik, hetedik és nyolcadik búcsúkoncertjét is megtartotta az Illés. Ha olyan sebes klipben pörgetjük le a metrótörténetet, mint azt a hét évet, amit az Ölve vagy halva című opuszban kómában tölt Steven Seagal, akkor is tartana addig, mint az antallista köztévében a két műsor közti közjátékok. Pedig a fekete-fehér szavalásokat és a cicanadrágos mozdulatművészeket nézve mindig azt hittük a Disney délutánt várva, hogy azoknak sose lesz vége. Ha egymásra raknánk a negyedik metróvonal 1972-es első koncepciója óta készült hatástanulmányokat, arról a pokoli toronyról fejest lehetne ugrani az őrületbe, hiszen köztudott, hogy a „hatástanulmányok írása” idehaza a közpénzelfolyatás jellemző fedőtevékenysége. Mondjuk, akkor még készültek efféle felmérések, és nem nekünk magunknak kellett kiszámolni, hogy hányan veszthetik el állásukat a kormány legújabb rendelkezése miatt.

1998 áprilisában végül Budapest aláírta a szerződést a Horn-kormánnyal, amelyből aztán az Orbán-kormány kihátrált. 2003-ben aztán új megállapodás született a Medgyessy-kormánnyal, de az alagútásás meglehetősen lassan haladt a „Bochkor” és „Boros” fúrópajzsokkal, ami nem csoda, hiszen nevezett kettősnek már akkor lefőtt a kávé, mikor egy évtizede munkába kezdett. A rendszerváltás utáni munkatempót ismerve mindez nem volt meglepő. Míg a millenniumi földalatti vonalát húsz hónap alatt ásták ki és építettek hozzá díszes megállócsarnokokat 1896-ban, addig a kontinens első földalattijának felújítása két évig tartott az 1990-es években. De a 4-es metró minden várakozásunkat felülmúlta, úgy tűnt, hogy nem is maradnak rá időterminusaink, legfeljebb a szanszkritok több millió évet átfogó istenkorszakai. 2014. március 28-án azonban Orbán Viktor és Tarlós István átadták a vonalat, amelyet korábban annyit elleneztek, ellenben a 4-es metrót másfél évtizeden át monomániásan nyomató Demszkyt nem hívták meg. Az összköltség 452 milliárdra, vagyis 119 felcsúti stadion vagy ugyanennyi kilométer autópálya árára rúgott. Mire megtérül, talán már a kontinensek is másképp néznek ki, de alkoholista passzív-agresszív apák lennénk, ha nem tudtunk volna a 4-es metrónak örülni. Végre világszínvonalat éreztünk és a választások előtti hétvégi ingyen meneten sorra megcsodáltuk a teljesen haszontalan formabravúrokban tobzódó állomásokat a bunkeresztétikát képviselő Rákóczi téritől a Szent Gellért téri pszichedelikusig. Persze ettől még a 3-as metró továbbra is egy olyan posztapokaliptikus világot mutat, ahol a föld alá kényszerültünk, mert a víruskoncentráció a levegőben elérte a 80 %-ot.

