A két férfi ácsorgott egy darabig a kilencedik emeleti tágas, üvegfallal körülölelt térben, a kávéautomatával babráltak. Pénzt dobáltak bele, de kávét nem tudtak inni. Dühöngtek egy sort, aztán egymásra néztek (fölvette őket az ipari kamera). Egyikük, egy cingár huszonéves kihúzta az automata fali csatlakozóját, s kipróbálta, el tudja-e mozdítani a böhöm készüléket. Szépen csúszott a gránit járólapokon. A másik férfi, aki jóval izmosabb és testesebb volt barátjánál, szélesre tárta az ablakot, s beállt a kávégép mögé. 

Most már együttes erővel taszigálták a masinát. 

- Nem fogadsz el új 200 forintost? - mondta nevetve társának. - Semmi gond. 

A fickók az automatát addig billegtették, amíg az túl nem lendült súlypontján. A gép bucskázva bukott le az aszfaltra. A csattanást követően fémpénzek gurigáztak az úton, a gép alján barna folyadékfoltok jelentek meg.

A fickók becsukták az ablakot, s lementek kávézni a harmadik emeleti büfébe.

*

Ez egy elképzelt jelenet volt. Semmi köze a valósághoz. 

Miként ennek sem. 

- Jó napot - mondta a táskás ember, s belső zsebébe tette fekete napszemüvegét.

- Mi tetszik? - nézett rá csodálkozva a fiatal menedzser.

- A Fogyasztóvédelmi Gyors reagálású Hadtest küldött - mondta a táskás, s megmutatta igazolványát.

- Oppardon - felelte még mindig lazán a Feketeleves Kft. ügyvezetője, de lábát zavartan lerántotta az asztalról. - Miben segíthetek?

- Az önök cége a szomszédos, kilencemeletes házban nyolc kávéautomatát működtet.

- Ez pontosan így van.

- Viszont egyet épp most dobtak ki az ablakon.

- Ugye, nem akar itt viccelődni velem?

- Magam láttam, amikor leparkoltam. Kinn jártak a rendőrök is.

A férfi idegesen telefonált. A rövid beszélgetés végén feszülten fordult vissza látogatójához.

- Kérem, gyorsan intézzük el, igaz, amit mond, utána kell járnom, mi történt.

- Fölösleges. Én jól tudom.

- Nocsak.

- Azért dobták ki a gépet, mert nem fogadja el az új 200 forintost. 

- Ne tréfáljon, ember, mert elvesztem a türelmem.

- Őrizze meg a nyugalmát - mondta az aktatáskás, s egy dossziét tett az asztalra. - Önök ezer helyen működtetnek kávéautomatákat szerte a városban. 

- Maga ezek szerint mindent tud.

- De még egyet sem állítottak át azóta, hogy bevezették az új kétszázast. 

- Valóban? 

- Ellenőriztük. 

- Sorra jártak minden irodaházat, belestek mindenhová? Maguk rosszabbak, mint az MI5!!!

- Ma három hónapja, hogy bevezették az új pénzt. Megkérdezném, mi volt az akadálya annak, hogy egy negyed év alatt sem sikerült az automatákat átállítani?

- Ez nem olyan egyszerű, kérem.

- Hogyhogy?

- Folyamatban van. Minden automata komplett pénzolvasóját ki kell cserélnünk. A tubusokat, mindent.

- Hol?

- Itt, benn a központban végezzük. Úgy visszük ki a helyszínre. 

- S mennyi időt vesz igénybe egy gép olvasójának cseréje?

- Egy órát, nagyjából. Ehhez jön a helyszínen a memória átállítása. Újabb fél óra.

- Az összesen másfél óra. 

- Igen, de ki is kell mennünk. 

- Arra is számoljunk gépenként fél órát. Miközben nem mennek minden géphez külön-külön.

- Hát igen.

- Hányan végzik maguknál ezt a munkát?

- Öten, kérem. Miért kérdi?

- Mert be akarjuk vonni a magyarországi engedélyüket.

A Feketeleves vezetője fészkelődni kezdett. 

- Azt hiszem, nem hallok jól.

- Megindokolnám. Az új 200-asokat június 15-én hozták forgalomba.Aztóa eltelt 3 hónap, az 90 nap. Öt munkanapot számolva önöknek a 12 hét alatt 60 munkanapjuk állt rendelkezésre az automaták átállítására. Ez 480 munkaóra, öt szervizes esetében 2400 óra. Miközben az 1000 masina átállítására a számításaink szerint 2 ezer óra elég lett volna. Önök, kérem, ellógtak 400 órát. Ezért született a határozatunk. Itt írja alá. 

Mr. Feketeleves meglazította a nyakkendőjét, krákogott, hümmögött és némán bámulta a papírlapot.

*

Ez is elképzelt jelenet volt, ilyen a valóságban nem történhet meg.

A zárójelenetre is érvényes ugyanez.

A hatvan körüli bíró felnézett szemüvegje mögül, s azt kérdezte a cingár vádlottól.

- Mi gondja volt magának avval, hogy még nem állították át az automatákat?

- Megingatta a rendbe vetett hitemet. Nagyon bízom a gondolkodás, a logisztika és a tisztességes emberi hozzáállás együttes működésében.

- De hát van úgy, hogy nem minden működik rendben, nem? - kérdezte a bíró.

- Van úgy - felelte a cingár. - Most azonban úgy döntöttem, hogy nem legyintek, s nem megyek tovább szó nélkül. Az a helyzet, hogy a barátommal előzőleg megnéztünk egy filmet.

- Mi volt az?

- A harcosok klubja. Brad Pitt-tel és Edward Nortonnal.

- Csak nem akarja azt mondani, hogy ez váltotta ki önökben - tudat alatt - azt, hogy kidobjanak egy automatát az ablakon?

- A film összezavart kicsit bennünket.

- Maga is ezt fogja nekem hazudni? - fordult a bíró a testes tettestárshoz.

- Mi nem hazudunk, bíró úr. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztük, nem igazságos a dolog.  Nem is szóltunk egy szót sem, csak egymásra néztünk. S az volt mindkettőnk szemében, hogy ezt mindenképpen meg kell tennünk.

- Mivel foglalkoznak különben? Mi a munkájuk? - kérdezte a bíró.

- A barátom pizzafutár - felelte az izmos fiú -, én a tűzoltókészülékeket ellenőriztem az irodaházban éppen. 

- S minden rendben volt velük? - húzta fel a szemöldökét a bíró.

- Már végeztem. Minden készülékkel minden stimmelt. A barátom is végzett. Kivitte időre a pizzát. Pedig a belvároson át kell karikáznia. Elvégeztük a munkánkat, megbeszéltük, hogy összefutunk a kilencediken, megiszunk egy kávét...

- Jól van, ne hadováljon itt nekem tovább - mondta ingerülten a bíró, s kihirdette az ítéletet.

*

a., Rongálás miatt elzárásra ítélte a fiúkat

b., Megértette tettük indítékát, s fölmentette őket

c., Önbíráskodás miatt egyheti önkéntes kávéautomata-átállítás lett a büntetésük