6. Kivasalják Berki Krisztián heréjét

Száz éve még Ady Endre volt a kereskedelmi celebritás, manapság a névrabló Berki Krisztián. Nem az acetonos tesitermekben, büdös öltözőkben és húgyszagú tusulókban készülő olimpiai bajnok, hanem a vállalkozó, testépítő, egykori cserekapus és Fradi-vezér: A Berki, akinek még a pórusaiból is a diszkókanszaggal kevert tahóság árad. Berki olyan, mint az Axe Excited a dezodorok, a Malibu az italok és a havi fizetésből félórára kibérelt fehér luxuslimó az autók között. Minden nyilatkozata egy rokihelyre parkolt Bentley. De tagadhatatlanul összejött neki az élet. Nyilván mi is szeretnénk az Éden Hotelben csapatni és egy-egy csapatutaztatással százezreket zsebretenni. Irigyeljük a halásznadrág–atléta kombó Armaniját, a Biotech fehérjeporok ideális reklámarcát. Berki Krisztián már tavaly is számos nagy sikerrel büszkélkedhetett, de az idén februárban aztán végleg az érdeklődés homlokterébe került azzal, hogy a Bors címlapja ordította világgá: Döbbenet: Berki Krisztián kivasaltatta a heréit. Galériával! A herevasalást hallva először nem tudtuk eldönteni, hogy ez kínzás vagy kényeztetés, Caligula- vagy Szent Ignác-filmben van-e helye, de mint kiderült: esztétikai beavatkozás, amely a zsírsejtek szétrobbantásával úgy eltünteti a zacskó ráncait, hogy aztán ki lehetne vele bélelni a legkorszerűbb vitrint is. A maximalista Berki homlokfeltöltésre érkezett Doktor Tizedeshez, aki grátiszként kivasalta az ezredest. A vállalkozás egészen a választásokig tematizálta a magyar közéletet a nagyjából ugyanennyit érő Összefogás rovására, úgyhogy ideje lenne már kivasalni az egész országot is. Már az elemes kapucsínóhabosító legitimitását sem ismerjük el, de ha valamit, akkor a herevasalást tényleg megküldenénk egy ezerszázalékos különadóval.

5. Híreket tesz közzé az RTL Klub Híradója

Orbán Viktor megígérte, hogy senkit sem hagynak az út mellett, és úgy tűnik, Mészáros Lőrinccel kezdte a munkát. Az, hogy tévénézők milliói éveken át előbb szerezhettek tudomást a veszprémi állatkertben Milupával táplált zsiráfborjúról, mint a felcsúti vagyonkezelő munkaalapú villámgazdagodásáról, mutatja, hogy a hírekre manapság nagyobb szükség van, mint egy jó Fradira. De ne a Magyar Televíziótól várjuk ezeket. A milliárdokból kitartott hű kobzosként szolgáló Magyar Televízióban közszolgálatiságot kiéhezett hímsoviniszta ökofasiszták is csak akkor értek tetten, amikor Jegyes-Tóth Kriszta szoknyáját felkapta a szél a Balaton-parton. Ha elképzeljük az értekezleteik, szinte halljuk, ahogy Végvári Tamás magyar hangján rögzíti Al Pacino az egyetlen hírszerkesztési instrukciót a ceruzát rágó fiatal kollégáknak: tagadni, ami van és magyarázni, ami nincs. Mint Krisztus feltámadása, úgy járhat majd a húsvéthoz, hogy a köztévé leleplezze a leves, büdös TESCO-sonkát, majd teljesen véletlenül épp a CBA-tól nyilatkozzon egy fejes, hogy náluk ez nem fordulhat elő. Ennek köszönhetően akkor is árnyaltabb tájékoztatást kapnánk, ha mostantól a hevesen szipákoló Deutsch Tamás tévéjegyzeteit sugároznák huszonnégy órában. Ha a ciklus végéig az MTVA az elmúlt négy évben látott ütemben növeli a csapásszámot a Cohn-Bendit-anyag hamisításával főfőnöki pozícióban landoló szerkesztővel, a Bilderberg-csoport láthatatlan üléséről Dániából tudósító kollégával és a kritikus hírportálokat számonkérő Dodóval, akár még helyet is kaphat a világ leggusztustalanabb intézményeinek listáján, megelőzve a FIFA-t és a CÖF-öt. Persze elintézhetjük azzal is, hogy csak meg akarják kímélni az állampolgárokat az izgalmaktól, mint Sztálin az agyvérzésből lábadozó Lenint a külön neki nyomtatott újsággal.

Szóval volt egy Mariana-ároknyi piaci rés, amelyben váratlanul, de nem minden előzmény nélkül az RTL Klub találta magát azzal, hogy a mohó NER szemet vetett a Bertelsmann-csoport nyereségére. Honatyáink gyorsan el is fogadtak egy olyan reklámadóról szóló törvényt, amely célirányosan az RTL Klub ellen íródott, ahogy arról Montesquieu is álmodott. Nem mintha sajnálnánk a Bertelsmann-csoportot, de a direkt őket sújtó jogszabály nagyjából a Dokk-diszkóban a pultnál Audi-slusszkulcsot pörgető adócsaló erkölcsi színvonalán áll. Az RTL Klub azonban nem volt se rest, se kába. Ahelyett, hogy kipengette volna a védelmi pénzt, inkább az ellenállás mellett döntött: munkatársaikat az állatkertek helyett Felcsútra irányították, fegyver csörög, haló hörög, és nagyjából féléve sorozzák a kormányt, rég nem látott kontrollal gyakorolva közszolgálatot az azt megcsúfuló állami tévé helyett. Június közepén igazán éles meccs kezdődött, hiszen az RTL Klub és a rezsicsökkentés célközönsége nagyjából metszi egymást. Azóta egymillióan lehettek tanúi, hogy L. Simon a saját törvényjavaslatát sem ismeri, hogy a külügyminiszterünknek a legkisebb keresztkérdés is egy huszonnégy óra alatt megszervezendő kiugrási kísérlet, mire időközben a kormány a kivéreztetés jegyében egy módosítással tovább növelte az adót. Csak így tovább, mi csak popcornt kérünk, és szórakozunk azon, ahogy a megszólított kormánytagok képességei kiülnek az arcukra. A végeredményt egyelőre nem tudjuk, de az RTL-NER-háborúnak egy tanulsága már mindenképp van: a nézettségi adatokból kiderül, az egy nagy tévedés volt, hogy a Legyek lepték el Földtúrványost riport több nézőt érdekel, mint a rejtély, hogy vajon miből vesz félmilliós Gucci-táskát a papíron munkanélküli Habony. Naná, hogy első csapásmérő híradójában a felcsúti Rockefellert vette elő az RTL Klub, aki mindannyiunk példaképe, hiszen hét év alatt megötszázszorozta a bevételét és a rossz gyerekekkel ellentétben a reggelit sose hagyja ki.

4. Simicska Lajos hózentrógerben fényképezteti magát

Kevés nagyobb meglepetés történhetett az idén annál, minthogy Simicska Lajos, a magyar bújócska-történelem emblematikus alakja, az ellenzéki sajtó Jokere, háromszoros bajnok lopakodó megjelenik a fényen, s fényképezteti magát, akár egy Istenes Bence környékére tévedő VV Klón. Eddig erre nem gondolhattunk, elvégre azon se elmélkedünk, mennyi speedet kéne tolnunk egy vakondba, hogy eljöjjön velünk napozni a balatonfenyvesi szabadstrandra, hiszen olyan volt ő, mint Keyser Soze a Közönséges bűnözőkben, akiről élő ember még nem számolhatott be, de mindenki rettegi. Ám amire senki nem számított, megtörtént: az ősz azzal kezdődött, hogy a 21. századi Magyarország Csák Mátéja komplett fotósorozatot készíttetett magáról. Sárváron grasszált a hózentrógerrel kiegészített kollekciójában, s olyan nagy vadak kísérték, mint a rendszerváltás utáni válogatottunkból kihagyhatatlan Némethné egyszervolt fejlesztési miniszter vagy Nyerges Attila, a Zsolt testvére.  A régen rettegett Simicska, akit Orbán Viktor örök felettes vagy alattas vagy oldalas énjeként emlegettek, mosolygott. Azért jutottunk idáig, mert a láthatatlan ember, az agytröszt egyik fele összeveszett a másik féllel. Ennek nyomán nevetgélt a címlapon. Ennél abszurdabbá tényleg csak akkor válhatott volna az eset, ha még meg is találja azt az elkóborló gyereket, akit korábban Gyurcsány Ferenc is. De az I. Sárvári Felvonuláskor még nem sejtettük, hogy ez még csak közéleti petting, mert az oligarcha hamarosan belengeti, hogy elindul a veszprémi időközi választáson. Nem hisszük persze, karikírozzuk a majdani piaci szórólaposztását, de ugyanezt tettük volna fél éve, ha valaki azt vetíti előre, hogy udvartatásával tetszeleg majd a fotós előtt. Úgyhogy most állunk és nézünk. Csöndben megjegyezzük azért, hogy erre az elkúrt huszonöt évre azért még feltehetné a koronát, ha Simicska valóban elindulna Veszprémben, s győzelmével lebontaná a kétharmadot. Az méltó finálé lenne a tragédiához. Mert addig azért talán tényleg nem maxolja a sztorit, hogy benevez a Celeb vagyok, ments ki innen!-be. Pedig itt minden lehet. Ha beszállna az RTL-es műsorba, tán lehetne még egyszer az ország Lajosa is. Igaz, arra már Lakodalmas vezetéknevű druszája azt énekelné: „Van nekem egy csíkos gatyám, benne hordom a ceruzám, minden este írok vele…!”

3. Falus Ferenc vödrös performansza

Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy Falus Ferencet a baloldali ellenzéki pártok jelölték Budapest főpolgármesterének, ám mi továbbra is azt gondoljuk, egy nagyszabású kortárs művészeti performansz tanúi voltunk. Mert azt képtelenség nem kizárni, hogy akad olyan pártvezető, aki rábízott volna egy metropoliszt a GMILF-i (eufemizált fordításban: dekoratív nagymamai) körökben amolyan rendes pasasként azonosított korábbi tiszti főorvosra, akinek politikai tehetsége csak kissé marad el egy átlagosan képzett babzsák tálentumától. Akárhogy is, a projekt akkor érte el csúcspontját, amikor Falus jelölt beszállt az Ice Bucket Challenge elnevezésű programba, s egy ló szeme láttára, unokáját bömbölésre késztetve leöntötte magát hideg vízzel. Felfoghatatlan, magyarázhatatlan, értelmezhetetlen videó volt. Korszakváltás, mint amikor először mutattak fedetlen csöcsöket a tévében. Konszenzus volt arról, hogy fokozhatatlan az esztétikai unikum az izmusok között félelmetes érzékkel egyensúlyozó alkotás, de Falus lírája mindent megváltoztatott: „Én vagyok az egyetlen, aki” – kezdődött a szöveg, amelynek olvasatán Rimbaud-ba ojtott Adyk fullasztották napjukat abszintba. Aztán bejelentették, hogy véget ért az attrakció. A továbbiakban Bokros Lajos ismételgette, hogy alkotmányos jogállam, továbbá fiskális fegyelem. Mi meg reméljük, hogy jelentkezik a művész, aki koreografálta ezt az egészet, mert jár neki a Kossuth-díj és a Hócipő-előfizetés. Ha ez mégsem művészet volt, hanem politikának szánták, akkor minden érintett átveheti Muppet Show-nívódíját a ruhatárban.

2. Vida Ildikó tolmácsot kér André Goodfriendnél tett látogatásakor

Tolmácsot, tolmácsot! – skandálja rendre a kormány ellen tüntető tömeg, amikor a rendőrök kikiáltója éppen fölöttébb udvariasan oszlásra szólítja fel őket, mintha kétszáz éve eltemetett francia arisztokraták lennének. De sajnos nem jelenik meg integetve a Forma-1 végéről méltatlanul eltűnt szinkrontolmács, Pozsgay József, akinek hiátusánál már csak az ominózus pár ezer milliárdnyi forgalmi adó csellengése fájóbb. A demonstrálók, ugye, a többi közt azért vonulnak állandóan tüntikre a barikkal, mert nincs megbocsátó „lol” annak, hogy néhány tehetségtelen, de legalább fokozhatatlanul arrogáns karrierista a Mátrát is ellopná, ha nem tartana attól, hogy az RTL Klub Híradójának föltűnne a hegy a kicsi fiára íratott villája kertjében. Azon kívül viszont mindent visznek, amit látnak. Ennek az egész szabad rablásnak a jelképe lett Vida Ildikó, miután a „kitiltási coming out” műfaját megteremtve közölte a Magyar Nemzetben: ő az egyike azoknak, akik nem utazhatnak be az Egyesült Államokba, mivel az USA szerint játékosok a korrupciós Activityben. Nem tőlük reszketnek karácsonykor a betörők.

Aztán, ugye, megannyi szálon ment a sztori. Majdnem André Goodfriend lett az Összefogás új miniszterelnök-jelöltje, Facebook-rajongói száma Vastag Csabáét közelíti, s a nyugatfetisiszta űrdemokraták szerint nyilván úgy helyes minden, ahogy a mindentudó tengerentúliak csinálják itt és máshol. Még a középkori inkvizíciót idéző CIA-kínzásaik is demokrácia-kompatibilisek, úgyhogy az egyenlő mérce jegyében Viktor is nyilván nyugodtan fojtogattathatna almavásárláson kapott afgánokat a budaörsi TEK-pincékben. De persze ez csak lábjegyzetbe való basszunkazértodais, úgynevezett egyrészrőlmásrészről mondat, mert a lényeg: a korrupció végre téma lett. Ráadásul még az amcsikat sem tudjuk annyira baszogatni az ügyben, amennyire szeretnénk, mert alighanem a tévedhetetlen Habony Árpád, a Mátra PR Maradonája volt olyan előrelátó, hogy a placcra tetette a témát, amikor a Napi Gazdasággal kiplakátoltatta a titkos sztorit. Akárhogy is, az egész projekt fénypontja nem az volt, amikor Vida beperelte az ügyvivőt, hanem az, amikor meglátogatta Goodfriendet. Amikor a legfontosabb magyar hivatal, amely aktuális hitünk szerint tokáig áll a mocsokban, pillanat alatt vált tréfává. Megalázó volt, ahogyan a tehetetlen, szervilizmusra kondicionált elöljáró a szerencsétlenség és a szánalom örök mementójaként totyogott a mosolygó amerikai mellett. Nem az volt a baj, hogy nem tud angolul, hogy tolmácsot kért, hanem az: nem tudta hol van, mit kellene tennie, s mit kellene gondolnia. Mert úgy csuklott össze, mint Németh Szilárd a magyar nyelv szabályainak súlya alatt. Mert azonnal nyilvánvaló lett: nem tehetsége juttatta előre.

A fel-alá járkáló Vidát nézve, szinte hallottuk, hogy „cigi, cigi, cigiii”, de talán lehetett a NAV-elnök táskájában pancsolt parfüm is. Egy biztos: a könnyedén és mosolyogva selfie-ző, twitterező Goodfriend azonnali reakciói tudása magabiztosságából, Vida reakciói pedig nemtudása ellenállhatatlan erejéből fakadnak. Az fájt igazán, hogy láttuk a differenciát: mi történik, ha valaki azért van a posztján, mert alkalmas a feladatára, ha pályafutása teljesítménye, érdemei, tudása eredménye, s ha valaki csak azért, mert Simicska, Orbán, Donald kacsa bizalmasa, végrehajtója, katonája, akármije. A tudás állt szemben a nemtudással.  A meccs a szokásos eredményt hozta. És addig szopunk majd ezeken a derbiken, amíg ezt a válogatottat rakjuk össze. Amíg a puszipacsi lesz Magyarország államformája. Amíg ki nem nyögjük végre: Good bye, Ildikók!

1. Átadják a felcsúti Pancho Arénát

A húsvéthétfő, amelyen Magyarország Felcsút külterülete lett. Képzeljük el, miként alakul a magyar történelem, ha Széchenyi a pesti Magyar Tudományos Akadémia helyett futballakadémiát hoz létre Nagycenken. Bizonyára elmarad a reformkor, de talán megrendezhettük volna az osztrákokkal közös Eb-t. A 2014-es év beruházásait elnézve – tíz falu építsen egy stadiont – sem lehet kétséges, hogy Orbán Viktor az előbbit elcserélné az utóbbival, noha a magyar foci úgy viszonyul a nemzetközi futballhoz, mint népies a népihez vagy Mészáros János Elek Arany Jánoshoz. Széchenyi István és Orbán Viktor akképp is szembeállítható, hogy míg előbbi saját jövedelmét ajánlotta fel a nemzetnek, utóbbi a nemzet jövedelmét irányította a falujába, hogy emlékművet emeltessen magának a Fogarasi Árpád bunkere óta legsokkolóbb objektummal, a Makovecz Imre tervezte felcsúti Franco, akarjuk mondani Pancho Arénával. Dorog tízszer akkora, mint Felcsút, de a három emelet magas Jubileumi Bányászemlékművet is aránytévesztésnek gondoljuk, nemhogy a miniszterelnök kertje végébe felhúzott stadiont. A Váli-völgyi katlant, amelybe kétszer beleférne az egész falu. Közben már nyilván diktálják a válaszkommünikét, hogy szavunk nem lehet, mert a Pancho Aréna felhúzása magánbefektetés eredménye, de akkor felvetjük, hogy ugyan mit is keresett a megnyitón a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vagy miért közvetítette kiemelt erőforrásokkal a Magyar Televízió. Utóbbinak köszönhetően - lám, újabb közszolgálat – legalább megcsodálhattuk az egész egyórás monstre karnevált, amelynek az elején az óriásbábok, majd a végén Schmitt Pál feltűnése adott keretes szerkezetet. Volt itt minden, freestyle-labdazsonglőrök és busójelmezben megjelenő néptáncosok, FIFA-levél és Áder-levél, a NER Dankó Pistája, Mága Zoltán hegedült, akit Tabáni István követett a We are the Csempiönsszel. Azt pedig kivetítőn idézték föl, Mészáros Lőrinc miként helyezte el orgonaszó kíséretében az alapkövet - a hangszerek királynője, a gázszerelők királya. A katedrális felszentelését a presbiter ősök sarja, az alcsútdobozi Mészáros János Elek koronázta meg nemzeti imádságunk eléneklésével. Szép húsvét volt, jaj de szép, sütött a Nap, elültek a böjti szelek, kinyílott a pitypang, és a stadionavató minden perce úgy csípte szemünk, akár a televízió előtt falatozott torma. A lenézett és lebunkózott amerikai elnökök könyvtárakat alapítanak, de reméljük, Viktor elégedetten dőlt hátra a VIP-páholyban. Tulajdonképpen mi is elégedettek lehetünk: építhettek volna a TAO-ból Halálcsillagot is. Azt aztán dobálhatnánk szaloncukorral.

Most már viszont épp itt az ideje, hogy leszedáljuk magunkat öt kiló mákos bejglivel és Kovács Kati Fehér karácsonyával.

Az újévig ajánljuk néhány top tenünk:

Top 10: a 80-as évek emblematikus pillanatai
Top 10: a 2000-es évek emblematikus pillanatai
Top 10: a 90-es évek emblematikus pillanatai
Top 10: a vébétörténelem legnagyobb szemétségei
Top 10: emblematikus lovak a világtörténelemben
Top 10: bűnbakok a magyar történelemben
Top 10: 2013 közéleti csúcsteljesítményei
Top 10: a 20. század legszebb pillanatai
Top 10: a sporttörténelem legnagyobb szemétségei